Infostart.hu
eur:
361.59
usd:
315.11
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Pixabay

Elhunyt a Videoton és az Újpest egykori bosnyák légiósa

Mario Božićot többször is agydaganattal műtötték, 39 éves volt.

39 éves korában meghalt Mario Božić, az Újpest és a Videoton volt légiósa, kétszeres bosnyák válogatott labdarúgó. A hírt a Videoton jelentette be a közösségi oldalán – szúrta ki a Telex.

Mint felidézik, Božić 2004-ben érkezett Székesfehérvárra, ott három szezont húzott le, tagja volt a Magyar Kupa-győztes és bajnoki bronzérmes csapatnak is. Ő volt a Vidi történetének első olyan játékosa, aki külföldi válogatottban léphetett pályára, méghozzá pont Magyarország ellen a fehérvári Sóstói Stadionban rendezett meccsen.

Később még egyszer pályára lépett a bosnyák válogatottban, illetve később negyven meccsen az Újpestben is játszott, ezután szlovák, szerb, kínai, szerb és azeri csapatoknál is megfordult. Karrierjét 2016-ban fejezte be a szerb másodosztályú Loznicában, amelynek egy évvel később a sportigazgatója lett.

Bosnyák lapértesülések szerint Božić agydaganattal küzdött, kétszer is megoperálták, de nem tudott felépülni betegségéből.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Ukrajna egyesülni akart a NATO hatalmával, teljesen szétlőtték az oroszok egyik legfontosabb szektorát – Háborús híreink kedden

Jarosław Kaczyński, a lengyel Jog és Igazságosság (PiS) párt vezetője fedte fel a titkot, amely szerint Kijev 2022-ben felvázolta két ország összeolvadásának a tervét – írja a Gazeta. Oroszország 2022 februárjában nagyszabású katonai inváziót indított a szomszédos Ukrajna ellen, erre a lengyel politikus szerint meghökkentő tervet dolgoztak ki: egységes államot akartak létrehozni Lengyelországgal. Szerinte Kijevben az elsődleges cél, hogy a NATO tagjaivá váljanak. Az ukrán Fegyveres Erők Vezérkara friss jelentése szerint nagyon súlyos következményei voltak az orosz energetikai infrastruktúra elleni támadásoknak – közölte az RBK. A vezérkari jelentés szerint eddig az összes ilyen típusú létesítmény mintegy felének kellett leállítania a termelést, a teljes kapacitás 45 százaléka jelenleg üzemen kívül van. Cikkük folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×