A Gingalló Tamkó Sirató Károly verse. Én innen kölcsönöztem ezt a nevet, méghozzá a játékos hangzása, kicsit halandzsa jellege miatt esett erre a versre címadóként a választásom, Voltak konkurens címek is, de ez győzött. Egyébként a Gingalló Tamkó Sirató Károly versében azt hiszem, hogy valamilyen játékos varázserővel bíró valami, nem igazán tudjuk róla, hogy mi, mindenesetre a XIX. század végén, a XX. század elején élt Pósa Lajos, aki különös figyelmet szentelt a gyerekeknek, és a gyermekirodalom egyik fontos, oszlopos tagja írta le először ezt, hogy gingalló. Az ő írásában ez a gingalló egy varázserejű csengettyűcske volt, ami talán azért is érdekes visszacsatolás, merthogy az én óvodai jelem csengettyű volt.

Milyen dalokat, milyen verseket zenésített meg erre az albumra?

Az előző gyereklemezem, a Cipity Lőrinc után úgy éreztem, és a zenekarban mindannyian, hogy föladtuk magunknak a labdát. Úgy érezzük, hogy ezzel a lemezzel valami jót csináltunk. Reméljük, hogy a közönség is így érzi. Mindenesetre szakmai díjat kaptunk rá, ez lett az év gyereklemeze. 2007-ben kaptuk ezt a díjat, a Fonogram díjat, de a közönség igénye és a zenekarban megjelenő kíváncsiság volt az, amely afelé vezérelt minket, hogy egy újabb anyaggal álljunk elő. Folytatni kívántuk az énekelt vers hagyományát - ahogy a kalákásoktól tanultam, Gryllus Danitól -, és feldolgozott népdalokat adunk elő ezen a lemezen is. Annyiban más ez a lemez, hogy itt már az énekelt versek mindegyike az én dallamom, az én szerzeményem. A fiúk hangszerelték, a harmóniákat ők írták hozzá, de én nézegettem a versesköteteket éjjel-nappal, és amikor úgy éreztem, hogy megtaláltam valamilyen dallamot, akkor azt azonnal felénekeltem, és megmutattam a fiúknak.

Kikkel dolgozott együtt a lemezen?

A zenekar felállása változatlan, Dés András ütőhangszereken, Lamm Dávid gitáron és Kovács Zoltán nagybőgőn játszik. Sajnos már nem játszik velünk a csellista Nagy Judit, de az alapító tagok változatlanok, és a lemezre közreműködőként olyan vendégművészeket hívtam, mint a gitáros Juhász Gábor, a tablás, ütőhangszeres Szalai Péter, Szokolai Dongó Balázs - aki már az előző lemezen is játszott - furulyán és tárogatón játszik, Fekete Kovács Kornél pedig szárnykürtön.

Ön szerint ez nem egyszerűen gyermeklemez, hanem egy családi lemez. Miben más? Miben tér el egy családi lemez egy gyereklemeztől?

Most kicsit magam ellen beszélek, de ennek némi marketing jellege van, hiszen amikor gyerekkorunkban hallgattuk otthon, akár a Kaláka, akár Halász Judit, akár Koncz Zsuzsa verslemezeit, akkor mindenki hallgatta, mindenki szerette. Én is hallgattam azt, amit a szüleim szerettek, ők is, amit én. Mindenesetre az eredmény az lett, hogy az egész család együtt hallgatta és együtt szerette, és talán együtt is énekelte a dalokat. Ma már sokszor jobb, ha valamilyen címkét ragasztunk rá. A Cipity Lőrinc azt jelezte számunkra, hogy ez a zene nemcsak a gyerekeknek szól. Nagyon sok visszajelzést kaptunk arról, hogy a felnőttek is élvezik, sőt gyerek nélkül is eljönnek a gyerekkoncertekre, ami nekem nagyon jólesik, hiszen nekem még sincsen gyerekem, ezért megpróbálok olyan zenét csinálni, amit gyerek és felnőtt egyaránt élvezhet. A zene összehozza a családot, és a zenének amellett, hogy az is a funkciója, hogy gyönyörködtessen, de az életünkben nagyon fontos szerepet tölt be. A zene funkciója ma már egy picit elhalványult. Nincsen annyira egyértelműen jelen a bölcsőtől a koporsóig az életünk egyes fontos fordulópontjainál vagy akár az ünnepeknél. Nem akarok sötét képet festeni erről, hiszen a mai napig kiváló pedagógusok, kulturális intézmények harcos szervezői és vezetői, kórusvezetők és műhelyek vezetői, dalos kedvű szülők tevékenykednek azért, hogy az ének, a zene megmaradhasson, ezen belül pedig a magyar kulturális örökség, a versek, a népdalkincsünk megmaradhasson.

A Gingallóval együtt a Téli-nyári laboda, illetve a Cipity Lőrinc után a szólólemezei közül már több szól gyerekeknek vagy családoknak, mint felnőtteknek. Mi vonzza ennyire a gyerekközönségben? Jobban kedveli a gyerekközönséget?

Ha ugyanezt a kérdést jövőre tenné fel, akkor ez az arány megváltozna, hiszen a következő lemezem ismét a felnőtteknek fog szólni. Próbálom egészségesen balanszírozni az arányokat. De mindenképpen meghatározta ezt az irányt az, hogy az első lemezem gyerekeknek szólt. Van bennem egy jó nagy gyerekrész, megmaradt bennem az a gyerek, aki az átlagnál érzékenyebb volt, de mindenképpen kreatív, kíváncsi, őszinte és vidám. Ezt a gyerekre jellemző énemet szeretem előtérbe helyezni és megőrizni. Egyszerűen jól érzem magam, arról nem is beszélve, hogy nagyon sokat kapok annak kapcsán, hogy gyerekeknek énekelhetek. Rengeteg gyerekkel találkozom, nagyon sok pozitív hatás ér a gyerekek felől. Amikor nekem egy kisgyerek azt mondja egy koncert után, hogy ez volt élete legszebb napja, szükségem van pár napra, hogy feldolgozzam ezt. Folyamatosan próbálom magam fejleszteni, mert korántsem vagyok megelégedve magammal, de nagyon boldog vagyok, hogy nekem ez adatott, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Úgy érzem, hogy a zenésztársaim is nagyon élvezik ez.

Foglalkoztatja az anyaság gondolata, vagy inkább a gyermeki oldallal érez közösséget?

Természetesen nőként már egy jó ideje foglalkoztat ez a kérdés. Én úgy gondolom, hogy ha el kell jöjjön, akkor majd eljön az életemben ez az élmény. Nagyon-nagyon sok családanyával ismerkedtem meg a zene kapcsán - nemcsak anyákkal, hanem apákkal is -, és nagyon szép példákat látok. Igen, nekem is vágyam az, hogy megteremtsek egy szép családi életet és gyerekeket neveljek. A közvetlen környezetemben is láthatom, hogy a zenésztársaim mennyire szépen és komolyan veszik ezt a feladatot. Bízom benne, hogy ez majd az én életemben is jelen lesz.
Említette a családot. Egy fontos családi ünnep a karácsony. Az ön számára mit jelent ez az ünnep?

A karácsony számomra mindig azokat az emlékeket idézi föl, amelyek a gyerekkoromhoz kötődnek. Mivel az én szüleim elváltak, számomra azt az időszakot idézi föl, amikor a családom még egységes volt. És történt az életemben egy nagyon-nagyon fontos dolog, úgy érzem, hogy felnőttem, hiszen már 31 éves vagyok, ideje volt felnőnöm. Három évvel ezelőtt ultimátumot adtam a szüleimnek, tudniillik meguntam azt, hogy a karácsony egy nyűglődés, egy hurcolkodással járó, képmutató ünneppé vált. Az történt, hogy egyszer megünnepeltük a karácsonyt az édesanyámnál, és utána még aznap este az édesapámnál is. Egy ilyen fontos ünnepet pedig - most nem akarok túlzásokba esni -, egy ilyen misztériumot, amit egy karácsony ünnep jó esetben kellene, hogy jelentsen, hát nem lehet kétszer egymás után átélni. Azt hiszem, nem vagyok egyedül a világon ezzel a problémával. Ezért azt kértem a szüleimtől, hogy amennyiben karácsonyozni óhajtanak, akkor sok szeretettel várom őket. A legnagyobb csodálkozásomra nem volt ellenvetésük. Félretették a nézeteltéréseiket, problémáikat, leültek egy asztalhoz és a legnagyobb békességben és szeretetben, jókedvben telik azóta a karácsony. Egészen biztos vagyok benne, hogy ez idén is így lesz. Úgyhogy számomra a karácsony a körülült asztalt jelenti, azt, hogy a fa körül énekelünk és együtt vagyunk nyugalomban. Kizárjuk a mindennapok nyűgjeit, a rohanást, kikapcsoljuk azt, ami nem hozzánk tartozik és egymásra figyelünk.

November közepén több napot töltött az Egyesült Államokban, a New York-i magyar évad zárásaként a Budapest bár művészeivel adott közös koncertet afroamerikai zenészekkel. Milyen tapasztalatokat gyűjtött, milyen volt a közös munka az amerikai művészekkel?

Az Extremely Hungary elnevezésű New York-i magyar évadnak a művészeti koncepciója szerint ez egy magyar-amerikai kulturális párbeszéd volt, ezen belül is a kisebbségben élő kultúrák, a cigány és fekete zenészek találkoztatása volt. Ez egy nagyon-nagyon szép gondolat volt, egy nagyon érdekes kirándulás volt fizikai és szellemi értelemben is. Magyarországot nyolcan képviseltük, a Kossuth-díjas dzsesszzongorista, komponista, Szakcsi-Lakatos Béla volt nekünk, aki számomra azért is nagyon fontos, mert én őt az énekesi pályafutásom talán legerősebb hatású mesterének tartom. Három évig dolgoztam vele. Ott volt még a Budapest bár három zenésze, Farkas-Harcsa Róbert, aki a Budapest bár prímása és zenei vezetője, Farkas Mihály cimbalmos és Farkas Richárd nagybőgős, ezenkívül Mohamed Fatima, akit a Fekete Vonatból ismerhet a nagyközönség, de akit mostanában kevesebbet lehetett hallani. Ott volt még két olyan muzsikus, akiket talán kevésbé ismertek, ugyanakkor én nagyon-nagyon nagyra tartom őket, két fantasztikus szabolcsi autentikus cigányzenét tolmácsoló zenész: Balogh Gusztáv és Farkas Zsolt. Amerikai részről pedig a fekete zenei kultúra mindenféle vidékéről érkező zenészek, a Mississippi Delta Bluestől kezdve autentikus núbiai zenén át a hipp-hopp és a free-dzsessz. Mindenfélét meg lehetett találni, egy nagyon jó workshop-szerű munka volt az, amelynek során kidolgoztuk azt a másfél órás programot, amelyet előadtunk a Broadwayen két alkalommal a Symphony Spaces nevű színházban. Ez egy nagyjából 700 férőhelyes színház. A közönség nagyon nyitottan fogadta az előadást, utána volt alkalmam beszélgetni többekkel, és sokan azt a kérdést tették fel, hogy mi volt ez, mert őket sokkolta. Való igaz, nem volt zökkenőmentes a közös munka, hiszen nem ismertük egymást, nem ismertük egymás zenéit, humorát, munkastílusát, sokszor még nyelvét sem. Én beszélek angolul, de a magyar csapatból nem mindenki, és nyilván azt nem kell mondani, hogy az amerikaiak nem beszéltek magyarul. Szóval nagyon-nagyon érdekes kísérlet volt, és nagyon remélem, hogy lesz folytatása, mind az Egyesült Államokban, mind pedig itt Magyarországon.

Milyen tervei vannak a jövő évre?

Két projekten kezdtem el dolgozni két kiváló zenésszel, akiknek a munkáját évek óta figyelem, és nagyon nagyra tartom. Az egyikük Borlai Gergő dobos, a másikuk pedig Juhász Gábor gitáros. A Borlai Gergővel közös munka alapjai már nagyon-nagyon régóta érlelődtek bennem, 2005 óta, amikor is a különböző népdalokat, illetve népi szövegeket saját dallammal, otthon ülve a saját gépemen összerakosgattam mindenféle hangmintákból. Ez alapvetően a világzene kategóriába tartozó, de a népzenét poppal, elektronikával ötvöző produkció lesz. Bízom benne, hogy majd erről is lehet hallani. A Juhász Gáborral közös anyag pedig egy verslemez lesz, kortárs költők verseit választottam ki. Szabó T. Anna és Jónás Tamás költők verseit találtuk meg eddig. Ez az előbb említetthez képest egy picit intimebb hangvételű, nyilván versekhez illő, picit csendesebb, picit elgondolkodtatóbb anyag lesz, szemben a világzenei projekttel, amivel fesztiválokra szeretnék menni, és megmutatni a rock and roll énemet. Kaptam egy alkotói ösztöndíjat Hiller miniszter úrtól, ennek köszönhetően most megtehetem, hogy minden hónapban egy hetet Erdélyben töltök. Gyűjtőmunkával fogom tölteni ezt az időt, amely kiváló kikapcsolódást is jelent majd.