Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Sport

Németh: Négy év munkáját tették tönkre
2008. augusztus 10. 13:52
Németh: Négy év munkáját tették tönkre
A tunéziai bíró egyértelműen manipulálta Ungvári Miklós mérkőzését, az orosz Amil Gadanov elleni összecsapást - mondta a kecskeméti versenyző pekingi vereségéről a Magyar Judo Szövetség elnöke, Tóth László. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő, Németh Endre szerint világversenyen a bírók általában nem hoznak olyan ítéletet, amely miatt Ungvári Miklós kiesett. A tunéziai játékvezető azért intette meg a magyar sportolót, mert belenyúlt ellenfele ruhájának ujjába.
Kemény Dénes: Ajándékokat adtunk az ellenfélnek
2008. augusztus 10. 11:00
Kemény Dénes: Ajándékokat adtunk az ellenfélnek
Az olimpiai címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott döntetlennek kezdte szereplését a pekingi játékokon: a magyar együttes 10-10-es döntetlent játszott az Európa-bajnok Montenegróval. Kemény Dénes szövetségi kapitány az InfoRádiónak azt mondta, elsősorban a védekezésbeli hibák miatt maradt el a győzelem. A szakvezető hozzátette: a magyar csapat mától csak a keddi, görögök elleni mérkőzésre koncentrál.
×