eur:
395.07
usd:
371.79
bux:
66249.41
2024. április 16. kedd Csongor
Nyitókép: Budapesti Fesztiválzenekar

Öt emlékkoncertet ad Dél-Koreában a Budapesti Fesztiválzenekar

Koncertsorozattal adózik a Budapesti Fesztiválzenekar a dunai hajókatasztrófában elhunytak emléke előtt. A magyar szimfonikus zenekar június 21-én utazik Dél-Koreába - tudta meg az InfoRádió a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatójától.

A dél-koreai szervezőkkel folytatott tárgyalás eredményeként született meg az a terv, hogy több koncertjük is legyen - legalább részben - emlékkoncert, mert egyetlen koncertre nem tudnak az emberek mind elmenni. Mostanra kialakult az események véglegesnek tűnő formája: az összes dél-koreai koncert egy megemlékezéssel kezdődik néhány szóval és egy külön erre kiválasztott darabbal. "Ez közvetíti a koreai közönség felé azt, hogy nagyon sokan vannak Budapesten, akik szeretnék szimpátiájukat, szomorúságukat, együttérzésüket kifejezni a koreai áldozatok hozzátartozóinak" - mondta Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

A teljes zenei program még nem végleges, de azt elárulta Fischer Iván, hogy dél-koreai darab is lesz benne. Szöülban két koncertet adnak két különböző városrészben, majd még három városba utaznak el, naponta lesznek koncertjeik.

Egy ilyen emlékkoncert a zenészeket is megrázza, de egyértelműen érzik, hogy szükség van rá.

"Képzeljük el, hogy mi nagyon sokat utazunk, és az egész világban Budapestet képviseljük. Most egy olyan környezetbe kerülünk, ahol nap mint nap olvasnak Budapestről, és nekik most a városról ez a tragédia jut eszükbe. Nekik Magyarország egy nagyon távoli ország, ahol a honfitársaikkal tragédia történt. Ezért ha Budapestről érkezik egy zenekar, egyértelmű, hogy erről kell szólnia a koncertnek, különben olyan lenne, mintha elhallgatnánk valamit" - fejtette ki a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

Még három áldozatot keresnek

A 33 dél-koreai turistával, illetve idegenvezetővel és 2 fős magyar személyzettel a Viking Sigynel történt ütközést követően elsüllyedt Hableány sétahajó balesetét heten túlélték - mind dél-koreaiak -, 25 áldozat holttestét már megtalálták a Dunában - köztük egy gyermekét -, három személyt pedig egyelőre eltűntként tartanak nyilván.

A Hableányt kedden hozták felszínre a Dunából a Margit hídnál, majd Csepelre szállították, rendőrségi szemlét tartottak rajta (ami után kiderült az is, hogyan pörgette meg a szállodahajó a Hableányt), majd fekete ponyvával letakarva Újpestre szállították. A hajóroncs kiemelése óta a munkát már nem a Terrorelhárítási Központ, hanem a Budapesti Rendőr-főkapitányság irányítja, vezetésükkel a három, még elő nem került embert is keresik a Duna magyarországi szakaszán, bevonva a horvát és a szerb hatóságokat is.

Ide kattintva elérhető az összes cikk a témában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 09:37
×
×
×
×