eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Ebrahim Raiszi, a megválasztott iráni elnök első sajtótájékoztatójára érkezik Teheránban 2021. június 21-én. Raiszi bejelentette, hogy kormánya folytatni fogja az iráni atomalku felélesztését célzó többhatalmi egyeztetést.
Nyitókép: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Ajatollah: “szerencsétlen baleset” az iráni elnök halála - vannak, akik örülnek most

Hétfő délelőtt erősítette meg hivatalosan az iráni vezetés, hogy valóban életét vesztette egy helikopter-katasztrófában az ország elnöke és külügyminisztere. Bár azonnal találgatások indultak meg az idegenkezűségről, Irán legfőbb vallási vezetője „szerencsétlen balesetnek” nevezte a történteket.

Ali Hamenei ajatollah, a teokrata Irán első számú vallási vezetője a nemzet „nemes és önzetlen szolgájaként” jellemezte az azeri határ közelében történt helikopterszerencsétlenségben elhunyt keményvonalas Ebrahim Raiszi elnököt.

A lezuhant helikopteren tartózkodott Hoszein Amirabdollahian külügyminiszter is, aki szintén életét vesztette.

A tragédia nyomán 50 napon belül új választásokat tartanak Iránban – erősítette meg Hamenei ajatollah. A legfőbb vallási vezető olyan „mártírnak” is nevezte az elnököt, aki „a rosszakarók hálátlansága és heccelése ellenére kitartóan dolgozott”.

A katasztrófa után szinte azonnal megindult a találgatás, hogy köze van-e az esethez Izraelnek, amellyel az Iszlám Köztársaság egyfajta bizarr és korlátozott tűzpárbajt vívott áprilisban.

Öröm és részvét

Chuck Schumer, az amerikai szenátus elnöke azt mondta: információt kapott a hírszerzéstől, „jelenleg nincs idegenkezűségre utaló jel”. Így ő és az iráni vezetők is elvetették azt, hogy Izrael állhatott a háttérben – bár erről szóló spekulációk indultak meg az iráni állami tévében.

Egy izraeli illetékes azt közölte a Reutersszel: „nem mi voltunk”.

Két vezető republikánus politikus viszont örömét fejezte ki a hír hallatán. Michael Waltz, a kongresszusi Fegyveres Testületek Bizottság elnöke azt írta az X-en, hogy

„Nem kár érte. Raiszi gyilkos emberijog-sértő volt elnöksége előtt és alatt”.

Rick Scott volt floridai kormányzó pedig azt mondta: „ha Raiszi halott, akkor a világ egy biztonságosabb és jobb hely. Ha tényleg meghalt, remélem, az iráni népnek esélye nyílik rá, hogy visszavegye az országot a gyilkos diktátoroktól”.

Londonban iráni ellenzéki emigránsok ünnepelték az utcán Raiszi halálhírét, a sah zászlóját lengetve.

Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel ugyanakkor részvétét nyilvánította az Európai Unió nevében Teheránnak és az áldozatok családtagjainak.

Az Irán által támogatott Hamász is gyászolt, a terroristának minősített palesztin szervezet szerint

"az iráni elnök és külügyminiszter fáradhatatlan szolidáris erőfeszítéseket tett és támogatást nyújtott a Gázai övezetnek a cionista agresszió leállítására”.

Pakisztánban egyenesen országos gyászt tartanak Raiszi halála nyomán.

Mielőtt hétfő hajnalban megtalálták volna, Raiszi helikopterének keresésébe vasárnap bekapcsolódott Törökország, amelynek egyik drónja „hő jelet” fedezett fel a rossz idő miatt nehezen megközelíthető hegyes vidéken, ahol akkor még csak gyanakodtak a balesetre.

Oroszország - amely egyfajta Nyugat-ellenes szövetséget kötött Iránnal és iráni drónokat is bevet Ukrajnában - két katasztrófavédelmi-kutató helikoptert küldött. Moszkvában, az iráni nagykövetség előtt szekfűcsokrok jelentek meg Raiszi fényképével, amelyre oroszul azt írták, hogy „gyászolunk”.

Ebrahim Raiszi elnök halála nyomán részvétét fejezte ki Reccep Tayyip Erdogan török elnök, aki „drága kollégának és testvérnek” nevezte az elhunytat.

A kínai külügyminisztérium Hszi Csinping elnök nevében nyilvánította ki részvétét és azt írta, hogy „a kínai nép elveszített egy jóbarátot”.

Az emigrációba kényszerült rendszerellenes csoport, az Irán Nemzeti Ellenállási Tanácsa (angol rövidítéssel: NCRI) „a mollák számára monumentális és kijavíthatatlan csapásnak” nevezte az államelnök halálát. „Egy sor retorziót és válságot vált majd ki a bürokratikus diktatúrában, amely fellépésre készteti a lázadó ifjúságot” – tette hozzá.

A szervezet vezetője, Marjam Razsavi szerint

„Ebrahim Raiszi örökségét azoknak az anyáknak az átka kíséri, akik igazságot követelnek a kivégzetteknek, továbbá az iráni nép és a történelem átka. Raiszi a politikai foglyok 1988-ban történt kivégzésének hírhedt végrehajtója volt”.

Reakciók az X-en:

"Az apa, akit Iránban a lánya szeme láttára akasztottak fel... Míg a mi szívünk fájt, az akasztók boldogok voltak."

"Néhány hónappal ezelőtt Ebrahim Raiszi kivégezte a fiát, most pedig (az asszony) az (elnök) helikopterbalesetben bekövetkezett halála miatt táncol. Lehet, hogy az iráni nők sebzettek, de nem hajolnak meg elnyomóik előtt".

Összeesküvés-elméletek

A helikopter eltűnése, majd a felismerés, hogy valószínűleg lezuhanhatott, beindította a konspirációs elméleteket.

„Amikor egy helikoptert baleset ér, az lehet technikai gond vagy az időjárás, de más forgatóköny is elképzelhető” – mondta az állami tévé elemzője.

„Azerbajdzsánban (ahol az iráni elnök gátakat avatott fel) gond van, mert jelen vannak a cionisták és a Moszad... tiszteljük a szomszédainkat, de nem szabad hagyni, hogy az ő területükről támadjanak bennünket”

– idézte Foad Izadi szavait a Telegraph.

Hétfő reggelre az iráni média már eljutott a becsapódás színhelyére. A köd borította, hegyes és erdős vidéken készült felvételeken látni a helikopter farokrészét, szétszóródott felszerelést és hordágyon vitt letakart holttesteket.

Iráni hivatalos személyek korábbi légibalesetei

Iránban már korábban is haltak meg magas rangú illetékesek légikatasztrófákban.

  • 1981-ben a hadsereg A330-as gépe zuhant le, fedélzetén katonai és a Forradalmi Gárda parancsnokaival. Ez mindössze két évvel az iszlám forradalom után történt. Sokan máig sem hiszik el a hivatalos verziót, amely szerint emberi mulasztás történt.
  • 1985-ben egy F-27-es szállítógép zuhant le, 51 emberrel a fedélzetén. Köztük volt Khomeini ajatollahnak a Forradalmi Gárdához delegált képviselője.
  • 2001-ben pedig egy Jak-40-es veszett oda és vele együtt a Közúti Miniszter, két államtitkár és több parlamenti képviselő is.
Címlapról ajánljuk
Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

Hogyan tartsuk távol a macskát a karácsonyfától?

„Curiosity killed the cat”, avagy a Kíváncsiság ölte meg a macskát – tartja az angol mondás. Amikor a karácsonyfáról és macskákról van szó, persze nem kell ilyen drámai kimenetelre számítani, de néhány óvintézkedés segíthet elkerülni, hogy ledőljön a fa.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×