Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Megint leáll a brit parlament

A jövő héten ismét berekeszti a parlamenti ülésszakot a brit kormány, és október közepén, a hagyományos királynői beszéddel új törvényhozási időszakot kezd.

A Downing Street szerda esti bejelentése szerint Boris Johnson miniszterelnök azt kezdeményezi az uralkodónál, hogy a parlamenti ülésszak jövő kedden, október 8-án este érjen véget, és október 14-én, hétfőn kezdődjön az új parlamenti évad.

Az új parlamenti ülésszak kezdetén a hagyományoknak megfelelően II. Erzsébet királynő ismerteti felsőházi trónbeszédében kormányának új programját.

Johnson már a múlt hónap elején is kezdeményezte a királynőnél a parlamenti ülésszak lezárását öt hétre, és a törvényhozás szeptember 10-én be is fejezte munkáját. A brit legfelsőbb bíróság azonban két héttel később törvénysértőnek nyilvánította az ülésszak lezárását, azzal az indokkal, hogy a döntés ésszerű indokok nélkül akadályozta a parlamentet alkotmányos funkcióinak ellátásában.

Az alsóház már másnap újból összeült.

A miniszterelnöki hivatal azonban szerdai közleményében hangsúlyozta, hogy ezúttal "a lehető legrövidebb ideig tart" a szünet.

Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×