Infostart.hu
eur:
384.95
usd:
331.79
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Ungvári Attila (fehér) a kazah Didar Hamza ellen küzd a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny 81 kilogrammos súlycsoportjának első fordulójában a Papp László Budapest Sportarénában 2020. október 24-én. A kazah versenyző leszorítással nyert.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Nézők előtt rendezik meg Budapesten a kulcsfontosságú vb-t

A járvány ellenére már 129 ország több mint 700 cselgáncsozója adta le a nevezését a június 6. és 13. között a Papp László Arénában sorra kerülő olimpiai kvalifikációs vb-re.

A magyar szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint a fokozott érdeklődés hátterében az áll, hogy ez lesz a tokiói játékok kvalifikációs sorozatának utolsó kiemelt eseménye. A vb-n 2000 pont jár majd az aranyéremért, a legtöbb dzsúdós számára ennyi elegendő lenne a tokiói indulás kiharcolásához.

"Talán az eddigi legnehezebb világverseny előtt állunk annak ellenére, hogy meglehetősen komoly rutinunk van, az elmúlt évtizedekben fantasztikus nagy eseményeket tudtunk sikerrel megrendezni" – nyilatkozta Tóth László, az MJSZ elnöke. "Ez a pandémiás időszak nehéz feladatok elé állít bennünket, minden nap szembesülünk új kihívásokkal, feltételekkel, változásokkal. Két és fél hét múlva kezdődik a világbajnokság, de még mindig sok kérdőjel van előttünk, az egyik legnagyobb kérdőjel a nézőkről szólt. Nagyon jó hátteret ad, hogy Magyarországon egyre biztatóbb a járványhelyzet, folyamatosan kapcsolatban állunk az operatív törzzsel és az országos tisztifőorvos asszonnyal. A jelenleg érvényes szabályok lehetővé teszik, hogy védettségi igazolvánnyal rendelkező nézők előtt kerülhessen sor a világbajnokságra."

Az elnök hozzátette:

a belépés ingyenes lesz a nézők számára, a védettségi igazolvánnyal rendelkező személy magával viheti a felügyeletére bízott 18 év alatti személyeket, azonban a maszkviselés minden néző számára kötelező lesz.

Az MJSZ elnöke a nevezések kapcsán is derűlátó: "Bár még nincs vége, az eddig beérkezett nevezések alapján is látszik, hogy a járványhelyzet ellenére minden idők egyik legnagyobb világbajnoksága lesz a miénk, bizonyítást nyer, hogy néhány héttel az olimpia előtt is volt értelme életre hívni a sportág legrangosabb eseményét. Ráadásul számunkra kiemelten fontos lehet ez a világbajnokság, hiszen jó szerepléssel akár három-négy fővel többel tudnánk a magyar olimpiai csapat létszámához hozzájárulni."

Marius Vizer, a nemzetközi szövetség (IJF) vezetője szerint a dzsúdócsalád számára megtiszteltetés, hogy visszatérhet Budapestre.

"Az év legjobban várt eseménye egyben az új kezdetek egyik hírnöke Magyarország számára, amely ügyesen navigál kifelé a járványból. A remény jelzőtábláját jelenti a világbajnokság a dzsúdó számára is, hasonlóan 2020 októberéhez, amikor a budapesti Grand Slammel indult újra a sportági élet. A budapesti világbajnokságunkkal stílusosan lezárjuk ezt a koronavírusos kihívást jelentő versenyciklust."

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere szerint noha Magyarország sem lélekszámában, sem területe nagyságában nem veheti fel a versenyt a legnépesebb és legnagyobb államokkal, mégis számos olyan terület van, amelyen a világ élvonalába tartozik: "A magyar dzsúdósport 1928-tól kezdve megannyi boldog percet okozott a sportolóknak és a szurkolóknak egyaránt. Az eltiport 1956-os forradalom után újjá kellet szervezni a hazai szövetséget, amelynek eredménye, hogy 1959-ben a magyar válogatott első győzelmét ünnepelhette az ország. Sokan emlékezhetünk azokra a felemelő percekre, amikor 1992-ben Barcelonában Kovács Antal megszerezte a sportág első olimpiai bajnok címét. Természetesen nem feledkezhetünk meg a jelenkor nagy bajnokairól sem, Karakas Hedvig az elmúlt évben az Európa-bajnokságról aranyéremmel tért haza."

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára kiemelte, hogy Magyarország ismét jól vizsgázott egy nehéz időszakban: "Tavaly a budapesti Grand Slam sikeres megrendezésével gyakorlatilag a Magyar Judo Szövetség indította be újra a nemzetközi dzsúdó vérkeringését, és a kiválóan sikerült buborékrendezés mutatott jó példát, hogy mások is merjenek versenyt rendezni. A magyar szervezők magabiztossága, szakértelme bizonyára szerepet játszik abban is, hogy az olimpia előtti legfontosabb viadalt, a világbajnokságot szintén hazánk rendezheti. A nemzetközi sportélet újraindításának szempontjából elengedhetetlenek a biztonságos körülmények között megrendezett világversenyek, legyünk rá büszkék, hogy a magyar sportdiplomácia korábbi pozícióit megtartva, sőt erősítve továbbra is képes hazánkba hozni a legfontosabb viadalokat."

Szabó Tünde hozzátette, az, hogy Karakas Hedvig személyében 2020 női sportolója szintén egy magyar dzsúdós, jól mutatja a közönség és a sportszakma megbecsülését Magyarországon a sportág iránt.

Fürjes Balázs nemzetközi sporteseményekért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy hatalmas sportdiplomáciai siker a budapesti vb-rendezés: "Budapest ismét bizonyítani fogja, hogy a legmagasabb szinten képes megrendezni a világ legfontosabb sporteseményeit, amelyek szerepe még inkább felértékelődik a jövőben: turistákat, befektetőket vonzanak a fővárosba, segítik a járvány által alaposan megtépázott vendéglátást, szállodaipart, erősítik Budapest, Magyarország brandjét, hírnevét, presztízsét. A nemzetközi sportszervezetek emellett megerősítést nyernek abban, hogy hazánk megbízható partner, nyugodt szívvel ítélhetik nekünk újabb és újabb nívós viadalok rendezési jogát."

A nyolcnapos seregszemlén 18 cselgáncsozó képviseli majd a hazai színeket.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×