Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Miért sikertelen a régiós légitársaságok privatizációja?

A British Airways és Lufthansa privatizációja sikeres volt, de ezek a cégek már eleve piacvezetők voltak Európában - mondta Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő az InfoRádiónak. Az Utazó című magazin főszerkesztője kiemelte: Kelet-Európában nem lehet sikeres eladásról beszámolni, ennek ellenére az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához. A Malév esetében jogi, gazdasági és érzelmi oka is volt annak, hogy a kormány ismét állami tulajdonba vette a légitársaságot - tette hozzá.

Az első sikertörténetnek lehet nevezni a British Airways privatizációját, amely a vezető cégek közé tartozik, a közelmúltban bekebelezte a spanyol légitársaságot is, és azt tervezi, hogy részesedést szerez az American Airlinesban - mondta az InfoRádiónak Érsek M. Zoltán légiközlekedési szakértő. Kiemelte: a másik sikersztori a Lufthansáé, amely úgy biztosítja a minimum 51 százalékos nemzeti tulajdonlást, hogy nem állami tulajdon van benne. Ez a két cég ugyanakkor korábban is a vezető légitársaságok közé tartozott, meghatározó, versenyképes volt a piacon - tette hozzá.

A légiközlekedési szakértő kifejtette, a régióban nincs sikeres privatizáció a területen. A lengyel légitársaságot a SwissAir privatizálta, ami csődbe ment, a CSA és az Air France házassága sikertelen volt, a román társaság pártában van, míg Bulgáriában új céget kellett létrehozni.

Érsek M. Zoltán kiemelte: a pech és a politika is tehet arról, hogy nem volt sikeres privatizáció a légitársaságoknál. A politika szeret beleszólni a cégek életébe, és az államok ragaszkodnak a nemzeti légitársaság megtartásához - tette hozzá.

A Malév üzleti hírneve még mindig jó, de a magyar piac kicsi - közölte a szakértő. Hangsúlyozta: a Malév esetében jogi, gazdasági és érzelmi oka is volt annak, hogy a kormány ismét állami tulajdonba vette a légitársaságot.

Érsek M. Zoltán szerint a magyar légitársaság eredményét nullszaldósra ki lehet hozni, ha megfelelő szerkezetben működik és a lehetőségek jól ki vannak használva.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×