Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.06
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Rossz hír a nyugdíjasoknak az választási bizottságtól - a nap hírei

Újabb magyar állampolgárok kerültek karanténba Budapesten a koronavírus miatt, mindhárman tünetmentesek. Megkapta a főváros az egészségügyi fejlesztésre szánt első tízmilliárd forintot a kormánytól. Belső vitát sürget az Európai Néppárt irányvonaláról Orbán Viktor kormányfő, a Fidesz elnöke. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.

Újabb magyar állampolgárok kerültek karanténba itthon a koronavírus miatt, ugyanakkor magyar betegről továbbra sincs tudomása a hatóságoknak. Menczer Tamás, a külügyminisztérium államtitkára elmondta: a Kambodzsánál kikötött holland felségjelzésű hajón utazott illetve dolgozott összesen három magyar. Bár a hajó utasait a kambodzsai hatóságok engedték hazautazni, utóbb kiderült, hogy egy amerikai nő megfertőződött koronavírussal. A két magyar utas és a személyzet magyar állampolgárságú tagja időközben hazaért. A magyar egészségügyi hatóságok a dél-pesti centrumkórházban helyezték el őket 14 napos karanténba, az operatív törzs legutóbbi közlése szerint láztalanok, panasz- és tünetmentesek.

Megkapta a főváros az egészségügyi fejlesztésre szánt első tízmilliárd forintot a kormánytól. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet értelmében 8,4 milliárdot kapnak a kerületek, és 2 milliárdot Budapest. A főpolgármester és a Miniszterelnökséget vezető miniszter közös közleménye szerint a kerületek a járóbeteg ellátás színvonalának emelésére fordíthatják a pénzt, a 2 milliárd forintból pedig a daganatgyanús és nagydiagnosztikai MR- és CT-vizsgálatokhoz kapcsolódó várólistákat akarja megszüntetni a fővárosi önkormányzat.

Az uniós költségvetési szabályok egyszerűsítését és számuk csökkentését sürgette a magyar pénzügyminiszter az Ecofin ülésén. Az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán Varga Mihály megfontolandónak nevezte a keretszabályok alkalmazásának átalakítását, hogy azok jobban ösztönözhessék a beruházásokat. Azt hangsúlyozta, hogy az infrastruktúrába, az emberi tőkébe és a strukturális reformokba történő beruházások támogatják a hosszú távú növekedést, és egyúttal fellendíthetik a magánbefektetéseket is.

Az Európai Néppárt stratégiai irányvonalának módosítását szorgalmazza a pártcsalád vezetőinek küldött memorandumában Orbán Viktor miniszterelnök. Ehhez a Fidesz elnöke a néppárt küldetéséről szóló belső vitát tart szükségesnek. A dokumentumban Orbán Viktor úgy látja, az EPP centrista, a keresztény jobboldalról baloldali irányba csúszó pártszövetség lett, amely a választók szemében lassan megkülönböztethetetlenné válik a liberális, zöld, szocialista baloldaltól.

Újabb két évre Gyurcsány Ferencet választotta elnökének a Demokratikus Koalíció. A választáson nem küldöttek vettek részt, hanem valamennyi szavazásra jogosult párttag voksolhatott. Gyurcsány Ferenc volt kormányfő egyedüli jelölt volt, a szavazatok 97,4 százalékát kapta meg.

Nem hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület elnöke által benyújtott népszavazási kérdéseket. Karácsony Mihály egyebek mellett azt akarta elérni, hogy az év elején esedékes nyugdíjemelésnél egyenlő arányban vegyék figyelembe a költségvetési törvényben előre jelzett fogyasztói árindex és a bruttó bér- és keresettömeg nagyságát. Az NVB tagjainak többsége szerint a kérdés azért nem hitelesíthető, mert a központi költségvetés módosítására irányul és arról nem lehet referendumot tartani, és nem felel meg az egyértelműség követelményének sem.

Haladéktalanul kivizsgálja a fővárosi kormányhivatal a Liszt Ferenc repülőtéren órákat veszteglő RyanAir-járat ügyét. A Budapestről a Kanári-szigetekre induló kedd reggeli járat csaknem hat órán át vesztegelt a repülőtéren. Sajtóinformációk szerint a Gran Canaria szigetére induló járatot túlsúlyra hivatkozva nem indították el, itt próbáltak üzemanyagot elégetni, hogy a túlsúlytól megszabaduljanak. Az utasokat nem engedték leszállni, és információt sem adtak nekik. A Ryanair közben elnézést kért az érintett utasoktól.

A Magyar Telekom nyeresége és bevétele is nőtt tavaly. A társaság árbevétele másfél százalékkal haladja meg az előző évit, adózott nyeresége 4,2 százalékkal nőtt. A Magyar Telekom igazgatósága előzőleg azt is közölte: a tavalyinál kisebb, részvényenként 20 forint osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek és részvény-visszavásárlási program indításáról is döntött, amelyre április 8-án szintén felhatalmazást kell adnia az éves közgyűlésnek.

Letette hivatali esküjét az új horvát államfő. Zoran Milanovic volt szociáldemokrata miniszterelnök ünnepi beszédében a kirekesztettség és a korrupció elleni küzdelemre helyezte a hangsúlyt. Úgy fogalmazott: nem korrekciós, hanem konstruktív tényezője szeretne lenni a horvát politikának. Horvátországban az államfőt közvetlenül választják, mandátuma öt évre szól, és jórészt protokolláris feladatok ellátására korlátozódik.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×