Élete egyik legnagyszerűbb futamgyőzelmét aratta Max Verstappen a Forma–1-es Magyar Nagydíjon a szakkommentátor szerint, akinek idén már futamgyőzelemre sincs szüksége ahhoz, hogy megvédje vb-elsőségét. A 10. helyről rajtolt pilótáról elmondta, egy szokásosan sok izgalmat és látványosságot hozó futamon emelkedett ki a mezőnyből.
Wéber Gábor szerint a 37. Magyar Nagydíj stratégiai szempontból rengeteg csavart tartogatott, amire nem volt könnyű a pilótáknak reagálniuk, de végül úgy fest, a Red Bull minden szempontból jó döntéseket hozott, a Ferrari pedig minden szempontból rossz lóra tett.
A kommentátor úgy látja, a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari gyakorlatilag össze-vissza előzgette egymást, azzal együtt, hogy Max Verstappen kiemelkedett a mezőnyből. Mint fogalmazott, bár ez a vasárnapi futamból kevésbé, illetve nehezen látszik, de élete egyik legjobb futamát teljesítette a holland versenyző – megpördülése ellenére a 13-as kanyarból kifelé. Kiemelte: a 10. helyről önmagában sem egyszerű feladat nyerni, noha volt már hasonlóra példa – elsősorban domináns autók esetében – a Forma–1 történetében, igaz, az energiaitalosok sem panaszkodhatnak ilyen téren. Szerinte a Ferrari abszolút esélyesként érkezett a Hungaroringre, de a Mercedes is láthatóan felzárkózott a két éllovas istálló mellé, így Verstappen győzelme kiváltképp extrém és különleges, amire senki nem fogadott volna.
A szakértő magyarázata alapján a három csapat „egymással kavarodását” elsősorban
a hűvös idő és
„furcsa” stratégiai döntések eredményezték, valamint, hogy
a három kerékkeverékből az egyik egyáltalán nem működött.
Wéber Gábor szerint nehéz kimondani, hogy Max Verstappen újabb győzelmével – amivel már 80 pontra növelte előnyét Charles Leclerc-rel szemben – szinte már a vb-címet is a magáénak tudhatja, és az utána következő öt pilóta igazából csak a második helyért küzdhet, hiszen csak most mennek nyári szünetre a csapatok és még 9 verseny van hátra a 22-ből. A holland pilótának – a még szerezhető pontok alapján – lényegében
három futamgyőzelem-előnye van,
amely birtokában tulajdonképpen győznie sem kell már.
„Természetesen Verstappen, a világbajnokok nem így gondolkodnak, de valóban, ez több mint megnyugtató előny” – fűzte hozzá.
Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Az agglomeráció lesz a nyertes – véli Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője, aki az InfoRádióban rögzítette, kitapinthatóak a pontos okai, mikor mi miatt hogyan alakultak az ingatlanárak, így lehet következtetni a következő hónapok tendenciáira.
Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.