eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Nem hagy űrt maga után az SZDSZ - mondja a párt alapítója
2009. június 16. 07:45
Nem hagy űrt maga után az SZDSZ - mondja a párt alapítója
Somogyi János, az SZDSZ egyik alapítója szégyenkezik, mert úgy véli, a Szabad Demokraták Szövetségének neve nem fedi a valóságot. A rendszerváltó politikus az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában azt mondta: a pártnak ma már nem azok a céljai, mint amelyek miatt létrehozták. Az SZDSZ már beteljesítette küldetését, nem baj, ha elsüllyed, sőt nem is hagy űrt maga után - emelte ki.
Bebetonozzák magukat a tekintélyelvű kormányok
2009. június 15. 19:40
Bebetonozzák magukat a tekintélyelvű kormányok
Ezen a héten tartják Oroszországban a nyugati befolyást ellensúlyozni hivatott Sanghaji Együttműködési Szervezet és annak margóján a feltörekvő gazdaságok - Kína, India, Brazília és Oroszország - csúcstalálkozóját. A fórumot Kína hozta létre, egyrészt energiaellátása biztosítására, másrészt a szeparatista csoportok elleni harcra. Erősödése azonban azzal is jár, hogy Közép-Ázsiában bebetonozzák magukat a tekintélyelvű kormányok.
A gól, ami sokkolta a futballvilágot -  az igazi hős az, aki kapta
2009. június 15. 17:20
A gól, ami sokkolta a futballvilágot - az igazi hős az, aki kapta
Fura és egyben nagyszerű rekordot ünnepel ma az olasz futball: Dino Zoff hosszú góltalansági rekordját. "Dino Nazionale" az 1974-es világbajnokság előtt különösen nagy formában volt. Világrekordot állított fel azzal, hogy 1972. szeptember 20. és 1974. június 15. között nem kapott gólt válogatott mérkőzésen. A sorozat az első vb-mérkőzés 46. percében szakadt meg, a haiti válogatott csatára, Emmanuel Sanon talált Zoff kapujába. Pontosan harmincöt éve. A 12 mérkőzésből álló góltalansági széria mindmáig világcsúcs a válogatott mérkőzéseket tekintve. Az Inforadio.hu tiszteleg a remek olasz kapus, minden idők egyik legjobb hálóőre pályafutása előtt.
Éleslőszert vethetnek be az ellenzékiek ellen? - videóval
2009. június 15. 16:11
Éleslőszert vethetnek be az ellenzékiek ellen? - videóval
Az iráni elnökválasztásokon vesztes ellenzéki jelölt lemondta a mára tervezett tömegtüntetést Teheránban - egyes jelentések szerint azért, mert a biztonsági erők parancsot kaptak az éleslőszer bevetésére. A hatósági tiltás ellenére Mir Hoszein Muszavi vesztes iráni ellenzéki elnökjelölt több százezer híve tüntetett hétfőn délután Teheránban Mahmúd Ahmadinezsád hivatalban lévő államfő újraválasztása ellen. A tüntetésen lövések dördültek, legalább egy ember meghalt, többen megsebesültek.
Tölgyessy: A Fidesz még nem reagált a Jobbik eredményére
2009. június 15. 14:45
Tölgyessy: A Fidesz még nem reagált a Jobbik eredményére
A pártok közül egyedül az SZDSZ reagált világosan az EP-választások eredményére, a többiek egyelőre nem válaszolnak arra az egyértelmű üzenetre, amit a szavazók küldtek június 7-én a politikának - mondta Tölgyessy Péter a MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában. A Fidesz nem akar beszélni a Jobbikról, az MSZP nem mer változtatni, ennek pedig akár az lehet a következménye, hogy egy-két éven belül egy 30 százalékos Jobbik válik az ellenzék vezető erejévé.
×
×
×