Infostart.hu
eur:
363.66
usd:
314.95
bux:
149690.5
2026. augusztus 14. péntek Marcell
Az amerikai Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen egyadagos koronavírus elleni vakcináját készítik elő oltáshoz a honvédség oltóbuszában a rétsági Városi Művelődési Központ és Könyvtár mellett 2021. május 8-án.
Nyitókép: Komka Péter

Két oltás már kevés

Már járványszerűen terjed, hogy harmadik oltás válhat szükségessé ahhoz, hogy sikerüljön alacsonyan tartózni a fertőzöttek számát.

Miközben Ausztria az európai uniós országok közt elsőként teszi kötelezővé az oltást, Boris Johnson a közelmúltban arról beszélt, hogy az Egyesült Királyságban már nem azt tekintik teljesen immunizáltnak, aki két adag vakcinát vett fel, hanem azt, akinek három adag került már szervezetébe.

Johnson a Euronews cikke szerint arról beszélt, amit kutatásokból már tudunk: idővel gyengül az oltás hatása, a harmadik adag ugyanakkor elmondása szerint 90 százalék fölötti hatékonyságúvá teszi a védettséget a tünetes fertősekkel szemben. Az Egyesült Királyság mRNS-oltásokkal, valamint a Janssen és az AstraZeneca vakcinájával immunizál.

Izland vezet

A kontinens lakosságának mindössze 3,7 százaléka kapott eddig emlékeztető adagot, Izland vezet ennek terén: minden ötödik lakosa felvett három adag vakcinát, és egyébként is oltott már az ország lakosságának 90 százaléka. Ennek ellenére is kötelező a maszkviselés, illetve már 16 év fölött kapható harmadik adag.

Magyarországon és Szerbiában száz lakosból 14, illetve 16 ember kapott már harmadik adagot.

Az USA-ban néhány napja tették elérhetővé a harmadik oltást a teljes felnőtt populáció számára. Franciaországban a 65 év fölöttiek kaphatnak szeptember óta harmadik adagot: ha nem veszik fel ezt, érvényét veszti oltási igazolásuk. Az idősotthonokban dolgozók és az alapbetegségük miatt harmadik adag életkori megkötés nélkül jogosultak esetében ez nem történik meg, ha nem veszik fel a harmadik vakcinát. Spanyolországban 71, Svédországban 80 év fölött kérhető a harmadik adag.

Az egyelőre valószínűtlen, hogy széles körben az oltási igazolvány érvényességének elvesztéséhez kötnék a harmadik adag felvételének elmulasztását. Izraelben ugyanakkor azok, akik már hat hónapja kapták meg a második adag vakcinát, elesnek a zöld igazolvány nyújtotta lehetőségektől, mint például az éttermek látogatásáról vagy az edzőtermi sporttól, ha nem kérnek újabb oltást.

A WHO aggódik

A WHO vezetője, Tedrosz Gebrejeszusz szerint ugyanakkor botrány, hogy hatszor annyi harmadik adagot adnak be naponta a világon, mint ahány első adag eljut a szegény országokba. David Nabarro, a WHO koronavírussal kapcsolatos speciális küldöttje szerint sosem volt közegészségügyi stratégia emlékeztető oltásokat adni akkor, amikor még sok az oltatlan világszerte. Arra is figyelmeztet, hogy új variánsok jöhetnek létre, melyekre a régi vakcinák nem nyújtanak megoldást. A hamar oltani kezdő országokban az elővigyázatosságot tartja fontos szempontnak, maszkviselés kiemelésével.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Kekvák: az Alkotmánybíróság elutasította a Fidesz és a KDNP indítványát

Az Alkotmánybíróság (Ab) érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó alaptörvény-módosítás elleni Fidesz–KDNP által beadott indítványt. Sulyok Tamás államfő eltávolítása, az országgyűlési képviselők kapcsán az időkorlát és az alkotmánybírák korhatára ügyében még nincs döntés.

Szigethy-Ambrus Nikoletta: az alacsony vízállás nem csak az energiaellátást, hanem számos más ágazatot is veszélyeztethet

A Duna apadását a teljes gazdaság megszenvedheti – áll az Oeconomus legújabb elemzésében. A gazdaságkutató alapítvány elemzője, Szigethy-Ambrus Nikoletta az InfoRádióban elmondta, az aszály hatásait leginkább az áruszállítási ágazat szenvedheti meg.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Érik a fordulat a forintban?

Érik a fordulat a forintban?

Az amerikai infláció és termelői infláció egyaránt a várakozások alatt alakult a héten, ami a kamatemelési várakozások kiárazódását indította el. Ez kedvező a feltörekvő piaci devizák, köztük a forint számára, amelynek árfolyama már elkezdett lefelé oldalazni az euróval és a dollárral szemben. Az amerikai kötvényhozamok ugyanakkor továbbra is magasan ragadtak, ami egyelőre gátat szab a dollár érdemi gyengülésének. A piaci figyelem most az európai GDP-adatokra és a fontos amerikai konjunktúramutatókra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×