Infostart.hu
eur:
366.22
usd:
322.22
bux:
151122.21
2026. szeptember 24. csütörtök Gellért, Mercédesz
A  Testünk, vérünk érte adni, a hazához hívnek lenni – honvéd ereklyék 1848/49-ből című időszaki kiállítás a megnyitó előtt az aradi vértanúk emléknapján a Magyar Nemzeti Múzeumban 2020. október 6-án. A tárlat Máday Norbert gyűjteményéből nyílt meg.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

A járvány után sem intenének örök búcsút az online jelenlétnek a múzeumok

Tavaly november 9-e óta zárva vannak a múzeumok hazánkban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések következtében. A nyitás lehetőségét június elejére-közepére várják a közgyűjtemények vezetői – nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese bízik abban, hogy a Múzeumok Éjszakája alatt már legalább részben kinyithatnak.

Ahogyan a könyv sem igazán könyv olvasó nélkül, úgy a múzeum sem az látogatók nélkül, ezért az érintettek meglehetősen izgatott állapotban várják a megnyitás lehetőségét – fogalmazott az InfoRádióban Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki minderre június elején–közepén számít, bár vélhetően akkor még csak korlátozott látogatószámmal, ahogyan arra múlt év nyarán is sor került.

A Nemzeti Múzeum igen gazdag programmal készül a nyári–őszi időszakra, köztük két új időszaki kiállítással, amelyek a pálos és a premontrei rendeknek a történetét mutatják be, szép installációkat és izgalmas tárgyakat felvonultatva. A tárlatokat fölkereső látogatók nagyon közvetlen és nagyon világos elbeszélésre számíthatnak – tette hozzá a főigazgató.

A szakember további „extraként” említette a nagyharsányi mozaiknak készülő interaktív, digitális bemutatását, amely a múzeumba belépve, a pénztárak mögötti „rotundában” kap helyet. Ennek keretében a padlóra vetítik projektorok segítségével az említett mozaik meglévő darabjait, valamint a rekonstrukciós képét, ahogyan ma a tudósok elképzelik.

Varga Benedek arra is kitért: a Magyar Nemzeti Múzeumnak föltett szándéka, hogy az egészségügyi és szociális ágazatban dolgozókat valamiképp megajándékozzák azért a helytállásáért, amit az egész nemzetért mutattak és tettek. Ezért számukra lehetővé kívánják tenni, hogy ingyenesen kereshessék föl az intézmény kiállításait, amit alapvető gesztusnak nevezett a főigazgató.

A szakember – az InfoRádió érdeklődésére válaszolva – a Nemzeti Múzeum pandémia miatti anyagi veszteségeit nem kívánta részletezni, miután az intézmény gazdálkodása, közvetlen működési bevételének kérdése részben üzleti titok. Ugyanakkor a kényszerű bezárások mind a tavalyi, mind az idei évben komoly hiányt jelenteken. Az online térben megjelenő igen gazdag programot pedig részint kormányzati támogatás teszi lehetővé – tette hozzá a főigazgató. Az oktatási, közművelődési, illetve tudományos írások, filmek és egyéb tartalmak viszont népszerűek, olyannyira, hogy van olyan program, amelyre ezer gyermek jelentkezett egy nap alatt. Vagyis a múzeum összességében stabil lábakon áll.

A digitális térbe költözés tehát egyfajta különlegességet is hordoz magában: hiszen ezáltal a múzeum a közönség egy egészen más szegmensét is meg tudja szólítani, ezért az online jelentétet a jövőben is meg kívánják tartani – jelentette ki Varga Benedek, aki arra számít, hogy az év második felében az intézmény pótolni fogja tudni a kiesett bevételeit.

Az egyik legnépszerűbb időszak esik ki

Jakusch Gabriella, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum igazgatóhelyettese abban bízik, hogy a Múzeumok Éjszakája alatt már legalább szabadtéri programokkal várhatják az érdeklődőket, azért az Emmi irányelveit alapul véve már megkezdték a nyitás szervezését a közönség felé.

Az intézmény viszont az elmúlt időszakban sem tétlenkedett, hiszen a „Piavétól a Donig – a Dontól a Dunáig” című állandó kiállítás első részét megújította, amit a nagyközönség számára még volt nem láthatott. Ugyanakkor a múzeumhoz ellátogatókat – a Tóth Árpád sétányon sétálókat – egy szabadtéri kiállítás fogadja a mostani időszakban is, amely az „Objektív” szemmel – Válogatás a haditudósító század felvételeiből (1941–1944) címet viseli.

A Hadtörténeti igazgatóhelyettese a több millió forintos anyagi kár mellett az értékveszteségre is hívta föl a figyelmet, amit a múzeumnak a november óta tartó zárva tartás miatt kellett elszenvednie. Jakusch Gabriella emlékeztetett: az egyik legnépszerűbb időszaknak a március–április és a május–június tekinthető, hiszen ekkora esik például a március 15-i megemlékezés, valamint az osztálykirándulások periódusa is. Azonban a jól felépített múzeumpedagógiai módszereik erre az időre most megszakadtak.

A múzeumok pándiné alatt nagyon sokat fejlődtek a digitális területeken, és biztosan profitálnak majd ebből az újranyitást követően – értett egyet Jakusch Gabriella.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter fontos bejelentést tett, miután találkozott XIV. Leó pápával a Vatikánban

Magyar Péter meghívta XIV. Leó pápát egy magyarországi látogatásra. A Tisza-kormány átvizsgálja, majd folytatja a Hungary Helps programot – mondta a miniszterelnök, miután találkozott a pápával, majd plenáris tárgyaláson vett részt Paul Richard Gallagher érsekkel, a Vatikán Államtitkársága államközi kapcsolatokért felelős titkárával és Fabio Salerno magyar ügyekért is felelős szentszéki diplomatával.

Hétfőn szavaz a legfőbb ügyészről is az Országgyűlés

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett jövő hétfőre Bujdosó Andrea, a Tisza Párt frakcióvezetője. A parlamenti honlapon szereplő indítvány szerint az Országgyűlés ekkor szavazna a Baka András által javasolt legfőbb ügyészről, Szathmáry Zoltánról, valamint Hankó Balázs (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Gurzó Mária (Tisza) és Magyar Péter miniszterelnök mentelmi jogáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.09.24. csütörtök, 18:00
Tóth Gábor
a Magyar Kórházszövetség elnöke
Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Betörtek az oroszok a NATO légterébe, katasztrófa szélén Oleski - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Meghívták Vlagyimir Putyin orosz elnököt a decemberi G20 csúcsra, az Egyesült Államokba, a Kreml azt nyilatkozta, hogy fontolóra veszik a dolgot. Az orosz megszállás alatt álló Oleski városának humanitárius ellátása teljesen összeomlott, az ukránok szerint az oroszok mesterségesen éheztetik ki a települést. A donyecki fronton az oroszok Dobropillját, Kosztyantynivkát és Limant szorongatják, a harkivi fronton több település orosz megszállás alá került a napokban. Az orosz erők többször is megsértették a NATO légterét: tegnap egy Mi-8-as, ma egy drón hatolt be a szövetség országaiba engedély nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×