Infostart.hu
eur:
386.48
usd:
331.87
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Szilágyi Áron kardvívó a magyar olimpiai vívóválogatott nyílt edzésén a tatai edzőtáborban 2021. július 12-én. A küldöttség július 15-én kel útra a japán főváros felé a szövetségi kapitányt helyettesítő sportigazgató, Boczkó Gábor vezetésével. A koronavírus-járvány miatt 2020-ról 2021-re halasztott ötkarikás játékokat július 23. és augusztus 8. között rendezik.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Szilágyi Áron készül egy-két meglepetéssel Tokióban

A tokiói olimpiai felkészülés időszakában már nem kellett a róla szóló dokumentumfilm forgatására összpontosítania Szilágyi Áronnak. Az InfoRádió elsőként az elmúlt hetek munkájáról kérdezte a kétszeres olimpiai bajnok kardvívót.

Nagyszerűen alakult a 10-12 hetes felkészülés, amelyen pontról pontra végre tudták hajtani az eltervezetteket – mondta az InfoRádiónak Szilágyi Áron, aki négy különböző helyszín hat-hét edzőtáborával, illetve budapesti felkészüléssel a háta mögött vághat neki a tokiói útnak.

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó kiemelte, hálával tartoznak a Magyar Vívó Szövetségnek, hogy biztosították a megfelelő hátteret, egyben örömét is kifejezte, hogy a csapattársaival együtt sérülésmentesen, mindenféle hátráltató tényező nélkül, nyugodtan tudtak készülni. Tehát

minden adva van ahhoz, hogy a lehető legjobb formában érkezzen Tokióba

– tette hozzá.

Mint mondta, a felkészülés alatt alapvetően mindenki a saját vívásával volt elfoglalva, próbálva azt tökéletesíteni. Természetesen ő maga is így tett, és rengeteget dolgozott azon mesterével, Decsi Andrással, hogy az elmúlt évek során bevált „akciókészletet” felelevenítsék, illetve „melegen tartsák”, továbbá, hogy új elemekkel is kiegészítsék a repertoárját.

„Készülünk egy-két meglepetéssel is az ellenfeleknek.”

Ugyanakkor némileg vakon mennek neki a versenynek – jegyezte meg –, hiszen a márciusi budapesti Világkupa óta nem látták a legnagyobb riválisokat versenyszituációban, és közös edzőtáborozásra sem volt lehetőségük velük. Vagyis majd Tokióban fog kiderülni, hogy ki mit vesz elő a tarsolyából – magyarázta.

Közben egy dokumentumfilm is készült Szilágyi Áron elmúlt 5 évéről. A kardvívó ezzel kapcsolatban elárulta, a Muhi András rendezte Egy mindenkiért című alkotás gyakorlatilag már az olimpiai felkészülés előtt elkészült, így ezzel akkor már nem kellett különösebben foglalkozni. Ugyanakkor a mozis és tévés bemutatóra még az ötkarikás játékok előtt sor fog kerülni, ami plusz energiaforrást jelenthet számára Tokióban – emelte ki Szilágyi Áron. „Már most sokan jelezték, a trailer megjelenése után, hogy nagyon kíváncsiak, tetszett nekik, és hogy milyen jó, hogy egy magyar olimpiai bajnok sportolóról is forgattak egy ilyen dokumentumfilmet.”

A kétszeres olimpiai bajnok kardvívó végezetül kiemelte: szeretne jól vívni, kihozva magából a maximumot, és látni azt a csapaton, hogy a társai is a lehető legjobb állapotban vívnak. Hogy ez miben fog manifesztálódni, helyezésben, éremben, milyen színű éremben, ez majd csak ott dől el – fogalmazott az InfoRádiónak Szilágyi Áron.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Kaiser Ferenc Donald Trump gigantikus Aranyflottájáról: félelmetes fegyverzettel rendelkező hadihajók lesznek

Egyetlen csatahajó megépítése is rendkívül drága, mintegy 10 milliárd dollárba kerül, így a szakértő szerint az amerikaiak tervezett Aranyflottája leghamarabb a 2030-as években szállhatna vízre. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádióban elmondta: „a hajóépítésben világbajnok” Kínának nagyobb gyártókapacitásai vannak, mint az USA-nak, de az ázsiai nagyhatalomnak még nincs sok tapasztalata grandiózus haditengerészeti rendszer üzemeltetésével.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

Megtudtuk, miért halaszthatták el váratlanul az energiatárolós pályázatot

A Jedlik Ányos Energetikai Program vállalati energiatárolós pályázatának benyújtási határidejét a minap február 10-ig elhalasztották. Úgy tudjuk, hogy a lépést megelőzően az iparági szervezetek számos észrevételt küldtek az Energiaügyi Minisztériumnak a pályázat kapcsán, mert a támogatási konstrukció több elemével kapcsolatban is felmerültek aggályok - és van egy olyan kritikus pontja, amely érdemben visszafoghatta az érdeklődést a várakozásokhoz képest.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×