Infostart.hu
eur:
384.95
usd:
331.82
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, korábbi köztársasági elnök a Magyar Birkózó Szövetség 100. születésnapi ünnepségén a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia épületében 2021. március 16-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Schmitt Pál három tanácsot is ad az új MOB-elnöknek

A Magyar Olimpiai Bizottág korábbi elnöke szerint Gyulay Zsolt az esélyese az elnökválasztásnak, a vezetési tapasztalat és az olimpiai aranyérmek mellette szólnak.

Alázattal kell vezetni a Magyar Olimpiai Bizottságot, az elnök első az egyenlők között, és fontos, hogy a tagok is így érezzék – mondta a Nemzeti Sportnak adott interjúban Schmitt Pál, a testület korábbi első embere, és úgy látja, a legutóbbi két elnök (Borkai Zsolt, Kulcsár Krisztián) elhanyagolta az olimpiai eszme és últ gondozását, pedig szerinte ez adja az olimpizmus lényegét.

A szervezetet 1989 és 2010 irányító sportdiplomata, későbbi államfő szerint az elnökjelöltek közül Gyulay Zsoltnak lényegesen jobbak az esélyei, a vitorlázó olimpikon Hajdu Balázs is jó programmal lobbizik, de szerinte Gyulay mellett szólnak vezetési tapasztalatai és az olimpiai aranyérmei is. Az egykori kajakkirálynak, akinek annak idején ő adta át az olimpiai aranyérmét, három tanácsot is adott:

"Mindenekelőtt azt gondolom, hogy vissza kell állítani a tagság becsületét, a delegálás rendszerét. A második tanácsom, hogy szűkíteni kellene az adminisztratív személyzetet, mert a jelenlegi huszonhat alkalmazott véleményem szerint sok, a harmadik tanáccsal kapcsolatban pedig nem féltem, mert láttam a nyilatkozatait, úgyhogy tudom, gondolkodásának középpontjában a sportolók állnak."

Schmitt Pál úgy véli, a mindenkori MOB-elnöknek jóban kell lennie és együttműködnie az ország aktuális vezetőivel. A MOB jelenlegi, erősek leszűkített hatásköréről pedig azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy a kormány az új elnököt felruházza olyan jogkörökkel, amelyek az utóbbi időben nem illették meg az olimpiai bizottság vezetőjét.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×