2012. július 31. 19:07 Neil Diamond is csillagot kap Csillagot kap a Hírességek Sétányán Los Angelesben Neil Diamond zenész, a Sweet Caroline, a Song Sung Blue és más világhírű slágerek előadója.
2012. július 31. 18:53 Elhunyt Vattay Elemér fotográfus, műgyűjtő Életének 82. évében kedden elhunyt Vattay Elemér fotográfus, műgyűjtő - közölte a család.
2012. július 31. 18:46 Csökkent az orosz aranytermelés Oroszországban az idei első félévben 4,3 százalékkal kevesebb aranyat bányásztak, mint egy évvel korábban - közölte az orosz aranytermelők szövetsége.
2012. július 31. 18:37 Basescu véget vetne a politikai csatározásnak A politikai csatározások beszüntetését kérte kedden Traian Basescu felfüggesztett államfő a kormányzó Szociál-liberális Szövetségtől (USL).
2012. július 31. 18:26 Steinmetz: A románok elleni meccs sem lesz sétagalopp Kemény Dénes szerint a címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott a két nappal korábbihoz képest javult, de Montenegró ellen (10-11) is elkerülhető gólokat kapott. A szakvezető hozzátette, hogy az eredményjelző tábla igazságos, egy gólnyit tettek azért, hogy veszítsenek.
2012. július 31. 18:07 Dél-koreai és szlovén arany a dzsúdósoknál Férfi 81 kg-ban a dél-koreai Kim Dzsae Bum, női 63 kg-ban pedig a szlovén Urska Zolnir győzött a londoni olimpia cselgáncstornájának keddi versenynapján.
2012. július 31. 18:04 Este másfél óráig villamospótló autóbuszok közlekednek a Nagykörúton Felsővezeték-javítási munkák miatt pótlóbuszok viszik az utasokat kedd este a 4-es és a 6-os villamos vonalán a Széll Kálmán tér és az Oktogon között - jelezte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2012. július 31. 17:53 Ismét kihallgatták Csatáryt A Budapesti Nyomozó Ügyészségen kedden ismét kihallgatták a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót.
2012. július 31. 17:39 Esett a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 243 pontos, 1,38 százalékos csökkenéssel, 17.408 ponton zárt.
2012. július 31. 17:35 Negyedmillió forint a diplomás kezdő munkavállalók átlagos bére bruttó A diplomás kezdő munkavállalók bére bruttó 240 és 260 ezer forint között mozog, a legmagasabb kezdő fizetést a mérnökök és az informatikusok kapják - derül ki a Hay Group tanácsadó cég 2012-es jövedelemszint-felméréséből.
2012. július 31. 17:32 Káté Gyula nyolcaddöntős A 64 kg-ban szereplő Káté Gyula legyőzte egyiptomi riválisát, ezzel bejutott a nyolcaddöntőbe a londoni olimpia férfi ökölvívótornáján.
2012. július 31. 17:30 Francia arany férfi kenuszlalomban A 2000-ben és 2004-ben is győztes francia Tony Estanguet nyerte a férfi kenu egyesek szlalomversenyét.
2012. július 31. 17:29 Egyéniben is német siker lovastusában A csapatverseny után egyéniben is német siker született a lovastusázók küzdelmében a londoni olimpián.
2012. július 31. 17:27 Életveszélyesen megsérült egy dolgozó a Péti Nitrogénművekben Egy dolgozó súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett a Péti Nitrogénművekben, amikor belefúrt egy elektromos kábeleket tartó sínbe - erősítette meg a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
2012. július 31. 17:25 A harmadik műugróarany is Kínáé lett A világbajnok Csen Zso-lin, Vang Hao duó diadalmaskodott női szinkrontoronyugrásban kedden a londoni olimpián, így a harmadik műugró-aranyérem is Kínáé lett.
2012. július 31. 17:23 Egyetemi tanárok Ponta doktori címének visszavonását követelik Victor Ponta miniszterelnök kétségtelenül plagizált, az ügyével foglalkozó testületek munkájába pedig durván beavatkozott a politika - állítja több romániai egyetemi oktató, a miniszterelnökhöz és Ecaterina Andronescu oktatási miniszterhez intézett nyílt levelében.
2012. július 31. 17:03 Romániában minimálisan csökkent a munkanélküliség júniusban Romániában minimálisan csökkent a munkanélküliség júniusban az előző hónaphoz képest, de így is magasabb volt az egy évvel korábbinál.
2012. július 31. 16:52 Sikeres félévet zárt a Hungexpo Sikeresnek nevezte a Hungexpo Zrt. első félévét Ganczer Gábor vezérigazgató, aki kedden sajtótájékoztatón, Budapesten elmondta: 2,2 milliárd forint nettó árbevételt értek el, ami 45 millió forinttal több a tervezettnél.
2012. július 31. 16:43 Negatívra rontotta a Tesco kilátását az S&P Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról a legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat, a Tesco elsőrendű adósosztályzatának kilátását kedden a Standard & Poor's, azzal az indokkal, hogy a jelenlegi, általánosságban is romló üzleti folyamatok gyengíthetik a szupermarketlánc üzleti kockázati profilját.
2012. július 31. 16:40 Bukarestbe érkezik az IMF Soron következő hatodik felülvizsgálati látogatását kezdi el kedden a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely a Romániának nyújtott elővigyázatosságihitel-megállapodás fejében a Bukarest által vállalt kötelezettségek teljesítését veszi számba.
2012. július 31. 16:33 Olimpiai bronzérmes sportlövészetben a Dakar-rali győztese A címvédő amerikai Vincent Hancock nyerte a férfi skeetlövők versenyét a londoni olimpián.
2012. július 31. 16:33 Nyereségbe fordult a Panasonic az első negyedévben Nyereséggel zárta a Panasonic vállalat a folyó pénzügyi év első negyedévét a tavalyi azonos periódusban elszenvedett veszteséggel szemben.
2012. július 31. 16:26 280 forint körül az euró Korrigálta kissé hétfői nyereségét a forint, árfolyama az idei csúcs közelében ingadozik.
2012. július 31. 16:24 Sírrongálás Kaposváron - Megemlékezés a kaposvári zsidó temetőben A kaposvári zsidó temetőben kedden megemlékeztek azokról, akiknek a síremlékét a közelmúltban megrongálták. Az ismeretlenek által alig több mint egy héttel ezelőtt ledöntött, összetört 57 síremléket azóta önkéntes segítők helyreállították.
2012. július 31. 16:10 A BRFK várja a bejelentéseket a Hajógyári-szigeten történt bűncselekményekról A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) várja azok bejelentését, akik érdemi információval tudnak szolgálni a fővárosi Hajógyári-szigeten és környékén történt három haláleset és egy eltűnés ügyében - közölte BRFK szóvivője.
2012. július 31. 16:01 Lengyel postai szolgáltató lép a magyar piacra Európai terjeszkedésének részeként a lengyel Integer.pl Csoport 300 csomagküldő terminált helyez üzembe Magyarországon - közölte a lengyel cégcsoport.
2012. július 31. 15:52 Jelentősen esett az INA nyeresége Hatalmasat esett a Mol érdekeltségi körébe tartozó horvát INA csoport féléves adózott eredménye az egy évvel korábbihoz képest.
2012. július 31. 15:50 Gádorfalvi a 33. helyen szörfben A szörfös Gádorfalvi Áron két futam után a 33. helyen áll a londoni olimpián.
2012. július 31. 15:46 Olimpiai ezüstérmes a királynő unokája A német válogatott nyerte - címét megvédve - a lovastusa csapatversenyét kedden az olimpián.
2012. július 31. 15:44 Romney Varsóban: Amerika legfőbb ellenfele Moszkva Oroszországot nevezte az Egyesült Államok "elsőszámú geopolitikai ellenfelének" az amerikai republikánusok várható elnökjelöltje, Mitt Romney varsói látogatásán.
2012. július 31. 15:36 Töröcskei: Létre kell hozni a kisvállalkozókat segítő hitelszövetkezeteket rendszerét Létre kell hozni Magyarországon a hitelszövetkezetek rendszerét, amely a kis- és középvállalkozókat segíti abban, hogy pénzhez jussanak - mondta Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója Fülöpházán, a Megújuló Hangya-2010 Szövetkezet által szervezett fórumon.
2012. július 31. 15:24 Nőttek a jövedelmek, stagnáltak a kiadások az Egyesült Államokban Az Egyesült Államokban júniusban stagnáltak a személyi kiadások és nőttek a jövedelmek - derül ki a kereskedelmi minisztérium kedden közzétett adataiból.
2012. július 31. 15:11 Monti: Már látszik a fény az alagút végén Az eurózóna válságában végre már látszik a fény az alagút végén, európai szinten fontos döntések születtek, és már érezzük kedvező hatásukat - mondta kedden Mario Monti olasz miniszterelnök az állami RAI 1 rádiónak.
2012. július 31. 15:06 Kerber nagyon gyorsan legyőzte Babos Tímeát A hetedik helyen kiemelt Angelique Kerber két játszmában legyőzte Babos Tímeát a londoni olimpia tenisztornájának második fordulójában.
2012. július 31. 15:01 A siker egyik titka: Mocsai taktikai húzása kamatozott a hajrában A szövetségi kapitány és két kulcsjátékos is nyilatkozott a magyar kézilabda-válogatott a dél-koreaiak ellen aratott 22-19-es győzelme után.