Infostart.hu
eur:
362.91
usd:
322.51
bux:
144455.32
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Pexels.com

Megszólalt a kritikák után az Artisjus

A szervezet elnöke elmondta, milyen alapon választották ki a nyerteseket, és hogy a listán miért szerepelnek ismert sztárok is.

Miután több kritika is érte az Artisjus és az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) előadóművészeknek adott szociális támogatásának elosztását, és voltak, akik ennek hatására át is utalták a megítélt összeget jótékony célra, az Artisjus elnöke nyilatkozatban fejtette ki, milyen szempontok alapján ítélték oda a támogatást, amelyből sztárok is kértek és kaptak.

Madarász Iván azt írta, hogy "a pályázatok elbírálásában a legfőbb szempont, hogy olyanok részesüljenek támogatásban, akik korábbi sikereik révén maguk is gyarapították az Alapítvány kasszáját, aktív szerzők, számos bejelentett és »közszájon-közkézen« forgó dal fűződik a nevükhöz. Az Artisjus Zenei Alapítvány neves előadóművészekből összetevődő kuratóriuma és a választott testületek által delegált 14 főnyi szerzői tanácsadó testület arra figyelt, hogy a szerzői munkásságon túl azok részesüljenek ebben a támogatásban, akiknél igazolt, hogy koncertjeik meghiúsulása miatt maradtak jövedelem nélkül.

A döntéshozók tehát a hirtelen bekövetkezett, drasztikus bevételkiesést vizsgálták, nem azt, hogy kinél pontosan milyen mértékű megélhetési válság alakult ki."

Az Artisjus elnöke szerint a publikum gyakran hitetlenkedve veszi tudomásul, hogy neves muzsikus, alkotó is sokszor szűkös anyagi körülmények között él. "Most, a járvány kapcsán nagyon sok szerző került kilátástalan helyzetbe. Az Alapítvány ezzel a pályázattal akart legalább enyhíteni a gondokon, az elbírálás a legátláthatóbban, minden demokratikus szabálynak megfelelően, és főként azzal a jó szándékkal történt, amire – a zenetörténet tanúsága szerint – zeneszerző elődeink példája is sarkall".

Időközben újabb sztárok szólaltak meg az ügyben. Az Index gyűjtése szerint Geszti Péter úgy vélte, a dologban a jó szándék volt a lényeg. Kállay-Saunders András szerint nem szabad mindenkit egy kalap alá venni, neki például három hónapja semmilyen bevétele nem volt, Heincz Gábor Biga szerint pedig „egyfajta feketelistává” alakult a támogatottak névsora.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Mi vár Donald Trumpra a félidős választásokon? – Csizmazia Gábor az Arénában

Az Amerikai Egyesült Államokban a félidős választások eredetileg nem az elnök megítéléséről szólnának, a gyakorlatban azonban régóta politikai népszavazásként működnek az aktuális elnök teljesítményéről, most különösen is így lesz ez – tette világossá az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa.

Négyszemközt tárgyalt Magyar Péter Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel

Az ukrán elnököt teljes szolidaritásáról biztosította „a hazája ellen már majd 5 éve tartó embertelen orosz agresszió miatt” Magyar Péter. Elmondta azt is, hogy Magyarország kész minden lehetséges diplomáciai eszközzel segítséget nyújtani egy mielőbbi tűzszünet és egy tartós béke megteremtésében.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

Ahol jól alkalmazzák, ott nem a munkát, hanem a terhet veszi el az AI

A hazai vállalatok jelentős lemaradásban vannak a mesterséges intelligencia európai szintű alkalmazásában, pedig a technológiai átállás elkerülhetetlen a jelenlegi makrogazdasági és iparági átrendeződések közepette. Miközben a munkavállalók részéről ugrásszerűen megnőtt az igény a digitális kompetenciák fejlesztésére, sok cég továbbra is vonakodik a stratégiai szintű megújulástól. A jövőállóság kulcsa az új eszközök megfelelő értelmezése, amivel kapcsolatban Pál Benedek, a Nexly társlapítója a Portfolio Nyugat-magyarországi Economic Forum 2026 konferenciáján rámutatott: az AI nem az embert váltja ki, hanem a terhet. Nem a csapatunk létszámát kell lefelezni, hanem a jelenlegiből sokkal többet kihozni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×