Infostart.hu
eur:
376.61
usd:
321.98
bux:
129217.88
2026. április 8. szerda Dénes

Csökkent a színházba járók száma

Tavaly a Magyar Állami Operaház dicsekedhetett a hazai színházak közül a legtöbb nézővel, és ez az intézmény tudhatja magának a legmagasabb, közel 7,5 millió forintos bevételt is - derül ki a HVG összesítéséből. A vidéki teátrumok is jól teljesítenek, a bevételi lista első tíz helyéből hármat vidéki intézmény foglal el. A közönség érdeklődése azonban úgy tűnik, csökken.

Tavaly közel 15 ezer előadásból válogathatott a színházszerető közönség, ez jóval több mint az elmúlt években. Összesen közel 500 bemutatót tartottak, annak ellenére, hogy mintegy öt százalékkal csökkent a teátrumok látogatottsága - derül ki a HVG összesített adataiból.

Az előző év "nagy nyertesei" a zenés produkciók voltak. Ennek megfelelően a legtöbben - az Operaház után - a Budapesti Operett és a Madách Színházba váltottak jegyet. Érdekes azonban, hogy a listavezető Operaház is vendégeinek közel negyedét vesztette el, ám ebben szerepet játszhatott a tavalyi hangos igazgatóváltás is.

Felújítás miatt drasztikus visszaesés Tatabányán

Szintén nézőket veszített a budapesti Thália Színház, a Pécsi Nemzeti és a Debreceni Csokonai Színház is. Az évad kirívó vesztese a tatabányai Jászai Mari Színház, ahol felére csökkent az eladott jegyek száma. Az apadó érdeklődést a teátrum azzal magyarázta, hogy az épületet éppen felújították, ezért egy, a régi nézőtérhez képest feleakkora helyen tartották az előadásokat.

Jót tett az igazgatóváltás a Bárka Színháznak

A tavalyi év nyertesei között van a Bárka Színház, amelynek előadásaira több mint 30 százalékkal többen voltak kíváncsiak, mint az előző évben. Itt kétségtelenül meg kell jegyezni, hogy a tavalyi év elején igazgatóváltás volt a teátrum élén, Alföldi Róbert direktorsága úgy tűnik, jó hatással volt a nézőszámra.

Nem a jegyek tartják el

A kimutatásból az is kiderül: a színházak mintegy kétharmados arányban a fenntartói támogatásból gazdálkodnak, a jegybevétel még a kiadások ötödét sem fedezi.

Emellett még vállalkozási tevékenységekből, pályázatokból és plusz költségvetési forrásokból csurran-cseppen némi pénz, ám ezek aránya elenyésző.

A hetilap arra is felhívja a figyelmet, hogy a szponzori támogatásokra szinte egyáltalán nem lehet számítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

Oeconomus: térségünkben hazánkkal van az Egyesült Államoknak a legjobb kapcsolata

J. D. Vance budapesti látogatásának nemcsak a diplomáciai kapcsolatok ápolása lehetett a célja, hanem a tavaly novemberben napirendre került gazdasági és energetikai együttműködések folytatása is – mondta az InfoRádióban Szigethy-Ambrus Nikoletta, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány nemzetközi kapcsolatok elemzője.

Újabb közvélemény-kutatások a kampányhajrában

Az Iránytű, a 21 Kutatóközpont és a Medián friss adatai szerint a Tisza Párt választási győzelmének mértéke a kérdéses csupán, az emberek a kormányzással nem túlságosan elégedettek. A kutatók nem mind ugyanarra voltak kíváncsiak a telefonálás alkalmával.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Fordulat: tűzszünetet kötött Amerika és Irán, megnyílik a Hormuzi-szoros – Percről percre híreink az iráni háborúról szerdán

Szerda hajnalban érkezett Donald Trump amerikai elnök bejelentése, hogy kéthetes tűzszünet született Iránnal, pénteken pedig tárgyalások indulnak a felek között Pakisztán fővárosában, Iszlámábádban. Az Egyesült Államok erre az időszakra felfüggeszti a bombatámadásokat az iszlám köztársaság ellen, és Irán megnyitja a Hormuzi-szorost. Az iráni külügyminiszter közölte: a vízi útvonalon való biztonságos átkelésre úgy van lehetőség, ha az érintettek koordinálnak az iráni haderővel. Izrael bejelentette, támogatják a tűzszünetet Washington és Teherán között, a fegyvernyugvás viszont nem terjed ki Libanonra. Trump azelőtt egy órával jelentette be a tűzszünetet, hogy lejárt volna az a 10 napos ultimátuma, miszerint "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegetett. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×