Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Korábbi elnökök vezetik az MKP EP-listáját

A Magyar Közösség Pártjának (MKP) két korábbi elnöke, Csáky Pál és Berényi József került a felvidéki magyar tömörülés európai parlamenti (EP) választási listájának élére - jelentették be a párt Országos Tanácsának (OT) ülése után tartott sajtótájékoztatón szombaton Pozsonyban.

A felvidéki magyar párt európai parlamenti választási listáján tizennégyen szerepelnek, Szlovákia ennyi képviselőt küldhet az EP-be a május 25-i voksoláson.

"Szakmailag felkészült csapatot sikerült összeállítanunk, amelyben fiatalok és nők is vannak"

- mondta Menyhárt József, az MKP elnöke és államfőjelöltje, hozzátéve, hogy a lista országos lefedettséget mutat.

Rámutatott: a lista élére két olyan "csúcsjelölt" került, akik már jól ismert, "hiteles arcok." A listát Csáky Pál, az MKP jelenlegi EP-képviselője és korábbi elnöke vezeti. A második helyet Berényi József foglalja el, ő jelenleg Nagyszombat megye alelnöke, korábban pedig ugyancsak az MKP elnöke volt.

Menyhárt József a "csúcsjelölt" kifejezéssel vélhetően arra utalt, hogy a felvidéki magyarság számarányát alapul véve egy vagy két mandátum megszerzésére lehet esélyük.

"Valóban keresztútra érkezett Európa, az Európai Unió, és nem mindegy, hogy merre megyünk tovább" - mondta Csáky Pál, aki szerint ez még inkább indokolttá teszi, hogy felhívják a figyelmet a voksolásra. Mint mondta, e tekintetben a legnagyobb ellenségük a közöny.

Berényi József szerint elsődleges céljuk, hogy a felvidéki magyarok érdekeit regionális, országos és európai szinten is megvédjék.

Az MKP Országos Tanácsának szombati ülésén nyilatkozatot is elfogadtak. Ennek az EP-választásra vonatkozó részében kimondták: a voksolás tétje a keresztény hagyományokon alapuló társadalom megtartása, és az is, hogy az európai őshonos kisebbségek ügyeinek megoldása is napirendre kerüljön.

Május 25-én, szombaton már negyedik alkalommal tartanak EP-választást az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozó Szlovákiában. Az idei voksoláson a korábbiaknál eggyel több, tizennégy mandátum jut Szlovákiának. A mandátumok számának növekedése az Egyesült Királyság az EU-ból történő kilépésével, illetve az EP-képviselők számának csökkenésével függ össze.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Hol vannak most az izgalmas lehetőségek a tőzsdén? - Jön a Portfolio ingyenes befektetési klubja

Mi jöhet az állampapírok és az AI-részvények után? A geopolitikai feszültségek, az olajpiaci turbulenciák és a BUX többéves menetelése mellett egyre többször merül fel a kérdés: mely eszközosztályokban és piacokon van még fantázia, hova tegyük a pénzünket? 2026. október 7-én a Hotel InterContinental Budapest ad otthont a Portfolio Befektetési Klubnak, ahol a szakma kiválóságai gyűlnek össze, hogy irányt mutassanak a gyorsan változó gazdasági környezetben. Ne habozzon, tekintse meg a részletes programot és az előadók listáját, és biztosítsa helyét a rendezvényen még ma!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×