Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nyitókép: twitter

Öngyilkos merénylet, halottak Dzsalalábádban

Egy építkezési vállalatnál robbantottak, a repülőtér közelében.

Öngyilkos merénylő robbantott szerda reggel a kelet-afganisztáni Dzsalalábád városában, a halálos áldozatok száma 16-ra, a sebesülteké kilencre emelkedett - közölték hatósági források. Korábban öt halottról és öt sebesültről számoltak be a hatóságok.

A merénylet egy építkezési vállalatnál történt, mintegy két kilométerre a város repülőterétől. A támadó gyalog érkezett, majd a cég kapujánál működésbe hozta a nála lévő pokolgépet. Ezt követően fegyveresek rohamozták meg a létesítményt, és tűzet nyitottak az ott lévőkre.

A tartományi kormányzat szóvivője, Ataullah Hogjáni szerint ezután csaknem egy órán át tartó tűzharc bontakozott ki a biztonsági erők és a fegyveresek között. Az áldozatok száma tizenhatra emelkedett, további kilencen pedig megsebesültek, három támadót lelőttek. A tűzharc délelőtt véget ért, megkezdték a környék átvizsgálását.

Gulám Sztanikzai tartományi rendőrfőnök azt mondta, a helyszín biztosításában amerikai katonák is segítenek. Eddig senki nem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként. Dzsalalábád a Pakisztánnal határos Nangarhar tartomány fővárosa. Nangarhar Afganisztán egyik legforrongóbb térsége, ahol a tálibok mellett 2015 óta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet is aktív.

Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Von der Leyen: a bizonytalanság korában az EU–Mercosur megállapodás erősíti Európát

Több mint negyedszázados tárgyalássorozat végére tett pontot az Európai Unió és a Mercosur, amikor aláírták azt a partnerségi megállapodást, amely a világ egyik legnagyobb, közel 700 millió embert felölelő gazdasági térségét hozhatja létre. Az egyezség egy olyan időszakban született meg, amikor a globális kereskedelmet egyre inkább vámháborúk, korlátozások és geopolitikai széttöredezés jellemzi, és éppen ezért politikai értelemben is világos állásfoglalás a nyitottság és az együttműködés mellett. A megállapodás többmilliárd eurónyi vám eltörlésével, a piacok megnyitásával és a jogi kiszámíthatóság erősítésével érdemi növekedési és beruházási lökést adhat mindkét kontinensnek, különösen az exportáló vállalatok és a kis- és középvállalkozások számára. Stratégiai szinten Európa ellátásbiztonságát is erősíti a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés révén, miközben Latin-Amerikának technológiát, tőkét és magasabb hozzáadott értékű termelési lehetőségeket kínál. A jövő héten az Európai Parlamentben induló vita már nem csupán egy kereskedelmi egyezményről, hanem arról szól majd, hogy az EU és partnerei milyen szerepet kívánnak betölteni egy fragmentálódó világgazdaságban. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének vendégcikke a Portfolio-n.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×