Infostart.hu
eur:
386.55
usd:
331.75
bux:
120690.82
2026. január 14. szerda Bódog
22 January 2022, Berlin: The future federal chairman of the CDU, Friedrich Merz. Photo: Michael Kappeler/dpa (Photo by Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images)
Nyitókép: Michael Kappeler/picture alliance via Getty Images

Hadat üzen az iszlamizmusnak Németországban Friedrich Merz

A CDU új javaslata megfosztaná a német állampolgárságtól is azokat, akik kalifátust követelnek, és az iszlám jogrendszer, a saria törvényeinek bevezetését sürgetik.

Tizenhat év után fogadta el a párt új programját a múlt héten a német Kereszténydemokrata Unió (CDU). Az ellenzék legerősebb és az ország ma legnagyobb támogatottsággal rendelkező konzervatív pártja állást foglalt az általa korábban is hangsúlyozott német domináns kultúra, az úgynevezett "Leitkultur" mellett. A párt szerint ez egyaránt érvényes a menekültpolitikára és az iszlámhoz fűződő viszonyra. Ez utóbbira vonatkozóan a CDU a testvérpárt CSU-val karöltve most újabb dokumentummal állt elő.

A párt programja mindkét területen szigorításokat irányzott elő. Az iszlámhoz fűződő viszonyt illetően azt hangsúlyozta, hogy a muszlimok ugyan Németország sokszínűségének részét jelentik, de el kell ismerniük az "uralkodó kultúrát". Ennek jegyében pedig minden ember méltóságának tiszteletben tartását, az alapvető emberi jogokat, a jogállamiságot és a toleranciát.

A Bild című lap és több hírportál értesülése szerint az iszlámhoz fűződő viszonyt illetően a konzervatív pártszövetség Friedrich Merz CDU-elnök vezényletével most újabb szigorító intézkedéseket dolgozott ki, és ezeket a legrövidebb időn belül a parlament elé kívánja terjeszteni. A lap által előzetesen megszerzett négyoldalas dokumentum a "politikai iszlám" ellen hirdet harcot. Így például javasolja, hogy vonják meg a német állampolgárságot azoktól a kettős állampolgársággal rendelkezőktől, akik kalifátust követelnek, és az iszlám jogrendszer, a saria törvényeinek bevezetését sürgetik.

Az elmúlt napokban Németországban több olyan tüntetés volt, amelyen a tüntetők az Iszlám Állam terrorszervezet által képviselt kalifátusi rendet, egyfajta iszlám teokráciát sürgettek. A dokumentum szerint börtönbüntetés vár azokra, akik a szabad, demokratikus államrend eltörlését akarják.

Azokat a menedékkérőket, akik iszlám technokrácia létrehozását követelik, ki kell utasítani az országból. A kitoloncolásig nem részesülhetnek az államtól kapott ellátásban.

A dokumentum hangsúlyozza azt is, hogy a mecseteket is fokozottabban kell figyelni. Ha bármelyik mecsetben iszlamista magatartásra, gyűlöletet szító üzenetekre, a terrorizmus dicsőítésére vagy bűncselekmények támogatására derül fény, azokat egyetlen figyelmeztetés után be kell zárni.

Ezenkívül be kell tiltani minden olyan egyesületet, amely "iszlamista rendszert" akar létrehozni Németországban. A hamburgi iszlám központot a dokumentum név szerint is említi. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozza azt is, hogy meg kell tiltani az ilyen szervezetek, illetve egyesületek külföldi országok általi finanszírozását.

A Bildnek nyilatkozó kereszténydemokrata képviselő, Christoph de Vries hangsúlyozta, hogy a dokumentummal átfogó akciótervet dolgoztak ki az iszlamizmus ellen. Ennek célja többek között az is, hogy megvédjék a Németországban tartózkodó fiatal muszlimokat az iszlamizmustól – tette hozzá. A képviselő szerint a hárompárti koalíciós kormány erre vonatkozóan nem rendelkezik semmilyen koncepcióval.

A t-online hírportál áltat idézett Marco Buschmann szabad demokrata igazságügyi miniszter szerint nem világos, mennyire egyeztethetők össze a konzervatívok által követelt intézkedések az alkotmánnyal. A miniszter a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a kalifátus iránti rokonszenv kinyilvánítása önmagában nem büntethető. Erre csak akkor kerülhetne sor, ha konkrét lépések történnének a kalifátus létrehozása érdekében – hangoztatta Buschmann.

Címlapról ajánljuk
A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én
Felkészülés 2026

A Nemzeti Választási Iroda elnöke ígéri, nem lesz csúszás, fennakadás április 12-én

Teljes egészében felhő alapú infrastruktúrára épül a valasztas.hu honlap, amely így nagy terhelés esetén is garantálja a stabil és megbízható működést – mondta az InfoRádióban Nagy Attila. Az NVI elnöke arra is kitért, hogy az elmúlt években kiiktatták a rendszerből azokat az elemeket, amelyek a korábbi választások során a szavazókörök zárásának a csúszásához vezettek vagy lassították a szavazatszámlálást.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×