Infostart.hu
eur:
363.88
usd:
317.12
bux:
0
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Törpepártokon keresztül finanszírozzák kampányukat a politikusok

Törpepártokon keresztül finanszírozza tevékenységét, illetve választási kampányát a francia politikusok egy része. Az amúgy legális, ám az ellenzék szerint a törvény szellemével visszaélő gyakorlat az úgynevezett Bettencourt-ügy kapcsán került a figyelem középpontjába.

Kiderült, hogy Liliane Bettencourt, aki a l'Oréal kozmetikai cég legnagyobb részvényeseként Franciaország egyik leggazdagabb emberének számít, férjével nemcsak a jelenlegi kormánypártot, a Népi Mozgalom Unióját, hanem más jobboldali politikusok, például Nicolas Sarkozy által létrehozott mini formációkat is támogatta.

A pártok finanszírozásáról szóló törvény szerint egy fizikai személy maximum 7500 eurót, mai árfolyamon mintegy kétmillió forintot adományozhat egy politikai szervezetnek, ám a mikropártokkal ez a megszorítás lazán megkerülhető. Az eljárás abból áll, hogy a politikusok saját nevük alatt gyakorlatilag egyszemélyes szervezetet alapítanak, az adományozók pedig ilyen módon annyi pártocskának adhatnak pénzt, ahánynak csak akarnak.

Egyebek mellett ezzel és nem a politikai vélemények szabadabb kifejeződésével magyarázható, hogy Franciaországban jelenleg közel háromszáz politikai pártot tartanak nyilván, és ezzel függ össze a szaporodásuk is: a választási kampányok finanszírozását felügyelő országos bizottság elnöke szerint évente ötven új formációt vesznek jegyzékbe. François Logerot úgy véli, hogy a bejegyzések az utóbbi öt évben látványosan felgyorsultak, amelyet azzal magyaráz, hogy a jobboldali pártok alapvetően amerikai minta alapján, a szimpatizánsok adományaiból finanszírozzák választási kampányaikat.

A struktúrákat egyesek máris puszta "pénzpumpáknak" nevezik, és az alapvetően a tagdíjakból működő Szocialista Párt bejelentette: egy olyan törvénymódosítási javaslaton dolgozik, amely a jelenleginél lényegesen szigorúban szabályozná a jelenséget. Pedig a lehetőségben nem csak a kormánypárti, hanem több szocialista politikus, köztük az államfői posztért korábban ringbe szállt Ségolène Royal is fantáziát látott. Ez utóbbi által létrehozott szervezet például 2008-ban közel 100 ezer eurót tudott összegründolni.

Az ellenzék kezdeményezéseit François Fillon miniszterelnök azzal igyekszik lesöpörni az asztalról, hogy hangsúlyozza: minden állampolgárnak joga van ahhoz, hogy pártot alapítson politikai nézeteinek a kifejezéséhez és ahhoz is, hogy azt finanszírozni tudja.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hétfőtől új munkarendben dolgozik az Országgyűlés, Magyar Péter beszéde nyitja az ülést

Háromhetes munkarendre tér át a parlament. Az interpellációk és azonnali kérdések időtartama a jelenlegi hatvanról egyaránt kilencven percre nő. Dönthetnek az egészségügyi kamarák kötelező tagságáról, kedden a Médiatanács hat tagját és elnökét is megválaszthatja az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×