Infostart.hu
eur:
393.27
usd:
339.87
bux:
122107.32
2026. március 21. szombat Benedek

Jásdi Pisti a vérzivatarban

A Jásdi Pincészet tulajdonosának könyve most kerül a boltokba. A Szerenád a szőlőben című kötet úgy indult, hogy a külhoni bestsellerek, az Egy év Provance-ban, vagy a Napsütötte Toszkána magyar klónja lesz majd. Ám írás közben is megjöhet az étvágy: Jásdi István könyve végül sokkal több lett annál, mint amit "a városi ember kalandjai a vidéki életformára váltva" tematika eredetileg kínált.

Bor, mámor, Csopak - könyv is termett Jásdi tőkéin. Az olvasó rögvest a műfaj külhoni klasszikusaira, a szakmányban íródó Provance- és Toszkána-könyvekre gondolhat, amikor belevág Jásdi szerenádjába. Éppen ezt nyilatkozta a szerző is, aki jó magyar virtusból úgy gondolkodott, hogy Csopak is érdemel egy kis "településmarketinget" (idézet Jásdi Istvántól). Persze ne mindig csak nyugatozzunk, van nekünk Balatonért rajongó írónk sok, jusson eszünkbe például Illyés Gyula, aki így fogalmazta meg a Balaton-felvidék lényegét: "Ez afféle keleti Provence, a szőlő, a mandula, sőt a füge hazája." (Hála a második nyelvért)

Jásdi István könyve az elején, jó értelemben véve, nem tudja, hogy mi akar lenni. A könyv első 30 oldala "Napsütötte Toszkána", de a borász-közgazdász szerzőnek jóval kisebb terjedelemre van szüksége a "hogyan eresztettem gyökeret Cortonában" (Csopakon) sztori előadására, mint az amerikai írónőnek. A második 20-30 oldalas könyvrészlet egy szakmai utazás, a példaképnek tekintett Burgundia felkeresésének tanulságos története.

Borosgazdák a vérzivatarban

Számomra az igazi élmény a 60. oldal környékén kezdődik, nyilván a szerző is itt vette észre, hogy nem településmarketinget, avagy szakmai naplót ír. A 61. oldalon bukkan fel Ranolder János veszprémi püspök, a csopaki Ranolder Szőlőbirtok megalapítója, és innen kezdődik az a történelmi, illetve gazdaság- és családtörténeti hullámvasút, melynek során egyfelől minden mindig megváltozik, lerombolják és újraépítik, miközben a lényeg állóképszerűen változatlan. Az 1850-es években alapított csopaki szőlőbirtok az elmúlt másfél évszázadban többször összeomlott, de mindig újjáéledt, legutóbb Jásdi István jóvoltából.

"Történelmi" könyv ez tehát. Hiszen a csopaki Jásdi Pincészet alapítója a Szerenád a szőlőben című könyv szerzője, ez indokolhatja a történelmi jelzőt, ugyanis a bortermelők nem szoktak irodalmi igényességgel megkomponált helytörténeti, vagy kultúrtörténeti kötetek alkotójaként színre lépni. És természetesen történelmi a könyv tartalma is, hiszen a családtörténeten át a gazdaságtörténetig sok mindenről szól, de leginkább azt eleveníti föl, hogy miképpen tudott megmaradni, illetve rendre újraindulni egy Balaton-felvidéki szőlőbirtok az elmúlt 150 év zivatarosnak mondható magyar történelmében.

"Otthon vagyunk mindannyian"

Az egyre izgalmasabbá váló könyv lapjain háborúk és békék gázolnak át, de a szőlőtermő táj, a főszerepet játszó néhány csopaki dűlő mindig ugyanaz marad. Jásdi egyszer aprólékosan pontos történész: levéltári anyagokat, hivatalos iratokat idéz, másszor leleményes mesélő, hiszen a hiteles történelmi forrásokat néha egy kis családtörténeti bulvárral, olykor szolid erotikával fűszerezi. Nem metszi meg túlzottan a fantáziáját sem, hiszen elődeinek sorában nemcsak a katolikus püspök és a zsidó borkereskedő valós alakja tűnik fel, bekapcsolja a vonulatba a szomszédos Balácapuszta római-kori szőlőtermelőjét, valamint saját leendő ükunokáit is.

Az összes létező és fiktív szereplő találkozik egy ponton: mindenki ugyanazokat a csopaki szőlőterületeket műveli/művelteti, mindenkit ugyanaz a balatoni hajnal és naplemente ejti ámulatba, mindenki ugyanannak a földnek a borát kortyolgatja örömében és bánatában. Kissé szentimentálisnak tűnhetnek Jásdi mondatai, de a történet lendületében szó szerint természetesek: "mennyit érhet reggelente a Balaton párájából a tornác oszlopai között felbukó napkorong?" Előkerül "a völgyben ősszel lebegő pára" és "a tornácon kancsóból megivott friss Rizling" is. Ha a könyv ennyiről szólna, már akkor is érdemes lenne olvasni.

A szabadság borászai

Jásdi István könyve azonban számos finom részlettel is szolgál. Kedves tájleírások ("Itt a legmegátalkodottabb ateista is hívővé válik."), a filoxéravész története ("A hősök ritkán nyerik meg a békét."), vagy például a szőlőnemesítő Bakonyi Károly családjának útja. Azt is megtudjuk, hogy "a szőlőhegyek időtlen mítoszának egyetlen titka a szabadság."

A könyvről beszélgetés hangzott el Jásdi Istvánnal az InfoRádió bormagazinjában, október 13-án. Az interjút itt hallgathatják meg.

Szerző: Kovács András István

Címlapról ajánljuk

Az erkölcs mindenek előtt – erről beszélt Javier Milei

Európának nem feltalálni kell magát, hanem újra meg kell találnia önmagát, vissza kell térnie a gyökereihez, és ebben Magyarországnak központi szerepe lehet - jelentette ki Javier Milei argentin elnök szombaton Budapesten, a CPAC Hungary 2026 konferencián.
inforadio
ARÉNA
2026.03.23. hétfő, 18:00
Varju László
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Ilyen rakétatámadás még nem volt: Irán új szintre lépett, miközben Amerika és Izrael nukleáris létesítményt bombázott - Híreink az iráni háborúról szombaton

Donald Trump péntek este - a tőzsdék zárását követően - azt írta, hogy fontolgatja az Egyesült Államok Irán elleni háborújának fokozatos leépítését, mivel az amerikai hadsereg „nagyon közel” áll a kitűzött célok eléréséhez. Eközben az Egyesült Államok harminc napra felfüggesztette az iráni kőolaj tengeri vásárlására vonatkozó szankciókat, aminek célja az amerikai-izraeli-iráni konfliktus nyomán megugrott olajárak enyhítése. A lépések egyelőre nem hatották meg Iránt: a perzsa állam szombatra virradóra több ballisztikus rakétával támadta Izraelt, valamint egy az Indiai-óceánon található amerikai-brit katonai bázist is, ami nagy meglepetést okozott. Amerika és Izrael válaszul szombat reggel megtámadta a natanzi urándúsító létesítményt. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×