„Ez a film egyszerre két igazságot próbál megragadni: a gazdasági fejlődés és az emberek szegénységből való kiemelésének igazságát, de emellett a kizsákmányolás és a jövedelmi egyenlőtlenségek igazságát is – nyilatkozta Jessica Kingdon, a film rendezője a Vogue magazinnak.

A dokumentumfilm cím, az „Ascension” felemelkedést, felszállást jelent – illetve Krisztus mennybemenetelét –, arra utalva, hogy Kína felszállóágban van, olyannyira, hogy hamarosan az Egyesült Államokat is letaszíthatja a világgazdaság élén elfoglalt helyéről. A magyar cím sem kevésbé kifejező, csak éppen egy másik aspektust emel ki: azt, hogy mekkora ára is van a kínai gazdaság minden képzeletet felülmúló szárnyalásának – jegyzi meg terjedelemes öszeállításában a Portfolio.

Ahogy van amerikai álom, úgy van kínai álom is, de a kínaiak nagy többsége számára eme álom megvalósulása a jövő ködébe veszik – derült ki mások mellett a filmből. Az Erőltetett menet hosszú-hosszú percekig mutatja a legkülönfélébb gyárakban zajló munkát, legyen szó húsfeldolgozó üzemről, ásványvíz-gyárról, textilüzemről vagy éppen szexbábukészítő vállalatról. Az egymás után folyó, narráció nélküli felvételeken a gépek zaján és Dan Deacon zenéjén kívül csak a munkások beszélgetését halljuk, akik időnként főnöküket szidják, máskor egymást ugratják.

Idáig azonban mindez nem sokban különbözik a nyugati kapitalizmustól, legfeljebb annyiban, hogy annak 21. századi formája helyett Kínában még a 19. századi változatot élik, 12 órás munkanappal, havi egy-két nap szabadsággal és szobánként 8 fős, zsúfolt munkásszállásokkal. A kínai kapitalizmus azonban a kommunista pártállami rendszerrel kombinálódik,

a munkások nem egyszerűen kizsákmányolt munkavállalók, mint a nyugati kapitalizmus hőskorában, hanem a dicsőséges kínai gazdaság (rosszul) fizetett katonái.

Hogy mennyire nem csak metaforikusan értendő mindez, jól mutatja az Erőltetett menet nyugati szemmel egyik talán legszürreálisabb jelentsora, amikor a légkondicionálógépeket gyártó üzembe felvett munkásokat valóban katonai jellegű kiképzésben részesítik. De még ez sem elég, szeretniük is kell, amit csinálnak, kivált pedig a céget, amelynek dolgoznak.

„Őszintén szólva szeretem az Egyesült Államokat… Vágyódom a szabadság után”

A dokumentumfilmben az is elhangzik, hogy a kínai álom az önbecsülés, de valójában az amerikai álmot kergeti: kína szeretne olyan lenni, mint amerika, miközben le akarja győzni a nagy riválist.

Az Erőltetett menet nagyon jól érzékelteti azt az ambivalenciát, amit Kína az Egyesült Államok és egyáltalán a Nyugat iránt érez. Megvan a vágy a nyugati típusú individualizmusra, de ez szüntelenül beleütközik az évezredes kollektivizmus valóságába. Általános a nyugati minták, életformák, kulturális alkotások követése, másolása, koppintása, de valójában csak a külsőségeket, a formát veszik át, miközben egy szigorúan szabályozott, katonás rendben élnek, ahol az üzem előterében Hszi Csin-ping elnök képe mosolyog a betérőre. A Nyugattól a szabadságból a fogyasztás szabadságát tanulták el, a hétköznapok embere minden más szabadságot nélkülöz.

A cél tehát az Egyesült Államok legyőzése – fogyasztásban. Ha az ötször annyi ember ötször annyit is fog fogyasztani, akkor jön el a győzelem napja, és a vágyott kínai álom beteljesül.

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválnak köszönhetően az alkotás most Magyarországon is látható, amely a maga pőreségében mutatja be az individualista nyugati és a kollektivista kínai kapitalizmus közötti, áthidalhatatlannak tűnő különbségeket.