Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
330.73
bux:
118342.73
2026. január 13. kedd Veronika
Előkészítik a Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcináját második adag oltásához a Napfény Otthon Kiemelten Közhasznú Alapítvány VIII. kerületi idősek otthonában 2020. február 6-án.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

Pfizer: legfeljebb egy évet kell kibírnunk a normalitásig

Albert Bourla elnök-vezérigazgató azt is hozzátette, évente kell majd magunkat újraoltatnunk koronavírus ellen.

"Úgy hiszem, egy éven belül visszatérhetünk normál életvitelünkhöz" – fogalmazott az ABC Newsnak adott interjújában Albert Bourla, a Pfizer elnök-vezérigazgatója. Figyelmeztetett ugyanakkor az NBC cikke szerint arra is, hogy ez a normalitás azért nem teljesen egyezik majd meg azzal, amiben 2019 végét megelőzően élhettünk.

"Ez nem azt jelenti, hogy nem jönnek majd újabb variánsok, és nem is azt, hogy ne kellene majd beoltatnunk magunkat koronavírus ellen. De majd meglátjuk, mi történik pontosan" – fogalmazott Bourla.

Nincs egyedül álláspontjával

Bourla szavai egybecsengenek azzal, ahogyan Stéphane Bancel, a Moderna vezérigazgatója nyilatkozott arról, mikor enyhülhet rajtunk igazán a koronavírus szorítása.

"Egy éven belül, ma úgy hiszem" – fogalmazott Bancel egy svájci lapnak nyilatkozva.

Ahhoz, hogy valósággá válhasson a jóslat, a Pfizer vezetője szerint évente kell majd mindannyiunknak oltatnia magát koronavírus ellen.

"A legvalószínűbb forgatókönyv szerintem az, hogy mivel a vírus az egész világon elterjedt, továbbra is kialakulnak majd új variánsok. Lesznek olyan vakcináink is, amelyek hatása legalább egy évig kitart, ezért

az évenkénti oltás a legesélyesebb, de ezt nem tudom biztosra ígérni,

meg kell várnunk az adatokat" – fogalmazott.

A szabadalom miatt támadják

A világ több országában, köztük már Amerikában is adnak be harmadik adag vakcinát emlékeztetőként az immunitás javítására: a WHO ezt ellenzi, arra hivatkozva, hogy nem kell harmadik adagot beadni egyes helyeken akkor, amikor más helyeken sokan még a veszélyeztetettek közül sem kaptak első oltást sem.

Tom Frieden, az amerikai CDC egykori igazgatója élesen kritizálta a Pfizert és a Modernát is azért, mert nem hajlandók szabadalmukat megosztani annak érdekében, hogy más gyártók nagy mennyiségben állíthassák elő az mRNS-oltást.

"Miközben a Moderna és a Pfizer arra összpontosít, hogy drága oltóanyagokat adjon el a gazdag országoknak, szinte semmit sem tesz a vakcinaellátás globális hiányosságainak megszüntetéséért. Szégyenletes" – írta Frieden a Twitteren.

Megvédené szellemi tulajdonukat

Bourla szerint nem jó ötlet a szellemi tulajdonnal hadakozni.

"A szellemi tulajdon az, ami létrehozta a virágzó élettudományi ágazatot, amely készen állt, amikor a világjárvány lecsapott. Enélkül nem lennénk itt, hogy megvitassuk, mert nem lenne vakcina. Emellett nagyon büszkék vagyunk arra, amit tettünk. Életek millióit mentettük meg" – reagált minderre a Pfizer vezetője.

A fejlődő országoknak elmondása szerint önköltségi áron ad el oltást a Pfizer,

míg az USA egymilliárd adagot vásárol tőlük szintén önköltségi áron, hogy aztán teljesen ingyen adja tovább a nehéz helyzetű államoknak.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×