Infostart.hu
eur:
364.91
usd:
324.81
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A hajrában rúgta a győztes gólt a Ferencváros

A címvédő és listavezető úgy győzte le 3-2-re a vendég Paks együttesét a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szerdai játéknapján, hogy a mérkőzésen kétszer került egygólos hátrányba, majd harmadik találatát Botka Endre a 92. percben fejelte. A Ferencváros idei utolsó hazai bajnokiját játszotta.

Visszafogott iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen a Paks már a 7. percben vezetést szerzett Bőle kiugrását követően. A Ferencváros nem fokozta a tempót, játéka viszont koncentráltabbá vált, amely lehetőségekhez vezetett, Adama Traore beadásnak szánt labdája például a lécen pattant. A 22. percben paksi védelmi hiba után egyenlítettek a hazaiak: Nagy Gergely óriási bravúrral még hárította Ryan Mmaee próbálkozását, de Zachariassen ismétlésével szemben már tehetetlen volt. A Paks saját térfelén szervezetten várta ellenfelét, a megszerzett labdákból pedig igyekezett gyors akciókat vezetni, egy alkalommal még Dibusznak is vetődnie kellett. Az FTC ritkán tudta áttörni a zárt paksi védőfalat, így nem alakított ki nagyobb helyzetet. A 39. percben másodszor is előnyhöz jutott a vendég gárda: szöglet után Balogh Balázs lőtt 18 méterről, a tömegben Wingón pattant meg a labda, amely a hazai kapuba került. A szünet előtt Ryan Mmaee harcolt ki büntetőt, melyet a játékvezető videózás után ítélt meg, és a sértett váltott gólra.

A szünetben mindkét csapat lecserélte a balhátvédjét, a hazaiaknál Traore lépett vissza, akinek távoli lövése a kapufán végezte az 58. percben. A Ferencváros továbbra is támadásban maradt, de akcióit nem tudta befejezésig elvinni. A Paks beszorult, erejéből már nem futotta kontrákra, a 75. percben viszont Hahn villant, lövését Dibusz látványos vetődéssel tolta oldalra. A hajrában a Paks előtt adódtak újabb gólszerzési lehetőségek, de Balogh kiváló helyről elvégzett szabadrúgása kapu fölé ment, majd Hahn és Dibusz újabb párharcát is a hazaiak kapusa nyerte meg. A hajrában Auzqui előtt adódott meccslabda, de rosszul találta el a labdát, viszont így sem maradt döntetlen a végeredmény, mert a 92. percben Botka ívelt fejessel bevette a paksi kaput. A középkezdés előtt dulakodás támadt a félpályánál, amelynek végén Ryan Mmaee előbb sárga lapot kapott, majd kiállították.

A Ferencváros az OTP Bank Liga most zajló szezonjában házigazdaként továbbra is veretlen, hetedik hazai meccsét is megnyerte, viszont kapott góljai számát megduplázta.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×