eur:
402.13
usd:
383.27
bux:
87542.1
2025. február 16. vasárnap Julianna, Lilla
Robert Fico szlovák kormányfő Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján a Karmelita kolostorban 2024. január 16-án.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Szlovákia kétoldalú megállapodás alapján hajlandó segítséget nyújtani Ukrajnának

Az Európai Tanács közelgő rendkívüli ülésén Szlovákia számára az a legfontosabb, hogy garanciát kapjon arra, hogy az Ukrajnának nyújtandó katonai segítség bilaterális jellegű lesz - jelentette ki Robert Fico, szlovák miniszterelnök a pozsonyi törvényhozás európai ügyekért felelős bizottságának ülésén szerdán.

A szlovák miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy a csúcstalálkozón az Ukrajnának szállítandó légvédelmi rendszerekről is szó lesz. Ezzel kapcsolatban rámutatott: Szlovákiának már nincs semmije, amit Ukrajnának adhatna. Robert Fico bírálta az előző pozsonyi kormányzatot is, amely egyebek mellett Ukrajnának adta Szlovákia S-300-as légvédelmi rendszereit is, amit - mint azt a miniszterelnök hangsúlyozta - ő soha nem tett volna meg.

A szlovák miniszterelnök kiemelte: számára az a fontos, hogy az Ukrajnának nyújtandó katonai segéllyel kapcsolatos megegyezések kétoldalúak legyenek. Rámutatott: Szlovákia többféle támogatást is nyújt Ukrajnának, egyebek mellett segít az aknamentesítésben is. Robert Fico ezúttal is hangsúlyozta korábban már többször elmondott véleményét, miszerint az ukrajnai konfliktusnak nincs katonai megoldása.

A CTK cseh hírügynökség jelentése szerint Robert Fico a parlamenti bizottság ülésén azt is kijelentette: noha a nemzetközi jog szempontjából mindenki elismeri, hogy egy országnak joga van a területi integritáshoz, de látni kell, hogy Oroszország sohasem adja vissza a Krím félszigetet Ukrajnának, és nem fogja elhagyni a Donbaszt sem.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.02.17. hétfő, 18:00
Csiki Varga Tamás
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa
Veszélyes csapda egy államnak belföldre eladósodnia

Veszélyes csapda egy államnak belföldre eladósodnia

Az EU-tagállamok fiskális helyzete jelentős eltéréseket mutat, különösen az államadósság, a költségvetési egyenleg és a bankrendszer hazai államadósság-kitettsége („home bias”) tekintetében. Míg korábban az Európai Unió kifejezetten pártolta, hogy a tagállamok a hazai szereplőkre támaszkodjanak inkább az adósságfinanszírozásban, most egy friss bizottsági elemzésben árnyalták már álláspontjukat. Arra jutottak, hogy a magas belföldi kitettség (különösen ha a bankrendszer felé áll fenn) növeli a pénzügyi stabilitási kockázatokat, különösen egy esetleges fiskális vagy gazdasági sokk esetén a túlságosan nagy egymásrautaltság miatt, amire a Bizottság erősebb diverzifikálást ajánl a finanszírozásban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×