A Vígszínház 125 éves történetében először mutatták be Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljét, a Kabarét. Sally Bowles szerepében Szilágyi Csenge is látható.

"Biztos, hogy egy szabadtéri előadás hangulata nagyon eltérő egy zárt színházi közegtől, viszont a Margitszigeten úgy tűnt, hogy szeretik a nézők, értik, jönnek velünk, veszik, úgyhogy remélem, hogy a Vígszínházban is ilyen sikert fog aratni" – fogalmazta meg reményeit a színésznő, aki zenés színész osztályban végzett, ezért mindig várja a hasonló zenés feladatokat.

"Tulajdonképpen a nagyszínpad hátuljában van egy kis városka méretű élet és sürgés-forgás zajlik az előadás alatt, rengeteg táncos van az előadásban, úgyhogy minden ízében igazi zenés színház" – mondta a darabról.

A siker nem véletlen

Szilágyi Csenge szerint nem véletlen, hogy a Kabaré ennyi ideje sikeres a világ minden táján: aktuális tud lenni minden korszakban, sok rendező gondolja, hogy tud mit mesélni az anyag által, ráadásul teli van slágerekkel. Ennek ellenére nem ijedt meg a darab főszerepétől.

"Kellő önbizalom vagy inkább a rendezőbe és a partnerekbe vetett hit nélkül nem nagyon lehet egy ekkora színpadra kiállni.

Minden nap van az emberben egy egészséges rettegés,

de valahogy a Vígszínház nagyszínpada egy olyan adrenalinbombát dob az ember szervezetébe, amitől minden lehetségesnek tűnik, még az is, amiről esetleg azt gondolnám, hogy nem vagyok benne olyan ügyes. Közhely az, hogy a színpad varázslatos hely, de így van, mert velem történt már olyan, hogy eltört az egyik lábujjam, és észre sem vettem, csak akkor, amikor lejöttem a színpadról" – mondta.

A darabról elárulta: Béres Attila és Vörös Róbert átdolgozásában egy új, vígszínházi változat, melyre nem is musicalként tekintenek, hanem zenés színházként, ahol akkor szólal meg egy dal, ha a próza már nem elég.

A színésznő szerint a színházak újranyitása után euforikus hangulatban állnak most színpadra, és a nézőtérről is ezt érzik.

"Újra tudunk örülni egymásnak. Az ember lehet, hogy egy ilyen helyzet előtt néha elfelejtette, mennyire szerencsés színészként is, meg esetleg nézőként is, de most újra rá tudunk csodálkozni, hogy mennyire fantasztikus dolog az, hogy újra együtt lehetünk és újra játszhatunk" – fogalmazott. Összeszokniuk nem kellett a színészkollégákkal, de a kihagyás után egyes darabok felfrissítése hosszabb ideig tartott.

"Ez vérátömlesztés volt az összes előadáson, mintha új lendületet kaptunk volna a régi testben."

Régen titkolta hivatását

A színésznő sokáig nem szívesen beszélt arról társaságban, hogy mivel foglalkozik, ugyanis úgy gondolta, megváltozik a hozzá való viszony, ha ez kiderül.

"Ma már nem annyira tudom rejtegetni és tulajdonképpen nem is akarom, büszke vagyok arra, hogy van egy hivatásom. Ezt nemcsak a színészetre mondom, hanem arra, hogy hivatásként tekintek a színházra, és erre a tényre vagyok büszke. Nagy szerencse az, mikor az ember megtalálja azt, ami örömmel tölti el. Nemcsak munkaként tudja felfogni, nem fásul bele a hétköznapokba sem, nem megy el a az életkedve, hanem inkább feltöltődik attól, ami csinálhat" – mondta.

Szilágyi Csenge gyakran szinkronizál is, de mostanában igyekszik visszafogni ezt, ugyanis

veszélyesnek érzi, hogy elkoptatja a hangját

– nem szeretné, ha a néző a színházban azon morfondírozzon, kinek volt a magyar hangja. "De nagyon élvezem csinálni, főleg ha úgy érzem, hogy művészileg is ad a szinkron" – mondja.

Nincsenek nagy példaképei

A színésznő nem legendákat említ, amikor arról kérdezik, kire néz fel, hanem kortárs mestereit, rendezőit és kollégáit, másokhoz azonban nem hasonlítja magát.

"Félelem nincs bennem, hogy nekem meg kéne valaminek nagyon felelnem. Általában a kollégáimnak, a rendezőnek és elsősorban önmagamnak szeretnék megfelelni, hogy minden este úgy tudjak lefeküdni, hogy tiszta szívvel nézek tükörbe" – fogalmazott.

Erdélyi származásáról azt mondta, vérmérsékletét hozhatta otthonról: nem tud takaréklángon működni, nagyon belelovalja magát bizonyos érzésekbe.

"Nagyon-nagyon bele tudom magam lovalni igazságtalanságokba, amiket magam körül látok, a világ szomorúságaiba. Nagyon szélsőségesen élek meg dolgokat, erre értem azt, hogy ezt valószínűleg egy kicsit csitítani kéne" – vélekedett önmagáról.

Helyén érzi magát a Vígben

Rudolf Péter igazgatósága alatt nagyon dolgosnak érzi a Vígszínházat.

"Nagyon jó érzés szerintem mindenkinek, hogy végre van dolgunk, hogy nemcsak úgy bemegyünk és megkérdezzük, mikor indulhat újra a színház, hanem végre mindenki tudja, hogy mi a dolga, és teszi is. Már hat éve vagyok a Vígszínház társulatában, és azt érzem, hogy nagyon a helyemen vagyok. Nagyon sokfajta szerepem van és volt is már, azt érzem, hogy minden egyes évadban tudok színészileg fejlődni, mindig egy kicsit azt érzem, hogy többet tudok.

Az a célom, hogy életem végéig kíváncsi legyek, mindig várjam, hogy mi a következő évad feladata.

Az elmúlt hat évben a Vígszínház engem terelt és kiszolgált ilyen szempontból" – vallotta, szerepálma ugyanakkor nincsen.