Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot az OBH elnöke
2011. december 30. 16:30
Bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot az OBH elnöke
Alkotmányos szinten rögzítette a parlament pénteken, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke bármely ügyben kijelölheti az eljáró bíróságot, és ugyanígy a legfőbb ügyész is eldöntheti, hogy mely bíróság előtt emel vádat az ügyészség. A képviselők erről az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály elfogadásával - 287 igen szavazattal, öt ellenében, név szerinti szavazással - határoztak.
Most már jogszabály rögzíti: az MSZP osztozik az MSZMP felelősségében
2011. december 30. 14:34
Most már jogszabály rögzíti: az MSZP osztozik az MSZMP felelősségében
Az új alaptörvény átmeneti rendelkezéseiről szóló jogszabály preambulumában az Országgyűlés - a Fidesz-KDNP javaslatára - kimondta, hogy az MSZP a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) jogutódjaként osztozik minden felelősségben, amellyel az állampárt terhelhető. Rögzítették azt is, hogy eddig elmaradt a kommunista diktatúra vezetőinek felelősségre vonása, ám most "lehetőség nyílik az igazság érvényesítésére". A törvény lehetőséget ad az előző rendszer vezetőinek biztosított állami nyugdíj és más juttatások csökkentésére is.
Megerősítő népszavazást kezdeményez a Jobbik két törvényjavaslatról
2011. december 30. 14:12
Megerősítő népszavazást kezdeményez a Jobbik két törvényjavaslatról
A Jobbik megerősítő népszavazást kezdeményez az alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről. A házszabály értelmében bármely képviselő élhet ezzel a lehetőséggel a parlament által már jóváhagyott, de még ki nem hirdetett előterjesztések esetében. Az átmeneti rendelkezésekről szóló jogszabály rendelkezik a jelenlegi alkotmány január elsejei hatályon kívül helyezéséről.
Van-e hatása az áremelésnek a dohányzásra?
2011. december 30. 12:13
Van-e hatása az áremelésnek a dohányzásra?
A jövedékiadó-emelés és a januártól életbe lépő szigorítások miatt átalakulhat a dohányzási kultúra Magyarországon - mondta Demjén Tibor, az Országos Egészségfejlesztési Intézet Dohányzás Fókuszpont vezetője, aki szerint a korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy ha a cigaretta ára tíz százalékot emelkedik, akkor 3-5 százalékkal csökken a fogyasztás, bár tény, hogy ezzel párhuzamosan kis mértékben fellendül a feketekereskedelem.
A kormány eredeti szándékaival ellentétben mégsem jön létre a NIBEK
2011. december 30. 12:08
A kormány eredeti szándékaival ellentétben mégsem jön létre a NIBEK
Pintér Sándor belügyminiszter korábban benyújtott javaslatával ellentétben mégsem jön létre a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK), miután az Országgyűlés pénteken elfogadta a fideszes Demeter Ervin ezt indítványozó zárószavazás előtti módosító javaslatát. A parlament előző héten Kövér László házelnök kezdeményezésére még csak arról döntött, hogy a NIBEK nem működhetne új titkosszolgálatként.
×
×
×