2013. augusztus 17. 07:27 Pesti Imre koordinálja a 4-es metró megvalósításával összefüggő ügyeket Pesti Imre kormánymegbízottat jelölte ki a kormányfő a 4-es metró megvalósításával összefüggő ügyek koordinációjára.
2013. augusztus 17. 06:50 Legkésőbb ősszel kijelölik Budapesten azokat a közterületeket, ahol senki sem lakhat Legkésőbb ősszel kijelölik Budapesten azokat a közterületeket, ahol senki sem lakhat. Erről a főpolgármester beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
2013. augusztus 17. 06:49 Dráma a Fülöp-szigeteken A Fülöp-szigeteken legkevesebb 35-en meghaltak több mint 200-an eltűntek, amikor teherhajóval ütközött és elsüllyedt egy komp éjszaka Cebu-sziget közelében. A komp fedélzetén 870-en utaztak, több mint 600 embert állítólag sikerült megmenteni.
2013. augusztus 16. 21:51 Két páncélos dinoszaurusz élt a Bakony területén A Hungarosaurus mellett másik páncélos dinoszaurusz is élt a Bakony területén a kréta korban, az erre utaló őshüllőmaradványt - amelyet tavaly a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Lendület Kutatócsoportja tárt fel - a közelmúltban magyar tudósok azonosították.
2013. augusztus 16. 21:17 Megszerezte első pontját a Kaposvár Az Újpest elleni hazai 2-2-es döntetlennel megszerezte első pontját a Kaposvár a labdarúgó OTP Bank Ligában, a negyedik forduló pénteki nyitómérkőzésén.
2013. augusztus 16. 21:07 Halottak, vér, dráma, tűz, borzalom Egyiptomban Több tucat ember meghalt, rengeteg megsebesült Egyiptomban péntek délután, amikor összecsaptak a rendőrök és a "harag napja" elnevezésű tüntetéssorozat résztvevői. A demonstrációra az Iszlamista Muzulmán testvériség hívta fel híveit.
2013. augusztus 16. 20:59 Nem lehet kizárni a fertőzés lehetőségét az elhunyt miskolci koraszülöttek esetében - hírösszefoglaló Felfüggesztette utazási tevékenységét a Best Reisen Utazási Iroda. Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója a Liszt Ferenc repülőtéren. Nem lehet kizárni a fertőzés lehetőségét a miskolci megyei kórházban elhunyt koraszülöttek esetében - mondta az emberi erőforrások minisztere. A nap hírösszefoglalója.
2013. augusztus 16. 20:47 Petőfi-szobrot avatnak Macedóniában Petőfi Sándor-mellszobrot avatnak csütörtökön Macedóniában.
2013. augusztus 16. 20:44 Mo Farah újabb aranyat nyert Moszkvában A brit Mo Farah a 10 ezer méter után 5000 méteren is aranyérmes lett a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokságon, amelynek pénteki napján hat döntőt rendeztek.
2013. augusztus 16. 20:16 Nem sikerült megjavítani a Kepler-űrteleszkópot Nem sikerült megjavítania a NASA szakembereinek a lakható bolygókat kereső Kepler-űrteleszkópot, de a tudósok szerint a négy évre nyúló misszió során továbbított adatok elemzésekor újabb izgalmas felfedezésekre derülhet még fény.
2013. augusztus 16. 19:57 A Wizz Air is figyelemmel kíséri az egyiptomi eseményeket A Wizz Air folyamatosan nyomon követi az egyiptomi eseményeket, és ennek fényében hozza majd meg döntését tervezett hurghadai járatáról - közölte a Wizz Air vállalati kommunikációs igazgatója, Daniel de Carvalho
2013. augusztus 16. 19:56 Nagy a torlódás az M5-ös autópálya fővárosba vezető szakaszán Torlódásra számíthatnak a járművezetők az M5-ös autópálya 18-as kilométerénél, Budapest határában, a főváros felé vezető szakaszon, miután egy személygépkocsi és egy teherautó karambolja miatt csak a leállósávban lehet haladni - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata péntek délután az MTI-vel.
2013. augusztus 16. 19:30 Meghalt a leggazdagabb spanyol nő Agyvérzés következtében elhunyt 69 éves korában Rosalia Mera, Spanyolország leggazdagabb nője, a Zara divatlánc társalapítója.
2013. augusztus 16. 18:33 Baleset miatti torlódás az M7-es autópályán Baleset miatt torlódnak a járművek az M7-es autópályán a Balaton felé vezető oldalon. A martonvásári csomópont és a Váli-völgyi pihenőhely között négy személyautó ütközött össze - közölte az Útinform a Facebook-oldalán pénteken kora este.
2013. augusztus 16. 18:31 Orbán Éva nyolcadik kalapácsvetésben Orbán Éva a nyolcadik helyen végzett kalapácsvetésben a moszkvai szabadtéri atlétikai világbajnokság pénteki versenynapján.
2013. augusztus 16. 18:13 Indul a paprikát népszerűsítő kampány Indul a paprikát népszerűsítő kampány - jelentette be a vidékfejlesztési miniszter. Fazekas Sándor elmondta: a cél a fogyasztás növelése.
2013. augusztus 16. 18:01 Gyengült pénteken a forint Gyengült pénteken a forint, az eurót délután negyed hatkor 299,40 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 298,75 forint után.
2013. augusztus 16. 17:59 Best Reisen: elegendő a károk kifizetésére a cég letétje A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) szóvivője szerint a Best Reisen csődjében az egyedüli "jó hír" az, hogy az utazási iroda által biztosított 1,3 milliárd forint vagyoni letét hazai viszonylatban magasnak számít, amely fedezi a külföldön tartózkodó utasaik hazautaztatását és az el nem utazottak teljes kártérítését.
2013. augusztus 16. 17:55 Halasztás Csehországban Csehországban keddre halasztották az alsóház rendkívüli ülését.
2013. augusztus 16. 17:44 Tüzérségi lövedéket talált a Balatonban egy fürdőző Tüzérségi lövedéket talált egy fürdőző a Balatonban Siófoknál péntek délután - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje
2013. augusztus 16. 17:41 Best Reisen: QBE gondoskodik az utazási iroda utasainak kártalanításáról Az utazásszervező tevékenységét felfüggesztő Best Reisen Utazási Iroda Kft. a QBE Magyarországi Fióktelepénél rendelkezik vagyoni biztosíték biztosítással, a biztosító gondoskodik az utazási iroda kint rekedt utasainak hazaszállításáról, illetve szükség esetén a szállásdíjak kiegyenlítéséről is - közölte a biztosító.
2013. augusztus 16. 17:36 Van esély a megállapodásra a károsultak és a Raabvill között A győri székhelyű Raabvill Villanyszerelő Kft. ügyvezető igazgatója lát esélyt a megegyezésre a károsult szállítókkal és alvállalkozókkal, akik egymilliárd forint tartozás megfizetését várják a cégtől. Erről a csődegyezségi eljárás pénteki fordulója után nyilatkozott László Kálmánné
2013. augusztus 16. 16:55 Csepreghy Nándor: az NFÜ felülvizsgálja a kedvezményezettek tulajdonosi hátterét A kormány nevében Lázár János, a Miniszterelnökség államtitkára arra utasította a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) dolgozóit, hogy a 2007 január elsejétől kötött összes támogatási szerződést vizsgálják meg - jelentette be Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség kiemelt fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.
2013. augusztus 16. 16:54 Döntött a CAS, érvényben marad a Harkiv kizárása A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) pénteki döntése értelmében az ukrán Metaliszt Harkiv nem folytathatja szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája idei sorozatában, így a selejtező utolsó fordulójában a Szalai Ádámot is foglalkoztató német Schalke 04 a görög PAOK Szalonikivel találkozik.
2013. augusztus 16. 16:39 Az orosz légitársaságoknak fel kell készülniük az Egyiptomban lévő turisták evakuálására A Roszaviacija felszólította az orosz légitársaságokat, hogy mielőbb készítsék el az Egyiptomban tartózkodó utasok kimenekítésének tervét - közölte pénteken az orosz szövetségi légiközlekedési hatóság.
2013. augusztus 16. 16:38 Véget ért a reptéri taxisok tiltakozása Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója a Liszt Ferenc repülőtéren - tudatta Vízy András, a Főtaxi Zrt. szóvivője
2013. augusztus 16. 16:37 ÁNTSZ: hét nap alatt kilencven speciális vizsgálatot végeztek el A miskolci megyei kórházban történt koraszülött-halálozások okainak kiderítésére az utóbbi hét napban kilencven speciális vizsgálatot végeztek el az egészségügyi hatóságok, és még ötvenet terveznek - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
2013. augusztus 16. 16:07 Fontos változások lesznek az ünnepi közlekedésben kedden Jelentős változások lesznek az augusztus 20-i ünnepségek miatt a közösségi közlekedésben. A MÁV, a Volán és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai is módosított menetrend szerint közlekednek.
2013. augusztus 16. 15:39 Lauda szerint a Red Bull megvédi világbajnoki címét Niki Lauda, a Forma-1-es Mercedes istálló igazgatója szerint a címvédő Red Bullt az idei világbajnoki sorozatban sem lehet majd legyőzni.
2013. augusztus 16. 15:21 Felfüggesztette utazási tevékenységét a Best Reisen A Best Reisen Utazási Iroda Kft. pénteken felfüggesztette utazási tevékenységét - mondta Zám Tibor, az utazási cég vezetője az MTI-nek.
2013. augusztus 16. 15:19 Halálos áldozatai is vannak a kairói több tízezres tüntetéseknek A Muzulmán Testvériség több tízezer híve vonult utcára péntek délután Egyiptomban, miután az iszlamista szervezet tüntetésekre buzdította követőit, meghirdetve a "harag napját".
2013. augusztus 16. 15:11 Budai Gyula: spekulánsok nem juthatnak földhöz Magyarországon A jövő év január elsején életbe lépő új földtörvény garancia arra, hogy csak földműves tudjon földet vásárolni, és spekulánsok ne juthassanak földhöz Magyarországon - közölte Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Hajdúböszörményben.
2013. augusztus 16. 14:50 Több mint kétezer határon túli választási regisztrációs kérelem érkezett Keddig 2434 választási regisztrációs kérelem érkezett a Nemzeti Választási Irodához (NVI), a legtöbben romániai és szerbiai értesítési címet adtak meg a későbbi kapcsolattartásra a hivatalos választási oldal, a www.nvi.hu legfrissebb adatai szerint.
2013. augusztus 16. 14:44 Félpályán halad a forgalom a 7-es főúton Két személygépkocsi összeütközése miatt lezárták a 7-es főút fél pályáját a Siófok-sóstói felhajtónál pénteken délután. A forgalom felváltva haladhat a két irányba - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtófelelőse tájékoztatta az MTI-t.
2013. augusztus 16. 14:43 Ferenc pápa üzenete Áder Jánoshoz Ferenc pápa üzenetet küldött Áder János köztársasági elnöknek augusztus 20. alkalmából.
Magyar Péter viszonválasza: „Ezek után mondják, hogy ez Facebook-kormányzás? Egészségükre, és jó étvágyat kívánok!”
09:41 „Nem testesíti meg a magyar nemzet egységét, ez szégyen” – vélemény a köztársasági elnöknek jelölt Baka Andrásról