eur:
394.43
usd:
370.21
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma

Karzai hajlandó tárgyalni a tálibokkal

Hajlandó tárgyalni a tálibokkal - jelentette be Hamid Karzai afgán elnök nem sokkal az után, hogy Barack Obama közölte: további 30 ezer katonát küld Afganisztánba a lázadás letörésére. Karzainak azonban van feltétele: az, hogy Washington is támogassa az ötletet.

Karzai, aki kutya-macska barátságban van legnagyobb szövetségesével, már korábban is felvetette, hogy tárgyalna a tálibok vezérével, Omár mollával. A Bush-kormányzat azonban ezt hevesen ellenezte. Annak ellenére, hogy utódja is további katonák kivezénylésével akarja letörni ellenállásukat, Barack Obama eheti beszédében utalt arra, hogy Amerikának "nyitva kell tartania" az ajtót azon tálibok számára, akik hátat fordítanak az erőszaknak.

Karzai ezt követően adott egy hosszú interjút az AP hírügynökségnek, amelyben azt mondta: nem zavarja, hogy az Egyesült Államok már 2011-ben megkezdi csapatai kivonását. Ez "lökést ad" az afgánoknak, és arra sarkallja őket, hogy kezükbe vegyék saját országuk irányítását.

Biztonsági elemzők szerint viszont a külföldi erők távozása esetén a Karzai-kormányzat rövid időn belül összeomlana. Ezt az afgán elnök is felismerte, és úgy fogalmazott az interjúban, hogy ha szükséges, akkor tárgyalni kell a tálibokkal. "A terror elleni háborút egyedül harccal nem lehet megnyerni. Én mindenképpen tárgyalnék Omár mollával. Afgán elnökként mindent megtennék, ami békét hoz az országba" - mondta.

Feltétel azonban, hogy Amerika támogassa a nyitást. A nemzetközi közösség egyes elemei aláásták a korábbi próbálkozásokat, mert "azután is zaklatták a volt tálibokat", hogy azok feladták az erőszakot.

Karzai első tárgyalási ajánlatát 2008-ban a tálibok azzal utasították el, hogy addig nem beszélnek vele, amíg külföldi erők vannak az országban.

A Fehér Ház eddig nem reagált érdemben az ötletre, Richard Holbrooke, az Egyesült Államok regionális különmegbízottja viszont azt mondta: a megbékélés korábban nem volt prioritás, de most az lesz. Viszont az Obama által emlegetett ajtók azok számára maradnak nyitva, akik "feladják az erőszakot, leteszik a fegyvert és akiket átvilágítanak" Ez pedig eltart egy darabig.

Arról, hogy hogyan is történhetne a gyakorlatban az, hogy egy tálib parancsnok embereivel együtt megadja magát az afgán kormánynak és a szövetséges erőknek - abban a hitben, hogy rehabilitálják - még nem sok részlet hangzott el.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×