A tenisz "rosszfiújaként" folytatja pályafutását Novak Djokovic, aki a US Open toronymagas favoritjaként utolsó mérkőzésén elvesztette a fejét, és hozzáütött egy labdát a vonalbírónak. Leléptették, és a meccs utáni sajtótájékoztatót is kihagyta, Twitteren próbálta elintézni az egészet.
Nagy butaságot csinált - egy vonalbíróra ütötte a labdát, akit el kellett szállítani a helyszínről -, ezért kizárták a US Openről a férfi egyes első kiemeltjét, Novak Djokovicot.
A végső győzelem első számú esélyese, korábbi háromszoros US Open-bajnok szerb a spanyol Pablo Carreno-Busta elleni első szettben, 5:6-os állásnál, dühében cselekedett így, majd hosszú vita kezdődött Djokovic és a mérkőzésvezető között, ám végül tudomásul vette, hogy kizárták.
Ezt követően a sajtó elé állt, és azt mondta, szomorúnak és üresnek érzi magát, beszélt a sértett vonalbíróval, és sajnálja, hogy ekkora megrázkódtatást okozott neki, de az ütés irányát nem szándékosnak mondta, tanulni fog az esetből.
Novak Djokovic szerb versenyző (j) segíteni próbál, miután labdája torkon találta az egyik vonalbírót (k) a spanyol Pablo Carreno-Busta elleni nyitó szettben az amerikai nyílt teniszbajnokság férfi versenyének nyolcaddöntőjében a New York-i Flushing Meadowsban 2020. szeptember 6-án. A vonalbírót el kellett szállítani a helyszínről, Djokovicot pedig kizárták. MTI/AP/Seth Wenig
Az eset érdekessége, hogy spanyol ellenfele is úgy látja, Novak Djokovic nem szándékosan találta el a labdával a vonalbírót.
További hozzászólók
Martina Navratilova 18-szoros Grand Slam-győztes teniszező a két álláspont között van: szerinte is véletlen volt a dolog, de a mérkőzésvezetőnek ezt kellett tennie.
A hétszeres GS-győztes Mats Wilander is a véletlen szerepét hangsúlyozta, de aláhúzta, Djokovic hibázott, hogy nem visszagurította a labdát, hanem ütötte, "ilyet nem szabad csinálni".
A tenisz ausztrál "rosszfiúja", Nick Kyrgios úgy látja, ha ő csinál olyat, mint Djokovic, öt-tíz-húsz évre eltiltanák.
A sportág történetében először leléptetett John McEnroe is megszólalt az ügyben, szerinte most Djokovic a rosszfiú, és ezt sosem tudja már magáról lemosni.
Novak Djokovic idén eddig 26 mérkőzésen lépett pályára - veretlenül.
A mérkőzést követően nem jelent meg a kötelező sajtótájékoztatón, a bocsánatkérést Twitteren intézte el.
Furcsa verseny
A US Open egyelőre igen érdekesen alakul, hiszen először egy sor szupersztár jelezte távolmaradását a tornától a koronavírus-járványhelyzet miatt - így nincs ott például Rafael Nadal és Roger Federer sem -, majd már a helyszínen hoztak furcsa döntéseket a szervezők olyan játékosokkal szemben, akik koronavírusos személlyel találkoztak. Valakik még folytathatták a versenyt, de Babos Tímea és Kiki Mladenovic a női párosok között már nem, hiába produkáltak negatífv teszteredményt.
A Magyar Honvédség által is használt, KF41 Lynx harcjárművek első példányait még ebben a hónapban átveheti az ukrán hadsereg – jelentette be a Rheinmetall.
Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
Január 7-én a Fehér Ház bejelentette, hogy az Egyesült Államok 66 nemzetközi szervezetből lép ki – és a hivatalos lista alapján legalább 18 közvetlenül klíma-, energia- vagy környezetpolitikai fókuszú (többek között IPCC, UNFCCC, IRENA, International Solar Alliance, UN-REDD, UN Water, UN Oceans). Ez a piac számára tipikusan „negatív narratívasokk”: nem azért, mert egyik napról a másikra eltűnne a fenntarthatóság relevanciája, hanem mert hirtelen megnő a szabályozási és átmeneti bizonytalanság, ami rövid távon átárazást és pozicionáltság-kiigazítást indíthat el. A tapasztalat – és a saját eredményeink logikája – szerint az ilyen, klímával kapcsolatos fókusz- és hangulatváltások idején könnyebben fordul át az ESG-sztori „kockázat/átmeneti költség” történetté, ami az ESG-részvények relatív teljesítményében is gyorsan nyomot hagyhat.