Infostart.hu
eur:
361.63
usd:
315.32
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kosztolányi művei szabadon felhasználhatóak

2008-tól bárki engedély nélkül kiadhatja, vagy felhasználhatja József Attila műveit. A jogszabály ugyanis a szerző halála után hetven évig kötelezi a kiadókat arra, hogy hozzájárulást kérjenek, illetve jogdíjat fizessenek az örökösöknek. Az 1936-ben elhunyt Kosztolányi Dezső esetében már idén lejárt a védelmi idő, az 1938-ban meghalt Karinthy Frigyes műveit pedig 2009-től nem óvja a szerzői jog.

A 70 éves védelmi idő a szerző halála utáni január elsejével kezdődik, így az 1936-ban elhunyt Kosztolányi Dezsőnek a szerző halála utáni védelmi ideje 1937. január 1-jével kezdődött, és most, 2007. január 1-jével járt le - mondta el az InfoRádióban az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület jogtanácsosa. Mann Judit hozzátette: az idei évtől Kosztolányi műveit bárki kiadhatja.

József Attila 1937-ben hunyt el, így az ő esetében ez a jogdíjfizetési kötelezettség 2008. január 1-jén jár le. A jogtanácsos elmondta: a jövő évtől bárki kiadhat, felhasználhat, átdolgozhat, megfilmesíthet, megzenésíthet József Attila művet anélkül, hogy erre engedélyt kellene kérnie.

Mann Judit hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy a művek átgyúrhatók, és minden esetben fel kell tüntetni a szerző (jelen esetben például József Attila) nevét.

Karinthy Frigyes esetében ez a jogi védelem 2009. január 1-jével jár le, így a művei közkinccsé válnak.

Jelentős bevételkiesés

Kosztolányi Dezső jogutódja nem örül a szerzői jogdíjfizetési kötelezettség lejártának, de számolt ezzel - mondta el az InfoRádióban a költő-író jogutódjának ügyvédje. Koltai Krisztina hozzátette: ez jelentős, évente több százezer forintos bevételkiesést jelentett számukra.

Az ügyvéd szerint a védettség 70 éve alatt nem volt olyan, hogy Kosztolányi művei engedély nélkül jelentek volna meg. Hozzátette: Kosztolányi ismert szerző, ami ezt nehezebbé tette volna.

Koltai Krisztina elmondta: A védettség lejártának közeledtével a kiadók a jogdíj mennyiségében kifejezésre jutatták, hogy a szerződés már csak egy évre, vagy fél évre szól.

Nem lesz piaci "földrengés"

Néhány kisebb kiadónak nagy lehetőséget jelenthet a hetven éve elhunyt magyar szépírók szerzői jogvédelmének megszűnése, a piac egészét azonban a kereslet hiánya miatt nem mozgatja meg - mondta az InfoRádióban a Magvető Kiadó igazgatója.

Morcsányi Géza hozzátette, hogy az igényes olvasók továbbra is azokat a jó minőségű könyveket fogják megvásárolni, amelyeket a szerzői jogot tiszteletben tartó cégek adnak ki.

Az igazgató ugyanakkor valószínűnek tartja, hogy egy-két közismert mű - például Karinthytől az Utazás a koponyám körül, vagy Kosztolányitól az Édes Anna - kiadásában fantáziát lát majd néhány kisebb társaság.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×