2010. március 2. 14:40 Kutyát sétáltatott az autójából - elvették a jogosítványát Az autójából sétáltatta a kutyáját egy férfi Angliában. Ezért három büntetőpontot kapott, és így egy időre elveszítette jogosítványát is.
2010. március 2. 14:34 Az Európai Bizottság támogatná a Déli Áramlat projektet is A Nabucco gázvezeték változatlanul elsőbbséget élvez az Európai Unió energiapolitikájában, ám a közösség támogatná a Déli Áramlatot is - fejtette ki egy szófiai energetikai fórumon az Európai Bizottság energiaügyekben illetékes tagja.
2010. március 2. 14:27 Kuncze Komássy mellett kampányol Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnök nem száll be az MSZP kampányába, de Komássy Ákossal, a szocialisták VIII. kerületi jelöltjével egy régi ismeretségre való tekintettel kivételt tesz.
2010. március 2. 14:20 Tarlós ragaszkodik a múzeumi negyedhez A Fidesz főpolgármester-jelöltje szerint a Nyugati pályaudvar mögé tervezett múzeumi negyed egy hosszútávú program része. Tarlós István az InfoRádiónak azt mondta: az elképzelés anyagi fedezete nagy mértékben függ attól, hogy a jelenlegi városvezetés milyen kasszával adja át Budapestet.
2010. március 2. 14:00 Csányi Sándor: Mindig fontos lesz a nehéz helyzetű ügyfelek segítése Akvizíciós célpontokat keres a régióban az OTP Bank - mondta az InfoRádiónak a pénzintézet elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor szerint a bank hitelállományának romlása lelassult, és már nem lesz szükség az adósvédelmi programra.
2010. március 2. 13:35 Szétesett a Timosenkót támogató ukrán kormánykoalíció Összeomlott kedden a Julija Timosenko ukrán miniszterelnök vezette kormánykoalíció, miután nem tudta bizonyítani, hogy még mindig többsége van a törvényhozásban - jelentette be Kijevben a parlament elnöke.
2010. március 2. 13:20 Szapáry: Nem kötött titkos paktumot a Fidesz az IMF-fel Szapáry György, a jegybank volt alelnöke cáfolja azt a szocialista vélekedést, amely szerint a Fidesz titkos paktumot kötött a Nemzetközi Valutaalappal a költségvetési hiány növeléséről. Az ellenzéki párt most azt mondja, tartanák a három százalék körüli deficitet, jóllehet korábban a párt több vezető politikusa is elképzelhetőnek tartotta, hogy a gazdaság mielőbbi beindítása érdekében átmenetileg emelni lehetne a hiányt.
2010. március 2. 13:03 Elővásárlási jogot kapott az állam az E.ON Földgáz Trade-re Aláírták azt a szerződést, amely elővásárlási jogot biztosít a magyar államnak az E.ON Földgáz Trade Zrt.-re. Az E.ON Hungária szóvivője szerint, ez a szerződés erősíti az ország energiaellátásának biztonságát. Kutas István az InfoRádiónak azt mondta: az E.ON nem tervezi a magyarországi érdekeltségének az értékesítését.
2010. március 2. 13:00 Ártéren épültek a legjobban megrongálódott házak Franciaországban Ötvenegyre emelkedett a Franciaország nyugati és északi részén vasárnap végigsöpört vihar halálos áldozatainak a száma. A kormány katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította a térséget, és az Európai Uniótól a közösségi szolidaritási alap megnyitását kérte a károk helyreállításának finanszírozására.
2010. március 2. 12:40 Elhúzódik a generációváltás a kajak-kenu válogatottban A vártnál jobban elhúzódik a generációváltás a magyar kajak-kenu válogatottban - mondta az InfoRádiónak a sportági szövetség elnöke. Baráth Etele ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a férfi kajakozóknál a londoni olimpián a csapathajókban már valószínűleg lesznek fiatalok is.
2010. március 2. 12:17 Bemutatkozott az állatkertben a maki kölyök A gorillák és az aranyhasú mangábék után egy harmadik főemlősnél is gyermekáldás volt a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A vöröshomlokú makiknál született kölyök most négy hetes, így már a nagyközönség is láthatja.
2010. március 2. 12:00 Szili: A választások előtt tisztázni kell az őszödi ügyet Szili Katalin decemberben levélben kérte az MSZP elnökétől, hozza nyilvánosságra a nemzetbiztonsági vizsgálat eredményét arról, hogyan került nyilvánosságra az őszödi beszéd. A volt házelnök az InfoRádiónak megerősítette a távirati iroda értesülését, és azt mondta: a beszéd megtépázta a baloldal hitelességét.
2010. március 2. 11:57 Bokros: Magyarországot a sokszínűség teheti naggyá Az MDF szerint befogadó, türelmes országra van szükség, mivel Magyarországot mindig a tolerancia, a megértés és a sokszínűség harmóniája tette naggyá. Az MDF elhatárolja magát az "ordas eszméket terjesztő" Jobbiktól.
2010. március 2. 11:50 Világbajnoki címmeccs vár Bedák Zsoltra Elrendelte a Boksz Világszervezet a veretlen Bedák Zsolt és Wilfredo Vazquez közötti kispehelysúlyú világbajnoki címmérkőzést.
2010. március 2. 11:25 Történelmi csúcson a Real Madrid Az elmúlt évekhez hasonlóan bevételei alapján továbbra is a Real Madrid a világ leggazdagabb labdarúgóklubja a Deloitte könyvvizsgáló cég éves összesítése szerint. Az első húszban hét angol együttes található.
2010. március 2. 11:05 Oszkó: Magyarország leszokott az "olcsó pénz kábítószeréről" Magyarország szakított a hitelre alapozott növekedési modellel, és speciális terápiát alkalmazott a gazdasági válságra, amelynek legfőbb tanulsága az, hogy a rövid távú gondolkodás nem old meg semmit, csupán még több adósságot hagy hátra - írta Oszkó Péter pénzügyminiszter a The Wall Street Journal című amerikai lap európai kiadásának keddi számában, a véleményoldalon megjelent cikkében.
2010. március 2. 10:55 A Fidesz 1,7 millió ajánlószelvénynél tart Már 1,7 millió ajánlószelvény van a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltjeinek birtokában - közölte Nyitrai Zsolt keddi sajtótájékoztatóján. Bejelentette azt ist, hogy a Fidesz-KDNP az Erzsébet híd pesti hídfőjénél tartja kampánynyitó nagygyűlését március 15-én délután.
2010. március 2. 10:47 Az OTP nem közöl eredménytervet az idén A kockázati költségek bizonytalansága miatt nem szakszerű a 2010. évi adózott eredményre vonatkozó konkrét célkitűzés közzététele - vélik azOTP-nél. A legnagyobb magyar bank ma hajnalban tette közzé gyorsjelentését, melyből kiderült: a társaság tavaly sikeresen teljesítette a menedzsment egy évvel ezelőtti 150 milliárd forintos profitcélját.
2010. március 2. 10:20 Akár 263 forintig is süllyedhet az euró Bár a görög helyzetre született mentőcsomagról is rebesgetnek, de inkább a 3,92-ig erősödő zloty lehet a magyarázat a forint erősödésére - írja ma reggeli devizapiaci hírlevelében Márvány Zsolt, a Commerzbank budapesti treasury sales vezetője. Meglátása szerint nem lehet kizárni, hogy ne próbálkozna meg a 263-as szintig való kitartó küzdelemmel a forint.
2010. március 2. 10:00 Bihari: Nincsenek erkölcsi korlátok a kampányban Nincsenek jól érzékelhető erkölcsi korlátok a hazai kampányban, pedig komoly szükség lenne ezekre - mondta az InfoRádiónak Bihari Mihály alkotmányjogász, egyetemi tanár. Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke szerint a pártoknak egymást kellene rászorítaniuk az etikus kampányra, ők azonban sokszor csak ellenfeleikre érzik kötelezőnek ezeket a szabályokat.
2010. március 2. 09:40 Lakásfronton nem várható változás Sem a kereslet bővülése, sem a kínálat szélesedése nem várható a lakáspiacon - véli a Duna House elemzője. Murányi Ákos az InfoRádiónak azt mondta: a meglévő piaci viszonyokon alig változtat a lakossági hitelezésről szóló rendelet megjelenése, csak annyiban, hogy hangsúlyossá válhatnak a forinthitelek.
2010. március 2. 09:20 Leszámoláshoz vezetett az üzleti vita Négy embert előzetes letartóztatásba helyeztek, miután egy szállítmányozási ügy során az egyik érintett csoport tagjai egy gyáli családi házban randalíroztak és bántalmazták az ott lévőket - számolt be az InfoRádiónak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának vezetője.
2010. március 2. 09:08 Folytatja az emelkedést a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 161,11 pontos emelkedéssel, 21.710,44 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,75 százalékos erősödést jelent. Emelkedő indexekkel nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék is.
2010. március 2. 09:00 Méregtelenítés - csak körültekintően! Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés gondolatával, és talán nem is véletlenül. Hiszen az évszakváltásokkor, különösen tél végén már évszázadok óta szokás egyfajta "nagyböjtöt" tartani - amely feltölti energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít és megtisztít. Azonban sosem szabad felelőtlenül, felkészülés nélkül belevágni semmiféle kúrába, sőt, adott esetben érdemes szakember tanácsát is kérni.
2010. március 2. 08:40 Alig van bűnözés - mégsem bíznak a rendőrökben Bár többnyire biztonságban érzik magukat, és kevés tapasztalatuk van a bűnözéssel kapcsolatban, mégis sokan hezitálnának rendőrt hívni, ha bűncselekmény áldozataivá válnának - derül ki egy, az Egyesült Arab Emirátusok lakói körében készített felmérésből. Ami a magyarokat illeti, rendpártiak vagyunk, de mi sem bízunk a rendőrökben.
2010. március 2. 08:20 Több mozgás - jobb szex Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a szex hatásos mozgásformának is tekinthető, ám az már sokak számára nem egyértelmű, hogy a rendszeresen végzett testmozgás jót tesz a szexuális életnek is. Ez utóbbi kielégítő volta pedig magabiztosabbá tesz, javítja az énképet és még az immunrendszert is erősíti.
2010. március 2. 08:00 Miért sikertelen a régiós légitársaságok privatizációja? A British Airways és Lufthansa privatizációja sikeres volt, de ezek a cégek már eleve piacvezetők voltak Európában - mondta Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő az InfoRádiónak. Az Utazó című magazin főszerkesztője kiemelte: Kelet-Európában nem lehet sikeres eladásról beszámolni, ennek ellenére az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához. A Malév esetében jogi, gazdasági és érzelmi oka is volt annak, hogy a kormány ismét állami tulajdonba vette a légitársaságot - tette hozzá.
2010. március 2. 07:40 Megelőzik a Bajnai-féle gyed-szigort - Sorra születnek a Ratkó-dédunokák A gyedre és a gyesre vonatkozó jogszabály módosítás közzétételét követően a Pénzcentrum azt harangozta be, hogy Ratkó-dédunokákat szülhet a Gyurcsány-gyed. Ezúttal a kormányfőváltás kapcsán átkeresztelt intézkedés előzetes hatásait vizsgálja a honlap azon keresztül, hogy az idei év első hónapjában hány gyermek született. Nem egészen két hónap múlva megérkeznek az első "Bajnai-babák", vagyis azok a kicsik, akikkel édesanyja már nem maradhat otthon három évig.
2010. március 2. 07:26 Múzeumi negyedet tervez a Fidesz a Nyugati helyén - lapszemle Múzeumi negyedet tervez a Fidesz a Nyugati helyén a Gyurcsány-kabinet kormányzati negyede helyén - írja a Népszabadság. Az új múzeumi negyed kapcsolathoz jutna a Szépművészeti Múzeum (Hősök tere) zónájával.
2010. március 2. 06:25 Szapáry György: Az új kormány gyorsan tárgyalni kezd majd az IMF-fel Az új kormány a megalakulása után mihamarabb tárgyalásokat fog kezdeni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), ebben egyetértés volt a Fidesz és az IMF-küldöttség tagjai között februárban, amikor az IMF delegációja Magyarországon járt - mondta Szapáry György, volt jegybanki alelnök, aki a Fidesz delegációjának a tagjaként vett részt a megbeszélésen.
2010. március 2. 06:14 Az OTP csoport 151,5 milliárd forint adózott profitot ért el Az OTP Bankcsoport a közel két és félszeresére duzzadó kockázati költségek ellenére éves szinten 151,5 milliárd forint konszolidált korrigált adózott eredményt ért el, ami ugyan 31 százalékkal elmarad a 2008. évitől, azonban így is mintegy 6 milliárd forinttal meghaladja az előzetes elemzői konszenzust és a menedzsment előrejelzését - tette közzé a bank kedden publikált gyorsjelentésében.
2010. március 2. 06:00 Erdei Tamás: Versenyképesek a forint alapú hitelek Ma már érdemesebb forint alapú hitelt felvenni, különösen rövidebb futamidő esetén - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke. Az MKB Bank elnök-vezérigazgatója szerint az 5,75 százalékos jegybanki alapkamat jelentősen nem csökkenhet tovább, de külföldön kamatemelés várható.
2010. március 2. 05:40 Generációs különbségek: kényes témákról nem beszélgetnek a családok Szülők és gyermekeik közötti jelentős kommunikációs szakadékra világított rá egy frissen közzétett indiai kutatás. A felmérés szerint a fiatalok a biztonságosnak tekintett iskolai, munkahelyi kérdéseket vitatják meg szüleikkel, míg a felnőtté válással kapcsolatos ügyeket inkább mellőzik beszélgetéseik során.
2010. március 1. 23:48 Hazahozták Farkas Pétert - képek Hétfőn késő este hazahozták Magyarországra Andorrából Farkas Pétert. Az olimpiai bajnok birkózót kábítószerrel való visszaélés miatt ítélték hét év fegyházbüntetésre, a sportoló azonban még az ítélethirdetés előtt kisétált a bíróságról.
2010. március 1. 21:30 Hogyan állnak a pártok az ajánlószelvények gyűjtésével? Félidejéhez érkezett az ajánlószelvények gyűjtésének ideje. A pártok egy része már mostanra összeszedte az összes egyéni választókerületben a jelöltséghez szükséges ajánlószelvényeket.
Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust