2012. április 16. 18:32 Létrejön az Országgyűlési Õrség A parlament döntése értelmében 2013. január 1-jén létrejön az Országgyűlési Õrség, a házelnök irányítása alatt álló fegyveres szerv.
2012. április 16. 18:30 Fülesbagoly vagy gyurgyalag - szavazzon az év madaráról! Az erdei fülesbagoly, a fürj és a gyurgyalag közül lehet kiválasztani 2013 madarát, a lakosság május 15-ig szavazhat.
2012. április 16. 18:23 Elfogadták az országgyűlési törvényt Elfogadta a parlament az új országgyűlési törvényt, amely alapján év végéig meg kell választani a háznagyot, aki a házelnök politikai helyettese lesz, és ki kell nevezni a főigazgatót, aki pedig az Országgyűlés Hivatalát vezeti majd.
2012. április 16. 18:04 Elhagyta a kórházat Muamba Fabrice Muamba, a Bolton Wanderers futballistája elhagyta a kórházat, kevesebb mint egy hónappal azt követően, hogy a Tottenham elleni FA Kupa-mérkőzésen leállt a szíve.
2012. április 16. 17:52 Interaktív lakáskeresőt indít az FHB Interaktív, ingyenesen elérhető ingatlan-adatbázist tesz közzé keddtől az FHB Bank. A pénzintézet üzleti vezérigazgatója elmondta: a kínálati és eladási árak mellett kiegészítő urbanisztikai információkat is bemutatnak, mint például a zöldterület aránya vagy egyéb társadalmi statisztikai adatok.
2012. április 16. 17:43 Ingatlaneladással kerül egyensúlyba Esztergom költségvetése Elfogadta Esztergom költségvetését a képviselő-testület. A javaslatot a Fidesz képviselői mellett az MSZP képviselője is megszavazta, az LMP képviselője és Tétényi Éva független polgármester tartózkodott.
2012. április 16. 17:25 Drágább lesz az 1-es és a 3-as villamos meghosszabbításának kiviteli tervezése Az eredetileg becsült nettó 690 millió forint helyett nettó 888 millió forintba kerül az 1-es és a 3-as villamos vonal meghosszabbításának kiviteli tervezése. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. által kiírt nyílt közbeszerzési pályázatra egyetlen ajánlat érkezett.
2012. április 16. 17:01 Gyurta: Kezdek hozzászokni az esélyességhez Csak Londonban, az olimpián szeretne üzenni riválisainak Gyurta Dániel. A kétszeres világbajnok magyar úszó az InfoRádiónak azt mondta: erőt jelent számára, hogy esélyesként emlegetik.
2012. április 16. 16:36 Meghalt Palásthy György filmrendező Életének 82. évében meghalt Palásthy György filmrendező, a Hahó, Öcsi!, A szeleburdi család és az Égigérő fű című film alkotója - tájékoztatta az MTI-t a filmművész családja hétfőn.
2012. április 16. 16:17 Tüntetést tartanak a szakszervezetek május 1-jén Biztos munkahelyeket, tisztes megélhetést, elérhető és működő közszolgáltatásokat követel május 1-jén a közös tüntetést szervező négy szakszervezeti szövetség.
2012. április 16. 16:10 Szita Szabolcs: Senki sem élhet félelemben Magyarországon Magyarországon senki sem élhet félelemben - mondta a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatója.
2012. április 16. 15:39 Az MSZP konzervatív tudóst szeretne államfőnek Hétfőn szavaznak a parlamenti képviselők az Országgyűlésről szóló törvényről, tehát egyebek mellett a saját fizetésükről. Az MSZP álláspontjáról Mesterházy Attila elnök-frakcióvezető tájékoztatta a sajtót, de először arról beszélt, hogy pártja milyen köztársasági elnököt szeretne.
2012. április 16. 15:17 Az ukránokat is legyőzte a hokiválogatott A magyar jégkorong-válogatott 3-1-re verte Ukrajnát a ljubljanai divízió I-es világbajnokság második fordulójában.
2012. április 16. 15:12 NFM: 100 milliárdos hitelkeret a közösségi közlekedés fejlesztésére A kormány 100 milliárd forintra növelte a közösségi közlekedés fejlesztésére szolgáló hitelkeretet - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
2012. április 16. 14:38 Cséfalvay: A jegybanktörvény módosítása van a központban Az Európai Bizottság által elindított kötelezettségszegési eljárások leglényegesebb eleme a Magyar Nemzeti Bankot érintő törvény, így csak annak módosítása után jöhet létre a megállapodás az unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
2012. április 16. 14:25 Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát Kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát, a társaság megmentésére készített tervezetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormány elé fogja terjeszteni - jelentette ki Budai Gyula.
2012. április 16. 13:54 Az LMP nem vesz részt a köztársasági elnök megválasztásában Az LMP nem vesz részt a várhatóan jövő héten esedékes államfőválasztásban, mert az eljárást mondvacsináltnak tartja - jelentette be hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek.
2012. április 16. 13:25 Lázár János nem tudja, ki lesz az államfőjelölt Várhatóan ma este nevezi meg államfőjelöltjét Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke. Az InfoRádió tudósítója ott volt Lázár János frakcióvezető sajtótájékoztatóján.
2012. április 16. 12:52 Itt az újabb benzinárcsúcs! Újabb 4 forinttal nő a 95-ös benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától - értesült piaci forrásokból a holtankoljak.hu.
2012. április 16. 12:48 Semjén az összeférhetetlenségi törvényről: "Nem a pénzről van szó" Megállapodott a két kormánypárti képviselőcsoport az összeférhetetlenségi szabályok ügyében a hétfői frakciószövetségi ülésen: 2014-től az országgyűlési képviselőség mellett más szakmai tevékenységet is lehetne végezni, de ezért javadalmazást nem lehet majd elfogadni - közölte Semjén Zsolt, a KDNP elnöke hétfőn újságírókkal.
2012. április 16. 12:13 Vádat emelt az ügyészség Pálháza volt polgármestere ellen Vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség Moravszki Zsolt, Pálháza volt független polgármestere ellen vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett vesztegetés bűntette miatt; a vádemelésről a főügyészség hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
2012. április 16. 11:47 Londonban 130 indulóra számít a MOB elnöke A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arra számít, hogy 130 fős magyar csapat vehet részt a nyári ötkarikás játékokon.
2012. április 16. 11:25 Mi lesz 304 háziorvossal és 263 ezer beteggel? Hiába ígérte meg korábban a segítséget az államtitkárság, úgy tűnik, mégis ellehetetleníti a területi ellátási kötelezettség nélküli háziorvosokat.
2012. április 16. 10:51 IMF/EU-konzultáció: a piac kezdi beárazni "a kockázati forgatókönyvet" A piacon kezd körvonalazódni az a kockázati forgatókönyv, hogy Magyarország nem jut megállapodásra új IMF/EU-hitelprogramról a valutaalappal és az unióval - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
2012. április 16. 10:33 Breiviknek öt napja van, hogy megmagyarázza tettét - videó Megkérdőjelezte az oslói bíróság illetékességét a 77 rendbeli gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik, akinek pere hétfőn kezdődött meg a norvég fővárosban.
2012. április 16. 10:14 Programok a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján Ma van a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Az alkalomból szervezett megemlékezésekről az Inforadio.hu készített összeállítást.
2012. április 16. 09:40 Robbantások sorozata rázta meg Mahacskalát Az utóbbi 12 órában három robbantásos merénylet történt Dagesztán fővárosában - közölte hétfőn a dagesztáni belügy sajtószolgálata.
2012. április 16. 09:26 Hende Csaba: újra fel kell fegyverezni a magyar haderőt Halaszthatatlanná vált a magyar haderő újrafegyverzése - mondta a honvédelmi miniszter hétfő kora reggel az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorban.
2012. április 16. 09:15 A hideg is közrejátszott az építőipari termelés csökkenésében Idén februárban 16,0 százalékkal maradt el az építőipari termelés az egy évvel korábbitól - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-t. Januárban csak 1,5 százalékos volt a termelés csökkenése.
2012. április 16. 09:08 Mínuszban kezdett a tőzsde A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,29 pontos csökkenéssel, 17.308,13 ponton nyitott hétfőn.
2012. április 16. 08:26 Vámosi-Nagy: A tranzakciós adó a feketegazdaságot erősítheti A feketegazdaságot fogja erősíteni a bevezetni tervezett tranzakciós adó, amit minden banki művelet után kellene fizetni - mondta el az Ernst & Young adószakértője. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint vélhetően a jövőre már csökkenő bankadót akarja ezzel pótolni a kormányzat.
2012. április 16. 07:56 Kigyulladt egy vendéglő Óbudán Kigyulladt egy vendéglő hétfőn Óbudán, az oltás közben megsérült egy tűzoltó - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
2012. április 16. 07:54 Kezdődik Breivik pere Ma kezdődik a norvég fővárosban a tavalyi kettős merénylet elkövetőjének pere. Anders Behring Breiviket azután állítják bíróság elé, hogy a második elmeszakértői vélemény szerint a szélsőséges nézeteket valló, idegengyűlölő férfi beszámítható.
2012. április 16. 07:03 Tarlós: 2014 tavaszára befejezhető a 4-es metró - lapszemle A Magyar Nemzetnek Tarlós István beszélt a 4-es metróról, a Népszabadság pedig arról ír, hogy májustól veszi át a mentőszolgálat a betegszállítók feladatirányítását.
2012. április 16. 06:34 Kezdődik az ötoldalú egyeztetés a jegybanktörvényről Ötoldalú egyeztetés kezdődik a jegybanktörvényről hétfőn Frankfurtban, az Európai Központi Bank (EKB) székhelyén - erősítette meg az MTI értesülését péntek este az EKB sajtóosztálya.
Akkora exodus zajlik a briteknél, amelyhez hasonlót csak a pandémia előtti évtized mélypontjain tapasztaltak
09:44 Jeges utak, veszélyes a helyzet: a rendőrség már 32 súlyos balesetet regisztrált Németországban