Az űrszonda eredetileg ISEE-3 (International Sun/Earth Explorer-3) névre hallgatott. 1978-ban állt pályára, és az első űrszonda volt, amely a Nap-Föld L1 Lagrange-pontból folytatta a vizsgálatait. A feladata a Föld és a Nap mágneses terének, valamint a napszélnek a vizsgálata volt. Az ISEE-3 meglehetősen egyszerű szerkezet: egy forgásstabilizált űrszonda, amely összesen 13 részecske- és plazmadetektorral van felszerelve. Még rögzíteni sem képes az adatokat, hanem közvetlenül a rádióadónak adja át, ami azonnal sugározza is azokat - írja a csillagászat.hu.

Az ISEE-3 indulása után, a nyolcvanas évek elején szinte minden űrügynökség Halley-lázban égett - a NASA-t kivéve, ahol túl drágának ítéltek egy űrszondás vállalkozást az üstökös megközelítésére. Robert Farquhar azonban nem volt elégedett ezzel a hozzáállással. Farquhar a pályaszámítás és -tervezés úttörője volt: ő dolgozta ki az L1 pont körüli keringés mikéntjét is. Kitalált egy bonyolult útvonalat, amely több Föld- és Hold-közelítés után végül a Giacobini-Zinner üstököshöz vitte az ISEE-3-at. Bár az űrfizikusok felháborodtak azon, hogy Farquhar "ellopja" az űrszondájukat, a NASA áldását adta a tervre. Az űrszonda új küldetése az ICE (International Cometary Explorer) nevet kapta, és sikerrel végrehajtotta az első üstökös-randevút, fél évvel megelőzve a Halley-armadát.

A Giacobini-Zinner, majd a Halley csóvájának vizsgálata után sem kapcsolták ki a már a Nap körül keringő ISEE-3/ICE-t, hanem egészen 1997-ig gyűjtötték vele az adatokat a napszélről. Azonban ahogy az ISEE-3 távolodott a Földtől, egy idő után már csak a legnagyobb rádiótávcsövek voltak képesek gyenge rádiójeleinek vételére. Végül az arecibói óriás tudta egyedül fogadni az adatokat, az viszont nem volt képes a megfelelő hullámhosszon adást visszasugározni. Így az űrszondát, és vele együtt a rádiót, sosem kapcsolták ki teljesen. Ez a szerencsés körülmény teheti lehetővé, hogy újra felvegyük vele a kapcsolatot. Miután szép lassan kezdett újra közelebb kerülni a Földhöz, 2008-ban próba-szerencse alapon feléje fordították a Deep Space Network (DSN) egyik rádiótávcsövét, és sikeresen vették is a rádió vivőhullámát. Ez azt jelentette, hogy az űrszonda, legalábbis a rádió, még mindig üzemképes.

A most már 81 éves Bob Farquhar számításai szerint, ha 2014 június közepéig sikerül rávenni az űrszondát a hajtóműve begyújtására, visszaadhatná azt az űrfizikusoknak. A pályamódosítás és egy szoros Hold-közelítés segítségével ugyanis le lehetne lassítani és vissza lehetne hozni a Föld vonzáskörzetébe. ahonnan aztán vagy az L1 ponthoz, vagy egy üstököshöz tovább lehet majd irányítani. Van azonban egy komoly probléma: azokat a berendezéseket, amelyekkel parancsot lehetett volna sugározni neki, 1999-ben leszerelték.

Elsőre persze a megoldás pofonegyszerűek tűnik: szereljék vissza! Csakhogy a megfelelő frekvenciájú hullámforrás elkészítése és üzembe helyezése, a hozzáértő szakemberek költségeinek fedezése, és egyáltalán a DSN antennák üzemeltetése is pénzbe kerül. Miután a NASA-nál még az aktív programok fenntartására sincsen elég forrás, egy ismeretlen állapotú, korlátozott képességű űrszonda felélesztésének finanszírozása nehezen lenne igazolható. A történetnek azonban még nincs vége.Az ISEE-3 felélesztésére komoly népi kezdeményezés indult. Rádióamatőrök és profik is veszik a vivőhullámot, és követik az űrszondát. NASA szakemberek és egyetemisták (utóbbiak jó eséllyel fiatalabbak, mint az űrszonda maga) rágták át magukat régi dokumentációkon, hogy kiderítsék, egyáltalán hogyan kellene kommunikálni az ISEE-3-mal. Három 20 méter körüli rádióantenna üzemeltetői is dolgoznak az üzenetek vételén, illetve adásán.

Ezek talán képesek kellő erősségű jelet küldeni az űrszondának. Az adás reprodukálása sem lehetetlen: manapság már nem is szükséges a különböző hardvereket (erősítők, keverők, stb.) fizikailag megépíteni, hanem számítógéppel is elő lehet állítani a kívánt jelalakot a software-defined radio (SDR, szoftver-meghatározott rádió) technológia segítségével.

Az idő azonban vészesen fogy: ha június közepéig nem történik meg a pályamódosítás, az ISEE-3 elrepül a Föld és a Hold mellett, és ismét eltűnik az űrben. A legújabb projekt, a IRP (ISEE-3 Reboot Project) mögött ugyanazok állnak, akik pár éve sikeresen felkutatták a Lunar Orbiter űrszondák mágnesszalagokon tárolt, eredeti adatait és restaurálták a hozzájuk való, speciális kiolvasó berendezéseket, hogy digitalizálják a teljes gyűjteményt. Jelenleg az eredeti dokumentációkat kutatják fel, hogy újra létre tudják hozni az űrszondának szánt parancsokat. Ha sikerrel járnak, először telemetriai adatok sugárzására fogják utasítani az ISEE-3-at. Ha pedig az űrszonda életképesnek bizonyul, Bob Farquhar segítségével végrehajtják a pályamódosítást.

Mindez persze költségekkel jár: a társaság a manapság oly' divatos közösségi finanszírozás felé fordult. A RocketHub segítségével szeretnének összegyűjteni 125 000 dollárt a következő egy hónap során. A cél nem tűnik elérhetetlennek: három nap alatt összegyűlt már közel tízezer dollár, és közben egy sor dokumentáció is előbukkant nyugdíjas mérnökök padlásairól. Ha sikerrel járnak, az ISEE-3 ismét új életre kelhet, mint az első közösségi finanszírozású kutató űrszonda.