Infostart.hu
eur:
361.94
usd:
316.17
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Bugár Béla: Meg kell egyezni Magyarországgal

Egy éven belül több víz kerülhet a Dunába - mondta Bugár Béla, a szlovákiai Híd párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

Meg kell egyezni Magyarországgal - mondta a Duna évtizedek óta vitatott vízmegosztásának kérdéséről Bugár Béla, a szlovákiai Híd párt elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.

A frissen alakult pozsonyi kormánykoalícióban részt vevő párt vezetője hozzátette, a bősi erőmű vízmegosztási vitájának ügyéről már a koalíciós tárgyalásokon megkezdték az egyeztetést.

"Úgy tudom, Magyarország egyik legnagyobb problémája az, hogy kevesebb vizet kap – kevesebbet engednek be a mederbe –, mint amire szükség volna. Ez egy tárgyalási alap. Szerintem a két ország anélkül, hogy nemzetközi bíróság döntését akarná még egyszer kicsikarni, meg tud egyezni. Mi mindent megteszünk annak érdekében - hisz hozzánk, a környezetvédelmi minisztériumhoz tartozik többek között például a bősi vízlépcsőrendszer is –, hogy Szlovákia és Magyarország ebben a témában ne görcsösen ragaszkodjon egy ítélethez, hanem ez a kérdés egy megoldott problémaként végre lekerüljön az asztalról” - fogalmazott a politikus.

A szlovák parlament alelnöke azt mondta, az előzetes megbeszélések alapján, amennyiben a Híd politikusa, Solymos László vezette környezetvédelmi tárca elkészíti a javaslatát, a kormány támogatni fogja azt.

„Természetesen mindig azt kell megnézni, hogy a több víz az mennyi víz” - hangsúlyozta Bugár Béla. „Szerintem most jön el az az időszak, amikor azt mondjuk: ami a két ország között valamiféle traumát, görcsöt vált ki, azt nagyon gyorsan oldjuk fel” - fűzte hozzá.

A Híd elnöke szerint nem azzal kell foglalkoznia a pozsonyi kormánynak, hogy mi az, ami megterheli a két ország viszonyát, hanem azzal, ami megoldható. Ilyen a vízmegosztás kérdése is.

„Úgy gondolom, hogy szeptember és december között már az első ilyen tárgyalásoknak meg kell kezdődniük. Nagyon örülnék, ha egy éven belül ezek a tárgyalások lezárulnának és azt mondhatná a két ország: megegyeztünk” – mondta Bugár Béla.

Szlovákia a kilencvenes évek elején terelte el a Duna vizét Bősnél. A hágai nemzetközi bíróság 1997-ben hozott ítéletet, amely megállapodásra kötelezte a feleket. Azt azóta sem hajtották végre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×