eur:
414.12
usd:
401.97
bux:
81179.87
2025. január 9. csütörtök Marcell
Rudolf Péter rendező Moliere Az úrhatnám polgár című zenés vígjátékának próbáján a Pécsi Nemzeti Színházban 2019. december 4-én. A darabot december 6-án mutatják be.
Nyitókép: Sóki Tamás

Rudolf Péter: a shakespeare-i tükör folyamatosan itt van az orrunk előtt

Szombaton mutatják be a Pesti Színházban Spiró György Az imposztor című komédiáját, amely az ősbemutató után több mint negyven évvel új befejezést kapott. A főbb szerepekben Kern András, Fesztbaum Béla, Seress Zoltán, Szilágyi Csenge, Wunderlich József, Majsai-Nyilas Tünde, Kőszegi Ákos, Igó Éva és Medveczky Balázs lép színpadra. Az előadásról Rudolf Péter rendező beszélt az InfoRádióban.

"Spiró György csodálatos nagy regényből, Az Ikszekből egy szálat bontott ki, és ezt a Katona József Színház mutatta be a 80-as években, Major Tamás főszereplésével. Ez a színdarab azóta klasszikussá vált, és nagyon sok helyen játszották" – ismertette Rudolf Péter. Mint mondta, a darab lényege, hogy egy valaha jobb napokat élt lengyel kisebbségi színházban, az akkor három részre osztott Lengyelországban várják a lengyel színházművészet atyját, Boguslawskit. A történet az, hogy ő hogyan hat erre a társulatra, amelynek tagjai úgy várják, mint a messiást, hogyan csalódnak, és miként tapasztalják meg azt a fájdalmas tényt, hogy a zsenialitás,

a szakmai tudás nem feltétlenül jár együtt az emberi nagysággal

– tette hozzá a rendező.

"Egy diktatúrában élnek, és ez a diktatúra nyilván belefolyik az életükbe, hat az egész társulatra is. Itt is különböző fokozatok vannak aszerint, hogy ki, miként viszonyul a hatalomhoz. Van, aki ellenzéki, van, aki büszke a lengyelségére, és akad olyan is, aki meghunyászkodik" – folytatta Rudolf Péter. Amikor aztán megérkezik Boguslawski – akit Kern András alakít –, a társulat éppen a Tartuffe-öt próbálja. Az igazgató-rendező szerint ez a színdarab azért különleges, mert egy színház belső életét mutatja be, egy próbafolyamatot, amiben a színészek szinte önmagukat instruálják, miközben gyakran egymásnak feszülnek, szétesnek, aztán újból felélednek.

Vagyis ez egy színház a színházban.

Nagyon nagy ötlet, hogy éppen a Tartuffe-öt próbálják – hangsúlyozta Rudolf Péter, hiszen Molière óriási felháborodást váltott ki annak idején ezzel a művével, noha a királynak tetszett. Mégis, éveken át kellett küzdenie azért, hogy az első előadást követően újból bemutathassa. "Talán nem túlzás azt állítani, hogy belehalt ebbe a küzdelembe" – emlékeztetett a rendező. Érdekes, az eredeti Tartuffe végén nincs az a fordulat, hogy a jó király mindent megold, a jó hatalom mindent elrendez. Ez később került bele.

Rudolf Péter szerint nagyon izgalmas, hogy a kis lengyel színház életének képei és a Tartuffe jelenetei hogyan váltogatják egymást. A jóságos hatalom létének elfogadása, vagy tagadása egyben a hatalommal való konfrontálódást, vagy kapcsolódást is jelenti a színészek között. "Aztán mikor Boguslawski innen kilép, beül egy kocsiba és elhajt, akkor maga mögött hagyja ezt a színházat, ahol valami megy tovább, zajlik az élet, újra ott vannak a nyomorúságban, de valami történt velük, és ennek bizonyos morzsái ott maradnak a lelkekben" – fejtegette a rendező.

"Fesztbaum Béla játssza a rendezőt, Każyńskit, aki a darabban néha olyan mondatokat mond, mint amiket én is szoktam. Ilyenkor ijedten veszem észre, hogy olyan vagyok, mint Każyński, aki miközben harcol a társulatáért, el is magányosodik" – mesélte Rudolf Péter. Majd még hozzátette: "Az ember sokszor érzi azt, hogy ő is valami hasonló helyzetben van. Az az igazán elképesztő ebben a színház a színházban, hogy folyamatosan itt van az orrunk előtt a shakespeare-i tükör."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hetekkel a német választások előtt egyéves csúcson az AfD támogatottsága

Megörvendeztette a radikális jobboldali pártot a YouGov tekintélyes közvélemény-kutató intézet. Idei első felmérése szerint a párt támogatottsága immár 21 százalékos, ami 2 százalékos pluszt jelent a tavaly decemberi népszerűségéhez képest. Legutóbb egy évvel ezelőtt, tavaly januárban mértek 21 százalékot a párt esetében.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.09. csütörtök, 18:00
Hámori Máté
Liszt Ferenc-díjas karmester, a Danubia Zenekar művészeti vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. január 9. 10:42
×
×
×
×