Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 28. vasárnap Kamilla
Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke, mielőtt átvette az Emberi Méltóságért kitüntetést idősebb Lomnici Zoltántól, az Emberi Méltóság Tanácsának elnökétől Budapesten 2021. május 7-én.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Karikó Katalin: hat hét alatt lehet új vakcina a variánsok ellen

Ha azt látjuk, hogy azok, akik két oltást kaptak, megfertőződnek, akkor lehetőség van harmadik, negyedik vagy akár tizedik dózis beadására is – mondta az mRNS-technológiát feltaláló magyar kutatóbiológus.

A Pfizer/BioNTech vakcina klinikai tesztelése 2020 novemberében lezárult. A vizsgálatban 44 ezer fő vett részt. Közülük 22 ezer a koronavírus elleni vakcinával lett beoltva, a másik 22 ezer fő pedig placebóval. A két csoport eredményeit összehasonlítva elmondható, hogy a vakcina hatásossága 95 százalék fölött van – mondta Karikó Katalin kutatóbiológus, az mRNS technológia kifejlesztője az mta.hu-nak.

A tudós beszélt arról is, hogy a 16–18 éves korosztály immunizálása után már a 12–15 éves korosztály számára kifejlesztett vakcina klinikai tesztelése is eredményesen lezárult, a vakcina meg is kapta az engedélyt az USA-ban. A 12 év alattiaknak kifejlesztett vakcina klinikai tesztelése is elkezdődött márciusban, ezek hat hónapos kortól indulnak, és 11 éves korig terjednek ki. Nemcsak a Pfizer, hanem a Moderna is megkezdte a hat hónapos kortól adható vakcina klinikai tesztelését.

A Pfizer elnök-vezérigazgatója, Albert Bourla nemrégiben a CNBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a beoltottaknak a későbbiekben szükségük lehet egy harmadik oldásra is. Karikó Katalin viszont úgy nyilatkozott, hogy

valójában még nem tudják, szükség lesz-e a harmadik injekcióra.

"Ha azt látjuk, hogy azok, akik két oltást kaptak, megfertőződnek, akkor lehetőség van harmadik, negyedik vagy akár tizedik dózis beadására is. Ugyanis az mRNS-vakcinák esetén bármennyi dózist be lehet adni, lehet ismételni, nem zárja ki a korábbi vakcinálás az újabb adag beadását" – mondta.

A tesztek folyamatosan zajlanak a különböző vírusvariánsokra, a brit és brazil változata ellen ugyanúgy véd a vakcina, mint a vuhani ellen, de valamivel kisebb a hatásossága a vírus dél-afrikai variánsa ellen.

Ha felbukkan egy olyan vírusvariáns, amely ellen a vakcina nem hatékony, akkor körülbelül

hat hétre van szükségük ahhoz, hogy létrehozzanak egy új vakcinát,

és a technológia egyre fejlődik. "Ha nem kell újra lefolytatni egy III-as fázisú klinikai vizsgálatot, akkor sokkal gyorsabban létre lehet hozni az új vakcinát, és így az oltópontokra is hamarabb kerülhet" – mondta Karikó Katalin.

Címlapról ajánljuk
Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Gyulay Zsolt a Hungaroringről: kőkemény csatákon kellett túljutni

Jövőre is telt házas lesz a Forma-1-es Magyar Nagydíj – mondta az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. A mogyoródi létesítményben a tavasz első felében ér véget a felújítás záró szakasza. Arról is beszélt, hogy miként valósulhatott meg a külföldi szakértők által is elismert beruházás.

Fenyegetőzik az orosz külügyminiszter

Megsemmisítő választ fog adni Oroszország az ellene irányuló támadásra - figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, vasárnap megjelent évértékelő interjújában.
Szép csendben lopakodik a digitális euró

Szép csendben lopakodik a digitális euró

Az Európai Tanács múlt hét csütörtöki ülésének politikailag fajsúlyos két napirendi pontja – az Ukrajnának történő hitelnyújtás és a MERCOSUR egyezmény aláírás előtti jóváhagyása – mellett szinte teljesen elsikkadt a harmadik megvitatott kérdés. Megállapodás született ugyanis a Tanács tárgyalási irányelvéről azokkal az euró szerepének megerősítését célzó kulcsfontosságú javaslatokkal kapcsolatban is, amelyek lehetővé teszik majd a digitális euró bevezetését, valamint pontosítják az eurókészpénz törvényes fizetőeszköz-státuszát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×