2007. december 14. 21:20 Nagymamát és unokáját fejezték le A tálib lázadók lefejeztek egy idős nőt és az unokáját, akiket kémkedéssel vádoltak - közölte a dél-afganisztán Uruzgán tartomány rendőrfőnöke.
2007. december 14. 21:10 Nem lesz több kivégzés New Jersey-ben A halálbünetés ellenzői történelmi eseményként ünneplik, hogy az amerikai New Jersey szövetségi állam törvényen kívül helyezi a legszigorúbb büntetést, és arra számítanak, hogy más államok is követik a példát.
2007. december 14. 21:06 Cseh László ismét világcsúccsal lett Európa-bajnok Világcsúccsal szerzett aranyérmet Cseh László 400 vegyesen a debreceni rövid pályás úszó Európa-bajnokságon.
2007. december 14. 21:03 Képriport a kerepesi demonstrációról Rendbontás nélkül befejeződött Kerepesen az a fáklyás demonstráció, amelyet helyi civilek "Az élhetőbb iskoláért" címszó alatt rendeztek.
2007. december 14. 21:00 A kiskorú gyilkosok szerencséje A bíróság jogerősen felmentette az emberölés vádja alól azt az öt angliai fiút, aki tavaly februárban megölt egy fiával játszó nyugdíjast. A bandatagok a gyilkosság idején mindössze 10-12 évesek voltak.
2007. december 14. 20:50 Megfélemlítés lefejezett mókussal Végső elkeseredésében a nyilvánosság elé tárta megpróbáltatásait egy angol család, amelynek szomszédságában egy illegális tábor létesült, a lakók pedig folyamatosan megkeserítik az életüket.
2007. december 14. 20:40 Feketelistára teszik a szamurájkardokat Betiltaná a brit kormány a szamurájkardok árusítását, mert a kabinet úgy véli, hogy sok súlyos bűncselekmény elkövetésénél használják ezeket a fegyvereket.
2007. december 14. 20:30 Újabb népvezért tetováltatna magára Maradona A venezuelai elnök, Hugo Chavez képét akarja magára tetoválni Diego Maradona.
2007. december 14. 20:20 Meglepő Diana-levelek: "A leggyengédebb szeretettel" A Diana néhai walesi hercegnő halálát vizsgáló esküdtszék részleteket hozott nyilvánosságra a hercegnő és Fülöp herceg levelezéséből, amelyek cáfolják, hogy feszült lett volna a királyi család két tagjának viszonya.
2007. december 14. 20:10 Egyenes út a függőséghez: nagyobb töménység, nagyobb kiszerelés Egyre súlyosabb problémát okoz Nagy-Britanniában a túlzott alkoholfogyasztást. Sokan ezt azzal magyarázzák, hogy az elmúlt években egyszerre emelkedett az italok alkoholtartalma és a kiszerelések nagysága.
2007. december 14. 20:07 Keddre halasztották a szavazást az ukrán kormányfő-jelöltről Ukrajnában péntekről keddre halasztották a parlamenti szavazást Julija Timosenko miniszterelnöki kinevezéséről.
2007. december 14. 20:00 A vasút tanácsa: Ne utazzon az ünnepek idején! Az év végi ünnepek idején sokan kelnek útra, hogy meglátogassák a távolabb élő rokonokat és barátokat, Nagy-Britanniában azonban jobban teszik, ha idén otthon maradnak. A vasút december végére annyi felújítást ütemezett be, hogy a közlekedés szinte leáll, miközben a repülőtereket sztrájk béníthatja meg.
2007. december 14. 19:58 Illegális petárdaraktárra csaptak le a rendőrök Budapesten - képek Több millió forint értékű pirotechnikai eszközt és illegális petárdát foglaltak le a rendőrök a XV. kerületben - értesült az InfoRádió. A rendőrök öt embert állítottak elő. A VIII. kerületi rendőrkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője az InfoRádiónak elmondta: egyelőre nem tudni, hogy a csoport honnan szerezte be az illegális eszközöket.
2007. december 14. 19:51 Másfél órára jégpáncéllá vált a Ferihegyi repülőtér kifutója, megbénult a közlekedés Nem fogadott és nem is indított járatokat a ferihegyi repülőtér péntek délután fél 6 és este 7 óra között, mert a hirtelen jött hideg miatt 1 milliméteres jégpáncél alakult ki mindkét kifutón.
2007. december 14. 19:48 "Ideje lenne fellépni a szélsőségesek ellen" Magyarországon a civil társadalomban nincs elég erő, hogy hatásosan fellépjen a szélsőségek ellen, de az sem tisztázott, hogy mit tekint a széles közösség szélsőségességnek - mondta az Inforádiónak Tamás Pál szociológus. A Szociológiai Intézet igazgatója szerint szükség lenne az ellenállásra.
2007. december 14. 18:57 Tűz volt az Egis Gyógyszergyárban Péntek délután tűz ütött ki az Egis Gyógyszergyárban a fővárosban, a Keresztúri úton. Az ötös skálán kettes erősségű volt a tűz, melyet azonban a helyi tűzoltók még az előtt eloltottak, hogy a nagy erőkkel a helyszínre vonuló fővárosi tűzoltók megérkeztek volna.
2007. december 14. 18:49 Vasárnap megállapodás születhet az OÉT-ben Reméli, hogy vasárnap sikerül megegyezni a jövő évi béremelés mértékéről - mondta el az InfoRádiónak az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói oldalának szóvivője. A jövő évi országos bérajánlásról pénteken nem jött létre megállapodás, bár tovább közeledtek egymáshoz az álláspontok. Borsik János közölte: a munkáltatói oldal 5-6,5 százalékra emelte ajánlatát, a szakszervezetek pedig 7-8,5 százalékra mérsékelték igényüket.
2007. december 14. 18:48 Megtörtént az elkerülhetetlen Immár hivatalosan is Fabio Capello az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. Az olasz szakember négy és fél évre szerződik a szigetországba. A nemzeti együttes kispadjára először jövő februárban, Svájc ellen ül majd le a szakember.
2007. december 14. 18:07 Megfenyegethették, ezért mondhatott le a móri ügy bírája Az InfoRádió értesülése szerint visszavonta a Legfelsőbb Bíróság bírói posztjára kiirt pályázatát a móri bankrablás ügyében az elsőfokú ítéletet meghozó bíró. Varga Zoltán nemrég lemondott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökhelyettesi posztjáról és testületi tagságáról is. A Legfelsőbb Bíróság elnöke, Lomnici Zoltán szerint megfenyegették Varga Zoltánt.
2007. december 14. 17:28 Gyurcsány: a jelenlegi állapot tarthatatlan Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a CNBC Europe televíziónak pénteken Brüsszelben azt mondta, több időre van szükség Koszovó kapcsán a közös európai álláspont kialakításához. A kormányfő szerint a jelenlegi állapotot nem lehet fenntartani.
2007. december 14. 17:18 Navracsics: "Bízom benne, hogy a 2008-as év politikai fordulatot hoz" Politikai fordulatban bízik jövőre a Fidesz parlamenti frakcióvezetője. Navracsics Tibor a Polgári Magyarországért díj átadóünnepségén azt mondta, belpolitikai szempontból 2007 a rendszerváltozás utáni időszak egyik legnehezebb éve volt.
2007. december 14. 17:10 Tisztességtelen ajánlat, vagy elfogadható kompromisszum? Az EU vezetői a csatlakozási folyamat felgyorsítását ígérik cserébe Koszovó függetlenségéért Szerbiának - értesült a Reuters hírügynökség még a pénteki uniós csúcs vége előtt. Belgrád azonban még a hivatalos ajánlat előtt azzal válaszolt, hogy nem hajlandó az alkura.
2007. december 14. 17:07 Dávid Ibolya ötször csalódott idén Az MDF elnöke szerint az idén bebizonyosodott, hogy a politika nem képes megoldást kínálni az emberek problémáira. Dávid Ibolya szerint jövőre a pártoknak be kell bizonyítaniuk, hogy lehet másként politizálni.
2007. december 14. 17:01 Nem okoz fennakadást a havazás a budapesti tömegközlekedésben Jelenleg nem okoz fennakadást a havazás a budapesti tömegközlekedésben. Ha azonban folytatódik a hóesés, különösen a budai hegyekben számítani lehet pár perces késésekre - közölte Dresz Mihály, a BKV fődiszpécsere.
2007. december 14. 16:56 Kovalainen a McLarenhez igazolt A McLaren-Mercedes Forma-1-es csapata leigazolta Heikki Kovalainent, így a Renault-tól távozó finn versenyző lesz az előző szezonban ezüstérmes brit Lewis Hamilton csapattársa.
2007. december 14. 16:26 Nyolcszáz kiló arany- és ezüstékszert foglaltak le a vámosok Hatszázötven millió forint értékben foglaltak le arany- és ezüst ékszereket több helyszínen a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának munkatársai - közölte Kanta Tünde bűnügyi igazgató. Az üggyel kapcsolatban öt személyt adócsalással gyanúsítanak, két magyar és két török férfit már előzetes letartóztatásba helyeztek, az ötödiket még keresik.
2007. december 14. 16:08 Ellentmondásos gyógyszerösztönzési terv a kormány előtt Tiltakoznak a magyarországi gyógyszergyártók az egészségügyi tárca úgynevezett gyógyszerészösztönzési terve ellen. Az lnfoRádió úgy tudja: a kormány januártól többlettámogatást adna azoknak a patikáknak, ahol az azonos hatóanyagú gyógyszerek közül az olcsóbbat ajánlják a betegnek. Az egészségügyi miniszter azt mondta, ilyen rendszer több európai országban is muködik.
2007. december 14. 16:01 Együttműködik a Budapesti Kommunikációs Főiskola és a Vöröskereszt Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Vöröskereszt elnöke és a Budapesti Kommunikációs Főiskola rektora pénteken Budapesten.
2007. december 14. 15:46 Kötelező lesz a kórházakban a széf Idén januártól októberig a kórházakból ellopott 10 ezer forintot meghaladó személyes tárgyak értéke a rendőrségi feljelentések alapján meghaladja a 100 millió forintot. Az egészségügyi minisztérium éppen ezért jövőre kötelezővé teszi a kórházakban a széfek használatát.
2007. december 14. 15:41 Négyszáz millió eurós hitelszerződés az Európai Beruházási Bankkal Négyszáz millió euró értékben, az oktatást, a közlekedési és környezetvédelmi infrastruktúrát, valamint az energetikát támogató három hitelkeret-megállapodást írt alá Veres János pénzügyminiszter Marta Gajeckaval, az Európai Beruházási Bank alelnökével.
2007. december 14. 15:27 Szombat délig minden eldől Országos sztrájkbizottságot alakított a LIGA Szakszervezetek és a Munkástanácsok Országos Szövetsége, amely péntek délután még tárgyalóasztalhoz ül a kormánnyal - jelentette be Gaskó István, a LIGA Szakszervezetek elnöke.
2007. december 14. 15:22 "A miniszterelnökre véres parlamenti harc vár" A lisszaboni Jeromos kolostorban az Európai Unió állam- és kormányfői csütörtökön aláírták a közösség intézményi és döntéshozatali rendszerét megújító reformszerződést. Az aláírás talán az unióhoz hagyományosan ambivalensen viszonyuló briteket osztotta meg a legjobban, mint az a pénteki napilapok tudósításaiból is kiderül.
2007. december 14. 15:07 Elmarad a hétfőre tervezett BKV-sztrájk Elmarad a hétfőre tervezett BKV sztrájk, miután megegyezett a cég vezetése a munkabeszüntetést hirdető szakszervezetekkel. A korábbi bejelentés szerint négy BKV-s érdekképviselet hétfőn hajnali 4 és délután 1 óra között hirdetett sztrájkot, elsősorban a munkakörülmények romlása, a létszámleépítések és az esetleges járatritkítások miatt.
2007. december 14. 14:49 Környezetbarát erőművet építtet az E.ON Erőművek Kft. Környezetbarát erőművet építtet 400 millió euróért az E.ON Erőművek Kft. A cég ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak elmondta: várhatóan 2010-ben indulhat meg az áramtermelés az új létesítményben.
2007. december 14. 14:48 Az OTP cáfolja, hogy eladta volna az OTP Garancia Biztosítót A portfolio.hu értesülése szerint magas áron, egymilliárd euróért (254 milliárd forintért) elkelt az OTP Garancia Biztosító. Az OTP péntek délután a Budapesti Értéktőzsde hivatalos honlapján kiadott közleményben cáfolta az értesülést.
13:28 Amerika egy hónap múlva választ: országosan Kamala Harris vezet, de Donald Trumpé a fontosabb részsiker