Szinte mindent megnyert, amit csak lehetett. Amikor 2000-ben, a sydneyi olimpián a spanyol válogatottal ezüstérmet szerzett, már túl volt egy világbajnoki címen: mások mellett Iker Casillas társaságában nyert az 1999-es, nigériai U20-as vb-n. Húszéves korára két nagyon tekintélyes érme volt, de a java csak azt követően jött. A Barça technikás és tehetséges középpályásából a világ talán legjobban passzoló előkészítő-játékosa lett.

1980. január 25-én született a katalóniai Terrassában. Édesapja futballista volt a Sabadell színeiben, de megközelítőleg sem ért el olyan sikereket, mint a fia. Az 1947-es születésű Joaquín Hernández López 1966. január 23-án, a Betis ellen, egyetlen mérkőzésen bár, de játszott a legmagasabb osztályban is. Két fia közül az idősebb, az 1976-ban a világra jött Óscar 1995 és 2004 között a harmadik vonalban játszott, előbb a Terrassa, majd a Mataró színeiben. A „kicsi” mindkettőjüknél magasabbra emelkedett.

Xavi már 11 éves korában a Barça igazolt játékosa volt. Gyorsan végigjárta a profi csapatba vezető utat, 17 évesen már rendszeresen játszott a B-csapatban (egy ideig Vincze Ottó is a klubtársa volt), majd 1998 augusztusában, az RCD Mallorca elleni Szuperkupa-mérkőzésen bemutatkozott Louis van Gaal együttesében is. Bő egy hónappal később, 1998. október 4-én, a Valencia elleni győztes rangadón debütált a Primera Divisiónban.

2005-ben megkapta a Don Balóntól a liga legjobb spanyol játékosának járó díjat. 2010 tavaszán még „csak” a 350. bajnokijánál járt, ellenben néhány héttel később minden sorozatot figyelembe véve eljutott az 550. mérkőzéséig, s ezzel átvette az elsőséget a klub örökrangsorában a hetvenes-nyolcvanas évek szigorú védőjétől, Miguelitől. A pályafutását végül 767 hivatalos mérkőzéssel zárta a Barcelonában, ezzel rekorder, de mögötte már nem Migueli következik, hanem a modern idők nagyjai, Lionel Messi, Andrés Iniesta és Carles Puyol.

Xavi a 2008-2009-es idényben érte el először a tízgólos határt,

aztán ezt csupán egyszer, 2012-ben múlta felül (14). Játékának legfontosabb jellemzője ugyanis nem a gólerősség volt, hanem az előkészítés: ő volt az utolsó passzok nagymestere. A La Liga huszonegyedik századi történetében csak ketten adtak nála több gólpasszt: Daniel Alves és Lionel Messi. Másképpen: ő a kétezres években a spanyol bajnokságban a legtöbb gólt előkészítő spanyol, sőt európai futballista.

Tizennyolc éves korától kezdve egészen a 2015-ös búcsúig nyolc bajnoki címet nyert a Barcelonával, háromszor lett a Copa del Rey, az országos kupa győztese, hatszor pedig az ottani Szuperkupáé. A nemzetközi porondon négyszeres Bajnokok Ligája-győztesnek mondhatja magát, lehet, hogy már csupán néhány hétig, de igaz: amióta ő elköszönt, a Barça nem tudta megnyerni a BL-t. Kétszeres győztese mind a klubvilágbajnokságnak, mind pedig az európai Szuperkupának. 2009-ben az Aranylabda-szavazáson és a FIFA ankétján is harmadik lett.

A nagy korosztályos sikerek után gyorsan bekerült a spanyol A válogatottba: 2000. november 15-én, a hollandok ellen debütált. Részt vett a 2002-es világbajnokságon és a portugáliai Eb-n is. Pályafutása elején többször komolyabb időszakon át kimaradt, de mindig visszaverekedte magát a selecciónba. Térdszalagszakadása miatt csaknem kihagyta a 2006-os vb-t, ám az utolsó pillanatokban meggyógyult. Az akkori szövetségi kapitány, Luis Aragonés mondta a polémiák idején: „Az emberek szerint őrültség Xavit kivinni a vébére. Szerintem meg őrültség volna otthon hagyni.” Ezúttal neki lett igaza: a középpályás a mérkőzés embereként tündökölt a kulcsfontosságú, ukránok elleni meccsen, s végül mind a négy találkozón pályára léphetett. A spanyolok nem szerepeltek rosszul, de a legjobb tizenhat között kikaptak a későbbi döntős franciáktól. Csalódottak voltak, de legalább nem volt az az érzésük, mint 2002-ben, hogy a játékvezető megverette őket a rendező válogatott kedvéért. S persze nem tudták, micsoda sikerek következnek a következő években.

Xavi számára a nagy kiugrást a válogatottak tornáin a 2008-as Európa-bajnokság hozta meg: a „Furia Roja”, a Vörös Áradat szellemi vezéreként tündökölt, okkal választották a torna legjobb játékosává. A döntőben ő adta Fernando Torresnek az aranyról döntő gólpasszt. Két évvel később világbajnoki címet nyert Dél-Afrikában a válogatottal, kulcsembere volt a gárdának. A hollandok elleni döntőben több mint 15 kilométert futott, az egész tornán 91 százalékos pontossággal passzolt, minden más vb-résztvevő játékosnál több labdát küldött a tizenhatoson belülre. A sokból az egyik hozta meg az elődöntőben a spanyolok győztes találatát: Xavi labdáját fejelte Puyol a kapuba a németek ellen.

2012-ben sikerült a „hármasugrás” a spanyol válogatott lett a futballtörténelem első csapata, amelyik négy év alatt két Európa-bajnoki és egy világbajnoki aranyat tudott nyerni. Az olaszok elleni fináléban ő készítette elő Jordi Alba és Fernando Torres gólját is. A „Kölyökkel” megtette ezt 2008-ban is – ő lett az első játékos az Eb-döntők történetében, aki két fináléban is tudott gólpasszt adni. Végül 2014-ben 133 mérkőzéssel a háta mögött zárta le válogatottbeli karrierjét a brazíliai világbajnokság után.

A következő szezonban, a 2014–2015-ösben bejelentette, hogy elbúcsúzik az FC Barcelonától. Katarba, az el-Szaddhoz igazolt, ott játszik. Ebben az időszakban született meg a kislánya, az immár hároméves Asia is. Klubjával 2017-ben megnyerte az Emir-kupát, a Dzsasszim Sejk-kupát és az országos kupát, a mostani, a 2018–2019-es szezonban pedig a bajnokságot. Későbbi pályafutását edzőként képzeli.

Nem nehéz elképzelni, hogy előbb-utóbb feltűnik majd az FC Barcelona kötelékében.