Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
Mekka, 2018. augusztus 19.Muzulmán zarándokok érkeznek a Nagy Mecset közepén álló Kába-szentélyhez a szaúd-arábiai Mekkában 2018. augusztus 18-án, egy nappal az éves mekkai zarándoklat, a háddzs kezdete előtt. Az iszlám vallás minden muzulmán számára előírja, hogy legalább egyszer elzarándokoljon a Mohamed próféta szülővárosában őrzött Kába-szentélyhez. (MTI/EPA/Mohamed Szaber)
Nyitókép: Mohamed Szaber

Pihenő-kapszulákkal várják a fáradt zarándokokat

Az újítással azoknak akarnak segíteni, akiknek nincs pénze szállodára.

Megkezdődött a muszlimok hagyományos zarándoklata a szaúd-arábiai Mekkában. Becslések szerint idén kétmillió ember vesz részt a haddzson, amely az iszlám egyik alappillére, és minden olyan hívő muszlim számára az életben legalább egyszer kötelező, aki fizikailag képes arra, hogy végigjárja a zarándoklatot.

Ebben az időszakban szállást sem könnyű, és főleg nem olcsó találni a szaudi városban, ezért egy helyi jótékonysági szervezet különleges megoldással állt elő: "pihenő kapszulákat" álllítottak föl. Ezekben mindössze három méter hosszú és egy méteres magasságú dobozokban a fáradt zarándok ingyen pihenhet legfeljebb három órát. A kapcsolódó helyiségben pedig megmosakodhat, ruhát válthat, és csomagját is biztonságba helyezheti.

A haddzs az iszlám egyik alappillére, és minden olyan hívő muszlim számára az életben legalább egyszer kötelező, aki fizikailag képes arra, hogy végigjárja a zarándoklatot.

Ilyenkor a zarándokok az óramutató járásával ellentétes irányban hétszer kerülik meg a mekkai nagymecsetben lévő Kábát, amelyet Isten házának tartanak, és falában található a muszlimok legszentebb ereklyéje, a fekete kő, amely a szó szoros és átvitt értelmében is a vallás sarokköve.

Címlapról ajánljuk
Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

Ürge-Vorsatz Diána: a luxusigények felfalják, így veszélyben lehet a zöld jövő

A megújuló energiaforrások globális térnyerése látványos, mégsem hozza el automatikusan a fosszilis korszak végét – mutat rá egy friss tanulmány. A kutatás egyik szerzője, Ürge-Vorsatz Diána szerint a globális energiaéhség erősebb, ezért az új megújuló kapacitások jelentős része nem a szén- vagy gázalapú erőműveket váltotta fel, hanem az új fogyasztást szolgálta ki.

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×