Infostart.hu
eur:
364.03
usd:
325.65
bux:
142815.35
2026. november 6. péntek Lénárd
Ferencz Orsolya Ildikó űrkutatásért felelős miniszteri biztos, józsefvárosi önkormányzati képviselő felszólal a Századvég Alapítvány Budapest címmel rendezett konferenciáján a második kerületi Haris Parkban 2019. szeptember 25-én.
Nyitókép: Fotó: MTI/Mónus Márton

Űrkutatási biztos: 2025-ben már mehet magyar asztronauta az űrbe

Történelmi lehetőség kínálkozik a magyarok előtt azzal, hogy az Európai Űrügynökség programján túl most egy speciális külön projektben vehetnek részt - mondta Ferencz Orsolya az InfoRádió Aréna című műsorában.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium honlapján néhány héten belül megnyílik a lehetőség arra, hogy mindenki, aki jelentkezni kíván, a szükséges dokumentumokat fel tudja tölteni, addig pedig a NASA fizikai feltételrendszerét érdemes tanulmányozni – fogalmazott az InfoRádió Aréna című műsorában Ferencz Orsolya. Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos kiemelte: a jelentkezőknek mások mellett szükségük lesz repülőorvosi engedélyre, valamiféle mesterfogokozatra a STAM szektorban (science technology engineering and mathematics, magyarul: tudomány, technológia, mérnöktudomány és matematika), megfelelő fizikai kondícióra és paraméterekre, magas szintű angoltudásra, második nyelvként pedig előnyt jelent az orosz. A szakember emlékeztetett, az Európai Űrügynökség toborzására, melyet 11 év után nyitott meg az ISA, mintegy 150 magyar honfitársunk jelentkezett, köztük sok nő, de a paraasztronauta-program is népszerű volt, amiben a paralimpiai bizottság működött közre.

Ferencz Orsolya utóbbi programot illetően elmondta: az Európai Űrügynökség egy kisérleti programjáról van szó, ami eleinte úgy tűnt, hogy azt az „associate quality” jegyében hirdettek meg. A valóságban azonban nagyon nagy jelentősége lehet orvosi szempontból, hiszen, mint mint azt a szakember magyarázta, a keringéstől kezdve az összes szervünkig minden másképp működik a világűrben. „Ha hosszú távon fönt vagyunk, és messzebbre megyünk, mint a Hold, akkor nagyon nagy a valószínűsége annak, hogy ha még 100 százalékos emberi testtel indul is el az asztronauta egészségügyi szempontból, történhet bármi olyasmi, ami miatt mindez később módosul, tehát ezek a vizsgálatok orvosi szempontból kritikusak” – ismételte meg.

Az űrkutatásért felelős miniszteri biztos azt is kiemelte, nem az a kérdés, hogy valaki eljut-e a zsilipig, hanem, hogy ott be is engedik-e, és hetekig ott dolgozhat-e, amihez a NASA, illetve a Roszkoszmosz, tehát az üzemeltető nagyoknak az engedélye szükséges. Bár a fizikai feltételek közel sem olyan szigorúak, mint korábban, jelen esetben szó nincs arról, hogy elégséges lenne az, hogy valakinek sok a pénze – tette hozzá. Arról van szó, hogy a magyar honfitársaink számára egy olyan lehetőség kínálkozik, amire a történelemben eddig még soha nem volt példa: az Európai Űrügynökség programján túl, most egy nemzeti kutatóűrhajós indulásával – egyfajta gyorsítópályán – egy külön programban is részt vehetnek majd, amit ki kell használni – emelte ki.

A szakember arra is kitért, hogy a projekt keretében a magyar űripar mintegy 12 műszer megépítésére – ami egy hatalmas szám ilyen rövid idő alatt –, valamint nyolc kísérlet lefolytatására tett vállalást. Utóbbiak közé tartozik például a neurokognitív vizsgálatoknak a továbbfejlesztése is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×