eur:
408.57
usd:
360.93
bux:
90786.49
2025. április 23. szerda Béla
Minden rendben lesz jelentésű feliratok két gyerekrajzon egy zárva tartó római iskola bejáratán 2020. március 11-én. A tüdőgyulladást okozó koronavírus terjedésének megfékezésére az olasz kormány az ország egész területére kiterjesztette a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket. A járvány következtében eddig több mint 600 ember halt meg Olaszországban.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Massimo Percossi

Szívszorító harangzúgás Olaszországban

Az északnyugat-olaszországi Bergamo városában és egész Lombardia tartományban harangzúgással emlékeztek meg az új koronavírus-járvány ötödik évfordulójáról szerda délben. Az országnak ezen a részén haltak meg a legtöbben a pandémiában.

Lombardia püspöki testülete kezdeményezésére minden templom harangját megkongatták. A püspökök közleménye szerint így szerettek volna megemlékezni a halottakról és mindazokról, akik szeretteiket veszítették el.

Bergamóban egész nap emlékprogramokat tartanak. A város műemlék-temetője templomában üres padsorokkal idézték fel az öt évvel ezelőtti eseményeket, amikor a templomot hívők helyett koporsók töltötték meg. "Az üres templom a hiányérzetre emlékeztet, amely akkor megszállt bennünket. Ugyanilyen üres volt a Szent Péter tér is, ahol 2020 márciusában Ferenc pápa teljesen egyedül imádkozott a halottakért és betegekért" - nyilatkozta Francesco Beschi bergamói püspök.

Az emlékezéshez az ország más részein is csatlakoztak. A hivatalok, intézmények félárbocra eresztették a nemzeti zászlót. A római parlament koronavírus-bizottsága egyperces csenddel adózott az áldozatok emlékének.

Olaszországban 2021-ben március 18-t tették meg a koronavírus áldozatai emléknapjának, amelyet a betegeknek és az őket gyakran életük feláldozásával gondozó egészségügyi dolgozóknak is szentelnek.

Egy évvel korábban ezen a napon indult el Bergamóból a fegyveres erők kamionkonvoja, amely 73 koporsót szállított a város temetőjéből Varese, Modena és Bologna krematóriumaiba. A kamionsor felvétele bejárta az egész világot, és a tragikus olasz járványhelyzet jelképévé vált.

A pandémia első betegeit és halottait 2020 februárjában regisztrálták Lombardiában, de március 18-ra már annyian meghaltak, főleg az idős lakosság körében, hogy Bergamo temetőjében nem tudták őket elhelyezni.

Sokkolta a világot a felvétel, amelyen katonai járművek konvoja szállította a koporsókat más temetőkbe:

Olaszországban a koronavírus-járvány hivatalosan 2020. január utolsó napjaiban kezdődött, amikor Róma belvárosa egyik szállodájában két kínai turista észrevette magán a fertőzés jeleit. Február 20-án a lombardiai Codognóban regisztrálták az első olasz beteget, és néhány napon belül már hatvan fölött volt a számuk. A járvány első szakaszában a legtöbb halottat Bergamóból jelentették. 2020. február és április között több mint hatezeret. A járvány első évében a város több mint 16 ezer lakosát veszítette el.

Az egész országban több mint 187 ezer ember halt meg a koronavírus-járványban.

(A nyitóképen: "Minden rendben lesz" jelentésű feliratok két gyerekrajzon egy zárva tartó római iskola bejáratán 2020. március 11-én. A koronavírus terjedésének megfékezésére az olasz kormány ekkor már az ország egész területére kiterjesztette a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket. A járvány következtében addigra több mint 600 ember halt meg Olaszországban.)

Címlapról ajánljuk
Szűts Ildikó: rekordnyereség után jön a fürdők felújítása és az új Duna-parti strandok sora

Szűts Ildikó: rekordnyereség után jön a fürdők felújítása és az új Duna-parti strandok sora

Rekord évet zárt 2024-ben a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt, ami annak is köszönhető, hogy minden második külföldi turista Budapesten elmegy valamelyik fürdőbe – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Szűts Ildikó. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. vezérigazgatója beszélt a belépők áráról, a felújítási tervekről és az új Duna-fürdőkről is.

Donald Trump is megszólalt, keményen üzent az ukrán elnöknek

Az amerikai elnök élesen bírálta Volodimir Zelenszkij Krímmel kapcsolatos kijelentését, illetve álláspontját az amerikai békítő ajánlattal kapcsolatban. Trump szerint nagyon közel van a megállapodás, de Zelenszkijnek, akinek "nincs kijátszható kártyája", be kell adnia a derekát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.04.24. csütörtök, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Létrejöhet a big deal a vámháborúban, ugranak a tőzsdék

Létrejöhet a big deal a vámháborúban, ugranak a tőzsdék

Komoly ralit láthattunk ma az európai tőzsdéken, ez alól a magyar piac sem volt kivétel. A remek hangulat hátterében az áll, hogy a tegnapi piaczárást követően Donald Trump kedvező üzenetet küldött a piacoknak, ugyanis kijelentette, hogy nem tervezi leváltani a jegybankelnök Jerome Powellt, akit az előző napokban többször is élesen bírált. Emellett az is elhangzott, hogy az USA-ba irányuló kínai exportra kivetett végleges vámok "közel sem lesznek a 145 százalékhoz", holott eddig erre, vagy ennél is rosszabbra számított a piac. Ma pedig Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy lehetőség nyílik egy jelentős kereskedelmi megállapodásra (big deal) az Egyesült Államok és Kína között. A bejelentésekre heves reakciókat láthatunk a tőzsdéken: Ázsia után Európában is szép pluszban zártak a tőzsdék és Amerika is nagy emelkedésben van a Nasdaq vezetésével, a Csodálatos Hetes részvények közül az Amazon és a Tesla remekelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×