Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Meglepő titkokat rejtettek a múmiák

Egy ezer éves perui múmia vizsgálatakor megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók: kiderült, hogy a fejtetű már az ősemberek életét is megkeserítette, és velük együtt indult el százezer éve Afrikából, hogy meghódítsa a Földet.

A genetikai vizsgálatokból kiderült, hogy a perui múmia tetvei szinte teljesen azonosak Afrikában kialakult őseink élősködőiével - számolt be az eredményről David Reed, a Floridai Egyetem kutatója. "Így most már biztosan tudjuk, hogy a tetvek velünk együtt terjedtek el az egész világon" - nyilatkozta.

Reed és kollégái a felfedezésről a Journal od Infectious Diseases című szaklampban számoltak be. Ebben összefoglalták azt is, hogy a fejtetvek három törzsre: A, B és C törzsre oszthatóak.

Az A törzs tagjai mindenhol megtalálhatóak, a B-é Észak-Amerikában és Európában általánosan elterjedt, míg a C-típusú nagyon ritka. Korábban azt feltételezték, hogy a B-törzs Amerikában fejlődött ki, míg az A-t az európaiak hurcolták be az Újvilágba, ahonnan a B-t vitték "cserében" haza magukkal.

Reed, aki 2004-ben már felvetette, hogy az A törzs már az ősemberek életét is megkeserítette, elismeri, hogy csak véletlenül sikerült az elméletét be is bizonyítania.

Két olyan múmián találtak fejtetveket, amelyeket a dél-perui sivatagban fedeztek fel. Mind a kettő nagyon tetves volt: az egyikük copfjaiból 400, a másikéból ötszáz élősködőt távolítottak el.

"Nyüzsögtek rajtuk a tetvek. Bámulatos, mennyire tetvesek voltak" - lelkendezett a kutató, akinek sikerült DNS-mintát venni az élősködőkből. A minta vizsgálatakor kiderült, hogy valamennyi tetű az A törzshöz tartozott - vagyis ez a fajta már évszázadokkal azelőtt elterjedt Amerikában, hogy oda az európaiak betették volna a lábukat.

Reed abban bízik, hogy a tetvek vizsgálata révén kideríthető, mikor és milyen útvonalon hódították meg az őseink a Földet.

Az A törzshöz tartozó tetű élősködhet a hajon és a testszőrzetben is. Csak az embert szívja, állatban nem él meg. Többféle betegséget is terjeszt, például tífuszt. Reed abban bízik, hogy néhány múmiában talált fertőzött tetűt, így talán az is bebizonyosodhat, hogy a tífusz valóban újvilági betegség-e, amelyet az európaiak vittek magukkal haza az Óvilágba.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×