Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.85
bux:
120679.89
2026. január 16. péntek Gusztáv

Indul a hatodik Martosi Szabadegyetem

A családra, a nemzetpolitikára, a kisebbségi érdekérvényesítésre és néhány időszerű bel- és külpolitikai kérdésre helyezték a hangsúlyt ma kezdődő, ötnapos Martfeszt idei programalkotói.

„Az otthon itt van” – ezt a mottót kapta idén a július 4. és 8. között megrendezett szabadegyetem, amelyet hagyományteremtő, egyúttal hiánypótló céllal az erdélyi Tusványos mintájára, 2013-ban rendeztek meg először. Az idei Martfesztet a Via Nova Ifjúsági Csoport és a révkomáromi Selye János Egyetem hallgatói önkormányzata szervezi, és a magyar kormány, valamint 12 társszervező támogatásával valósul meg.

A programkínálat tekintetében a ma kezdődő Martfeszt a leggazdagabb. A fesztivál során 16 helyszínen várják programokkal az érdeklődőket. A szabadegyetem védnöke már hagyományosan Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke, akivel már az első nap panelbeszélgetést tartanak. A fórum további résztvevői: Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, illetve Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke.

Az idei Martosi Szabadegyetem vezérfonala: a család, a nemzetpolitika és a kisebbségi érdekérvényesítés kérdésköre az előadásokban is megnyilvánul.

Szintén a nyitónapon beszélget egymással Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója és Duray Miklós, de a Minority SafePack kezdeményezéséről is szó esik még az est folyamán. Ez utóbbin Berényi József, a kezdeményezés felvidéki koordinátora, illetve Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke vesz részt.

A szabadegyetem visszatérő és kihagyhatatlan elemének számít a külhoni magyar pártok elnökeinek kerekasztal-beszélgetése is.

Ez a fórum szombaton zajlik majd, Kelemen Hunor (RMDSZ), Pásztor István (Vajdasági Magyar Szövetség), Brenzovics László (Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség), Menyhárt József (MKP), illetve Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottsága elnökének részvételével.

A Révkomáromhoz közeli Martoson rendezett programok között idén is fontos szerepet kap a sport, azon belül a futball. A labdarúgó-világbajnokság közvetítése mellett több előadás is kötődik a témához. Ezek közül az egyiken az Európa Ligába bekerült dunaszerdahelyi futballklub, a DAC sikertörténete és jövőbeli tervei kerülnek terítékre. A Martfeszt idei zenei programkínálatában mintegy 30 koncert szerepel, fellép mások mellett az Omega, az Edda és a Tankcsapda is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×