INFORÁDIÓ 
2021. január 17. vasárnap
Antal, Antónia

50 év 50 meccs

labdarúgás

1993

kolumbia

argentína

1993: ilyen verést még nem kaptak az argentinok

1993: ilyen verést még nem kaptak az argentinok

Infostart / Dénes Tamás

Ötven év, ötven mérkőzés – az Infostart.hu összeállította az elmúlt fél évszázad legfantasztikusabb futballmeccseit, minden évből egyet. 1993-ban Dél-Amerikába látogatunk egy sporttörténelmi mérkőzésre.

Az 50 év, 50 meccs-sorozat előző részeit itt olvashatják!

Három mérkőzés közül válogattunk az 1993-as esztendőre visszagondolva. Az egyik a müncheni BL-döntő, amelyen Basile Boli fejes góljával az Olympique Marseille 1-0-ra megverte a nagy favorit Milant. Bernard Tapie legénységének sikerült az, ami két évvel korábban nem, első francia csapatként megnyerte a legtekintélyesebb európai klubserleget. Ám az OM nem sokáig örülhetett a diadalnak: a vesztegetési botrány lezárta a sikercsapat történetét. Az UEFA – mivel a bundázás nem a BL-sorozatban történt, persze, Tapie ellenlábasai akkor úgy fogalmazták volna az előző tételt, hogy „a vesztegetés a BL-ben nem nyert bizonyítást” –, szóval az európai szövetség a következő idényben nem engedte indulni a címvédőt, és az AC Milannak adta a jogot az Európai Szuperkupában és a Világkupában való mérkőzésre. Fabio Capello piros-fekete ördögei kiváló meccset játszottak Tokióban a címvédő São Paulo FC-vel a Toyota által támogatott sorozatban, számunkra meglepetést okozott, hogy a brazilok nyertek, e sorok írójának szerencséje volt a 90 percet Brazíliában nézni – nos, ott mindenki természetesnek vette, hogy Telê Santana gárdája nyer még egy kupát A mérkőzés legjobbjának egyébként az akkor már a 39. évében járó Toninho Cerezót választották.

Annak, hogy végül nem a BL-döntőt vagy a Világkupa-mérkőzést választottuk, egyetlen oka van, 1993. szeptember 5-én olyan történt, ami annak előtte és azóta egyszer sem: a Copa Américát, a dél-amerikai kontinensbajnokságot védő argentin válogatott hazai pályán 5-0-ra kikapott, s ezzel kétszeresen is veszélybe került a világbajnoki részvétele.

Ez volt az utolsó játéknap a dél-amerikai zóna A-csoportjában. Addigra eldőlt, hogy az első helyezett mehet a következő évi, az Egyesült Államokban rendezendő világbajnokságra, a másodiknak még pótselejtezőt kell majd játszania az ausztrálokkal ugyanezért. A harmadik és a negyedik kiesésre ítéltetett. A játéknap előtt a kolumbiaiak vezették a csoportot, nyolc ponttal. Az argentinoknak hét, a paraguayiaknak öt pontjuk volt, a már csak becsületből játszó peruiaknak nulla. Fontos: akkoriban még két pont járt a győzelemért. Ez azt jelentette, hogy Francisco Maturana gárdája biztos lehetett abban, hogy legalább pótselejtezőt játszik, de a „direkt” kijutáshoz nem szabad kikapnia Buenos Airesben.

Az Albiceleste híveinek nem kellett sokat számolgatniuk. Tudták: ha nyer Alfio Basile legénysége, mehet a vb-re. Ha nem, pótselejtezőt játszik az ausztrálokkal. Azt ugyanis nem tudták elképzelni, hogy ők kikapnak, a paraguayiak nyernek, ráadásul a két mérkőzésen olyan eredmény születik, amellyel a „gaúchók” behozzák a gólkülönbséget tekintve négygólos hátrányukat.

Az argentinok az előző három évben kiemelkedően a legjobb eredményeket érték el a dél-amerikai csapatok közül. 1990-ben, Olaszországban, még Maradonával, világbajnoki ezüstérmet nyertek, majd az első számú csillag sorozatos botrányai idején, immár nélküle, megnyerték az 1991-es és – másfél hónappal a kolumbiaiak elleni mérkőzés előtt – az 1993-as Copa Américát. Mindkettőt veretlenül. Mint ahogyan megnyerték az 1992-es Fahd király-kupát, a mostani Konföderációs Kupa szűkített változatát. 1990 és 1993 szeptembere között Maradona mindössze két, inkább gálaszerű mérkőzésen játszott csak a válogatottban. Az Albiceleste egyébként akkor már hat esztendeje nem kapott ki hazai pályán, sőt korábban egyszer sem szenvedett vereséget otthonában világbajnoki selejtezőn.

A kolumbiaiak, akik leginkább a kapusuk, Higuita bolondozása miatt estek ki az olaszországi Mondiale nyolcaddöntőjében a kameruniak ellen, 1991-ben negyedikek, 1993-ban harmadikok lettek a Copán. Legerősebb klubjuk, az Atlético Nacional akkoriban a szubkontinens legjobbjai közé tartozott, 1990-ben még Világkupa-döntőt is játszott az AC Milan ellen. A gárda kulcsemberei, mint Carlos Valderrama, Leo Álvarez vagy Luis Carlos Perea már a Maturana vezetésével elért 1987-es Copa-bronznak is részesei voltak. Melléjük beértek kiváló fiatal játékosok, mint a rossz útra tévedt Higuitát felváltó Óscar Córdoba (Once Caldas, később Boca Juniors), valamint Freddy Rincón (Palmeiras, később Real Madrid), Faustino Asprilla (Parma, később Newcastle) és Adolfo Valencia (Bayern München, később Atlético Madrid). Egy negyedik ifjú támadó, Iván René Valenciano, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a kolumbiaiak a barranquillai vb-selejtezőn, augusztusban 2-1-re megverték az argentinokat, erről a mérkőzésről hiányzott.

Paco Maturana, akit okkal tartanak a kolumbiai labdarúgás valaha volt legkiválóbb edzőjének, 1990-ben „leadta” a válogatottat, miután a spanyol Real Valladolidhoz igazolt, de 1993 elején visszatért. Három pontban határozta meg a feladatokat: jó szereplés a Copa Américán, aztán a vb-selejtezőkön, s végül, de nem utolsósorban, a világbajnokságon. Csapata azon a nyáron négyszer találkozott az argentinokkal. Kétszer a Copán, mindkét meccs döntetlenre végződött, de a második után, az elődöntőben, az Albiceleste megnyerte a szétlövést. Aztán a kolumbiaiak megnyerték a hazai vb-selejtezőt, s várták a Buenos Aires-i mérkőzést.

Kicsit reménykedtek abban, hogy megismétlik az 1987-es bravúrt, amikor a Monumentalban 2-1-re megverték a Diego Maradonával felálló argentinokat.

A mérkőzés előtt nagy viták előzték meg a kolumbiai csapat kijelölését. Elsősorban Faustino Asprilla kapott kritikákat, aki nem volt jó formában. A sajtó szerette volna Victor Hugo Aristazábalt a csapatban látni a helyén – aki egyébként „Tino” Asprilla legjobb barátja volt a futballban. Az ügy egészen César Gaviria államelnökig jutott, aki azt felelte a riporteri kérdésre, amit kell: döntsön Maturana, a szövetségi kapitány, ő pedig elfogadja a véleményét.

A kolumbiaiak az addigi vb-selejtezős szereplésből önbizalmat merítettek, de azt túlzás lenne állítani, hogy magabiztosan készültek. Viszont dühösen: a fülükbe jutott, hogy Maradona azt mondta Buenos Airesben az újságíróknak, hogy Argentína tovább fog jutni, mert Kolumbia nem változtathatja meg a történelmet, abban pedig az áll, hogy Argentína felül van, Kolumbia pedig alul.

Szeptember 5-én, több millió kolumbiai hördült fel a tévékészülése előtt, amikor a közvetítés elején a River Plate stadionjának, a Monumentalnak a díszpáholyában Maradonát és feleségét mutatták.

Az első félidő nagy részében az argentinok uralták a játékot, de Córdoba minden alkalommal megállította „Batit”, azaz Gabriel Omar Batistutát. A 41. percben aztán Carlos „El Pibe” (a Kölyök) Valderrama passzával Freddy Rincón kilépett, és megszerezte a vezetést. A kolumbiai szurkolók otthon Maradonával ordítoztak, ahányszor csak felbukkant a képernyőn.

De az igazán hihetetlen jelenetek a második felében következtek. Córdoba továbbra is lehúzva tartotta a redőnyt, a másik oldalon ellenben Asprilla, Rincón, újra Asprilla és Valencia is gólt lőtt. Amikor Ernesto Filippi, az uruguayi játékvezető lefújta a mérkőzést (egyik partjelző bizonyos Juan Kerekes volt, tényleg mindenütt a világban akadnak „valahányad generációs” magyarok), felsüketítő füttykoncert hangzott fel a Monumentalban. A szurkolók csak a súlyos vereség miatt voltak mérgesek, s nem tudták, hogy a válogatottjuknak milyen szerencséje van. A paraguayiak „csak” 2-2-re végeztek Limában, pedig ha nyernek, ők játszottak volna az Ausztrália elleni pótselejtezőn.

Az 5-0-os győzelem a kolumbiai (futball)történelem legboldogabb napját jelentette. Egy kicsit mindenki elfeledte, hogy az országban negyven éve gerillaharc dúl, hogy húsz éve a kábítószerkereskedők kezében van a tényleges hatalom, s hogy az erőszak az úr. Szeptember 6-án este a bogotái El Campín stadionban Gaviria elnök az ország legmagasabb állami kitüntetését, a Cruz de Boyacát, a híres Boyacá-ütközet nevét viselő keresztet adományozta a hős játékosoknak és Francisco Maturanának. Az elnök beszédében kiemelte: „Ez a csapat legyőzte az agresszív ellenfelet, ahogyan hajdanán Bolivar is legyőzte az agresszort, s felszabadította az országot az elnyomás alól.”

Kolumbia ünnepelt. Mértéktelenül. Az alkoholtól vagy mástól, nyolcvanketten meghaltak, 725-en megsebesültek a dáridóban.

Már egy évre sem voltunk attól, hogy Andrés Escobart – a világbajnokságon vétett öngólja miatt – meggyilkolják.

A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018