Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: Pixabay

Lovassy Krisztián a tótvázsonyi bukásról: ennyi vérző embert kerékpárversenyen még nem láttam

A londoni olimpikon Lovassy Krisztián is szenvedő alanya volt annak a vasárnapi tömeges bukásnak, amely egy amatőr országúti kerékpárversenyen történt Tótvázsony és Balatonszőlős között.

Ahogyan arról az Infostart is beszámolt, a mintegy 200 tagú mezőnyből körülbelül 50-en estek el csaknem 70 kilométer/órás sebességnél. Az Országos Mentőszolgálat adatai szerint 19-en sérültek meg.
A 32 éves profi pályakerékpáros - akit fejsérülése miatt kétnapos megfigyelésre kórházban tartottak - az M1 aktuális csatornának hétfőn azt nyilatkozta:

Magyarországon ilyen versenybalesetben még nem volt része, de külföldön sem nagyon.

"Amikor a hivatalos felvezetővel odaértünk a rajthoz, már legalább százan beálltak, a csapatunk tagjai körülbelül a 150-200. hely környékén tudtak csak besorakozni. Én előre jót nem hallottam a pályáról, annak vonalvezetéséről, kijelöléséről, és felhívták a figyelmet, hogy a lejtő szinte életveszély, mert újra lett aszfaltozva és 80-90 kilométer/órával is könnyedén lehet menni" - mondta Lovassy Krisztián. Hozzátette: a rajt után "fénysebességgel" lőttek ki az amatőrök mellet, hogy odaérjenek a mezőny elejére, mert a lejtőn szinte borítékolható a bukás.

"Nagyjából a 20-30. hely környékére sikerült odaérünk, de miután a csapatunkban én hátrébb voltam, már nem úsztam meg a bukást. Láttam, ahogy csúsznak be elém az emberek egy S-kanyarban" - emlékezett. Kiemelte: biztonságosan próbált meg lemenni a lejtőn, az amatőrök nagy része viszont szerinte még soha nem is közlekedett ilyen sebességgel.

"Sokan úgy lehettek vele, hogy ez egy verseny, és mindent bele kell adni. Még egy ilyen lejtőn is, ahol a részleges lezárás miatt le lehet vágni a kanyarokban az íveket, és még nagyobb sebességet lehet bevállalni. De amikor az ember nincs felkészülve erre, és soha nem ment ennyivel, akkor nem fogja tudni bevenni a kanyart" - közölte. Lovassy kiemelte: hivatalosan ugyan 70 kilométer/órával ment a mezőny, mert a KRESZ szabályait ilyen esetben is be kell tartani, de szerinte volt olyan is, aki ennél sokkal gyorsabban száguldott lefelé.

"Csak egy csattanást hallottam, és azt láttam, hogy az S-kanyarban csúsznak ki az emberek iszonyat tempóval, szállnak a kerékpárok meg az azokból kitört kerekek, a három-négy felé tört részei" - mondta. Hangsúlyozta: az út egyik oldalán két méter mély sziklás árok volt, míg a másikon 1,5-2 méterenként vasrúd volt lebetonozva, amelyekhez drótháló volt kifeszítve.

"Én az úton maradtam, viszont valakire ráestem, vagyis beleszálltam fejjel. Szinte horzsolások nélkül megúsztam a dolgot, de eltört két ujjam, zúzódott a csuklóm, megütöttem a csípőmet, meghúztam a nyakamat, a combom is kapott egy nagyobb ütést és agyrázkódást is kaptam. És többekhez képest, akiket mentő és mentőhelikopter vitt el, még így is szerencsés voltam. Mert még ilyet, ennyi vérző embert kerékpárversenyen nem láttam" - nyilatkozta. Hozzátette:

ezzel a rajttal lehetetlen volt elkerülni a tömeges bukást,

amire akkor lett volna lehetőség, ha az ellenkező irányba tekernek a pályán - amelyet öt kört kellett volna megtenni -, vagy kocsis felvezetéssel elviszik a mezőnyt a domb aljáig és csak onnan lövik el az éles rajtot. Utóbbi esetben legalább a profik el tudtak volna szakadni a mezőnytől. "Viszont az amatőrök akkor is elestek volna a következő körben, mert egész egyszerűen nincsenek tisztában a képességeikkel, miután a nagy részük biztosan nem közlekedett még ilyen sebességgel még edzésen sem. Most viszont a versenydrukk miatt még kicsit többet is vállaltak annál, mint amire képesek" - mondta.

Lovassy a történtek ellenére készül a hétvégi pályakerékpáros országos bajnokságra és azt tervezi, hogy ott lesz a rajtnál. "Rögzíteni kell az ujjaimat meg a csuklómat, holnap még megvizsgáltatom a combomat, aztán összeszorítom a fogamat..." - fogalmazott.

Szilasi László, a velo.hu kerékpáros magazin alapítója, a Tour de Hongrie versenyigazgatója, aki a versenyen szintén indult, az InfoRádiónak azt mondta, valószínűleg egy defekt okozhatta minden idők egyik legnagyobb magyarországi kerékpár-verseny balesetét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×