Infostart.hu
eur:
385.93
usd:
330.65
bux:
118295.96
2026. január 13. kedd Veronika
Supka Attila, a kispesti csapat vezetőedzője a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágó mérkőzésén, a Debreceni VSC - Budapest Honvéd összecsapáson a debreceni Nagyerdei Stadionban 2018. április 3-án.
Nyitókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Supka Attila a Kisvárda új vezetőedzője

A soproni születésű szakember Bódog Tamás helyét veszi át a kispadon, aki a múlt héten vállalta el a Budapest Honvéd irányítását.

A klub honlapjának szerdai híre szerint Supka Attila bemutatására később kerül sor, de a tréner már megkezdte a csapat keretének feltérképezését és a korábbi mérkőzések elemzését. Hamarosan megérkezik Kisvárdára, és együttesével jövő kedden kezdi meg a felkészülését a 2020/21-es szezonra, amely a kisvárdaiak harmadik idénye lesz az élvonalban.

Supka Attila eddigi legnagyobb edzői sikereit Debrecenben érte el, ahol 2005-ben és 2006-ban is bajnoki címet ünnepelhetett, illetve a Szuperkupát is elhódította. A hajdúsági csapat mellett dolgozott többek között a Honvéd és a Zalaegerszeg vezetőedzőjeként is.

A Kisvárda az előző szezonban a nyolcadik helyen végzett.

Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×