eur:
401.2
usd:
365.74
bux:
73455.31
2024. október 4. péntek Ferenc

Hírek - 24 óra - Legfrissebb cikkeink

Januártól indul a kormány lakásfelújítási programja - a nap hírei
2010. június 24. 21:19
Januártól indul a kormány lakásfelújítási programja - a nap hírei
Továbbra is törvénytelennek tartja a Magyar Külügyminisztérium, hogy Szlovákia nem engedte tavaly augusztusban Sólyom László köztársasági elnököt az ország területére lépni. Schmitt Pál államfővé választása esetén nem gátolná a kormány törvényalkotási lendületét. Januártól évi 100 ezer lakás teljes felújításával megkezdődik a nemzeti épületkorszerűsítési program - a nap legfontosabb hírei.
Még nincs vége az üzemanyagárak emelkedésének
2010. június 24. 16:41
Még nincs vége az üzemanyagárak emelkedésének
Újabb idei, illetve történelmi csúcsot értek el az üzemanyagárak a MOL legutóbbi emelése után. A gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó öt forinttal, a 95-ös benzinért literenként két forinttal nőtt. Az InfoRádió összeállításából kiderül, az emelés miként hat a közlekedési vállalatokra, illetve a fuvarozással foglalkozó vállalkozásokra. Az elemző szerint a drágulás kedvezőtlenül hat az inflációra is, ráadásul a dollár további erősödése miatt folytatódhat az energiaár-emelkedés.
Felemásak a parlagfű elleni védekezés eredményei
2010. június 24. 15:00
Felemásak a parlagfű elleni védekezés eredményei
Naponta legalább egy bejelentés érkezik a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület zöld számára, illetve internetes oldalára egy-egy fertőzött területről. A civil szervezet ilyenkor értesíti az önkormányzatokat és a hatóságokat, amelyek szükség esetén sajtóbejárásokkal kényszerítene rá a gyommentesítésre. Siker és kudarc váltja egymást ebben a munkában - mondta az InfoRádiónak az egyesület elnöke.
×
×
×